Keér.

Kér, (Szamoskér)

 magyar kisközség. Van benne 166 ház és 1004, leginkább református lakos. Határa 1669 k. hold. Nevét már 1427-ben Keer-nek írják. A Szamos tulsó partján vele szemközt fekvő Kérsemjénnel együtt a Kállay család ősi birtoka. 1292-ben szerepel először, a mikor Kállay Mihály tiltakozik Kopasz Tamás fia Jakab foglalása ellen. 1427-ben Zsigmond király a Kállayaknak uj adományt adott rá, de egy részére a Zudar nembeliek is igényt támasztottak. 1548-ban Dobó Ferencz és Domokos is szereztek benne részt. A XVII. században Szabolcs vármegyéhez tartozott. A Szamos gyakori áradásai miatt sokat szenvedett és helyét is többször változtatta. A ref. kisközség olyan szoros összeköttetésben volt Semjénnel, hogy 1873-ig a gyermekek a Szamoson át oda jártak iskolába, s a felnőttek 1810-ig istentiszteletre. Ekkor építették azután itt a mostani ref. tomplomot. Most nagyobb birtokosa nincsen. Hozzá tartozik a Dessewffy-tanya. Utolsó postája Tunyog, távirója Fehérgyarmat és vasuti állomása Mátészalka.

Kérsemjén.

Kérsemjén, magyar kisközség az előbbivel szemben, a Szamos tulsó partján. Van benne 77 ház, 515 legnagyobbrészt ref. lakossal. Határa 1300 k. hold. Kérrel együtt a Kállayak ősi birtoka s egész a XIX. századig az övék. 1825-ig Szabolcshoz tartozott. A Szamos áradásai miatt szintén igen sokat szenvedett. A ref. templomot 1718-ban Kállay János elfoglalta s a katholikusoknak adta. Mai templomuk a mult században épült. Hozzátartoznak a Csutorkerti kerülőház, s a Kállay és Révkert tanyák. Utolsó postája Nábrád.

Kisar.

Kisar, magyar kisközség a Tisza partján. Van benne 204 ház, 981 ref. lakossal. Határa 2648 k. hold. Nevét már 1393-ban Kysar-nak írják. A Matucsynayak ősi birtoka volt, a kik 1387-ben hűtlenségbe esvén, nótáztattak és birtokaikat a Rosályi Kúnok és a Szántai Petőfiek kapták. Ez utóbbiak részét 1391-ben a Báthoryak örökölték. A Matucsinayak ugyan 1395-ben visszakapták birtokukat, de 1476-ban, szintén hűtlenség miatt, újra elvesztették s ekkor az egészet ismét a Báthoryak kapták. Ettől kezdve jó része állandóan Báthory-birtok volt s utánuk a Bethlenek örökölték, majd a Rákócziak. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg s azóta a Károlyi család az ura. E főbirtokosok mellett a XV. században a Drágfiak is szereztek benne részt. 1633-ben Székely László, 1649-ben a Szentmiklósi Borbély család, 1663-ban Vas Márton. A XVIII. században a Szarka, Pongrácz, Bay, báró Perényi, Csatáry és Isaák családok is birtokosai voltak. Most csak a gróf Károlyiaknak van itt nagyobb birtokuk. A község közvetetlen a Tisza partján épült s a hagyomány is azzal magyarázza nevét, hogy olyan helyen épült, a hol kisebb volt az áradás. Talán halásztelepből keletkezett, mint sok tiszaparti kisközség. A dülőnevek közül érdekes a Tóbeli, a mely kiapadt tó helye, a Gyüjtő, hol áradáskor meggyűlt a Szamos, a Túr, és a Tisza vize. Itt ömlik a Túr a Tiszába s a faluhoz közel van az a hely, a hol Petőfi Sándor A Tisza czímű pompás festői költeményét írta. A ref. egyház temploma 1794-ben épült. A község sokat szenvedett a háborus világban. 1565-ben itt csatároztak Schwendi Lázár és Hasszán basa. 1662-ben a szatmári őrség 2000 forintnál is több kárt tett benne, a mi akkor azt jelentette, hogy csaknem egészen elpusztult. A kuruczkorban sokszor megsarczolták s a község többször eszközölt ki oltalomlevelet a vezérektől. Apaffy Mihálynak 1681 szept. 21-én kiadott levelét ma is őrzik. A törökök kiüzetésekor olyan gyakran kellett hadifuvarba menniök, hogy a község állandó kocsist és fogatot tartott e czélra és havonként fizette. A „király urunk parancsolatjából” egész Nándor-Fejérvárig eljárt ez a fogat. A XVII. században sokszor tartottak itt egyházmegyei gyűlést is. A reformátusok temploma 1794-ben épült. Utolsó postája Nagyar, távírója és vasuti állomása Fehérgyarmat.

Kisnamény.

Kisnamény, magyar kisközség a Szamosközön. Van benne 154 ház 918 lakossal, a kik között 582 ref., 139 g. kath., 136 r. kath., 54 izr. Határa 3118 k. hold. A XIV. század elején már egyház van benne. 1332-ben Barnabás nevű papja 4 garast és 40 dénárt fizet pápai adóba. Nevét 1332-ben Nomen, 1387-ben Kysnomyn, 1418-ban Kysnamen, 1462-ben Namen alakban írják. A Matucsinayak ősi birtoka volt és e birtokok sorsában osztozott. A XIV. és XV. században a Drágfi családnak is volt itt birtoka. 1524-ben Dorchányi Péter, 1585-ben Lónyay István, 1614-ben Macskássy Mihály, 1640-ben Némethy Pál, 1744-ben gróf Teleki Mihály, majd az Ajtay, Becsky, Domahidy és Kölcsey családok a birtokosai; a XIX. század első felében a Tolnay, Domahidy, Isaák, Gulácsy, Mándy családok. Most 99nagy birtoka van itt gróf Hadik-Bakóczy Endrének; egy részét a Domahidyaktól, más részét úrbéresektől vette gróf Hadik Ilona 1836–40 körül. Most bérben van. A rajta levő kúriát Domahidy Kálmán építtette 1830 körül. A határhoz tartoznak a Pusztaricse és Ruzsicska tanyák. A vármegye 1670-ben, e községben gyűlést is tartott. A rozsályi vár tőszomszédságában, gyakran érte a háboruval járó veszedelem. A ref. egyház temploma a XV. századból való. Körjegyzősége helyben van, utolsó postája, távírója- és vasuti állomása Jánk.

Kölcse.

Kölcse, kisközség a Tisza, Túr és Esztró alkotta szigetben. Van benne 188 ház. 1203 magyar lakosa közt 515 ref., 259 ág. ev., 168 g. kath., 157 r. kath,104 izr. Határa 4921 kat. hold. A Kölcsey család ősi, névadó birtoka s a XIX. század közepéig uradalmuk középpontja. Nevét 1344-ben Kwlche, 1479-ben Kewlche alakban írják. 1344-ben I. Lajos királytól uj adományt kapnak reá és vámjára. Mellettük 1405-ben a Nyényei és az Őri Daczó családnak, 1438-ban a Fylpessy-nek és 1475-ben a Kömöreyeknek volt itt birtokuk. Ez utóbbiak zálogba adták részeiket a Gacsályi családnak, de 1481-ben visszaváltották. 1488-ban a Perényi család vesz meg egyes részeket a Kölcseyektől. 1515-ben a Kölcseyekkel egy törzsből való Czégényi Kende Péter is birtokosa. 1516-ban Báthory András kap itt királyi adományt, de a Kölcseyek ellentmondtak a beiktatásnak. 1518-ban Werbőczy István elcseréli itteni jószágát Perényi Istvánnal. 1526-ban Báthory András újra részt kap benne és ugyanakkor a Guthi Országh család is. 1554-ben Filpessy Mihály az egész Kölcsey-birtokot zálogba veszi. 1561-ben Fekete Balogh János, 1571-ben Zalai Sárkány Simon és felesége Kölcsey Borbála, 1577-ben Pongrácz Zsigmond és Kubinyi László, 1591-ben Tardi Vörös Orbán, 1633-ban Némethy János kapnak benne kisebb-nagyobb részeket. 1642-ben Kölcsey Péter és Zsigmond királyi új adományt kapnak az egész birtokra, melyhez ekkor Kölcse, Fülesd, Istvándi, Cseke, Csécse, Milota és Tiszabecs tartoztak. Ettől kezdve a Kölcsey család volt szinte egyetlen birtokosa, a XVIII. században Kölcsey György után négy leányával a Csicseri Ormós, Egry, Nagyiday és Uketyevich családok tulajdonává lett. Rész-jószágaik voltak az Ilosvay, Lukácsy, Csaba, Mándy és Jeney, Földesy, Tarpay, Kölcsey Kende, Rácz, Ónody családoknak. Mostani nagyobb birtokosai Dálnoki Medve Kálmán, Bónis Károly, Halász Kornél, Teleki Erzsébet és özv. Dienes Dezsőné. Hozzátartoznak a Mándy, Medve és Teleki tanyák. Határában feküdt hajdan és 1411-ben említve van Ravaszd is, mely ez időtájt Rovazd és Rauazd alakban a Fülpösi család birtokaként szerepel. A ref. egyház temploma a XVI. századból való 102az ág. ev. templom 1860-ban épült. A ref. egyház több érdekes, régi ötvösművet Körjegyzőség helyben van. A XIX. század elején egyik földesura tót jobbágyokat szállított ide, s ezek ma már teljesen megmagyarosodtak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Tiszaújlak.

Mátészalka.

Mátészalka, magyar nagyközség a Nyirségen. Járási székhely, 790 házzal és 5405 lakossal, kik között 3194 ref., 717 r. kath., 470 gör. kath.. 1008 izr. vallásu. 112Határa 8319 kat. hold. Nevét 1322-ben Mathe, 1325-ben Kywzalka és Belzalka, 1367-ben Matezalkaya, Mathezalka és Belzalka, 1368-ban Zalkamate alakban írják az egykorú oklevelek. Ugy látszik, három részből állott; Kis-, Bel- és Mátészalkából. A tatárjárás után, 1260-ban, Máthé, Zalka comes fia, V. István udvari embere, népesítette be az elpusztúlt helységet s róla vette a nevét is. A Zalka vagy Zalkai családé volt, melyet 1355-ben Magyar Zalka Pál özvegye a budai klarissáknak hagyományozott, a kik 1367-ben eladták a Csaholyiaknak, kiktől Csaholyi Margit, Debrő Péter felesége, leánynegyedben kapta. Mikor 1403-ban Debrewi István hűtlenségben találtatott, Miklós leleszi prépost felkérte e birtokot rokonai, az Oroszok számára, a minek azonban a Csaholyiak ellentmondtak; de 1421-ben Orosz László elfoglalta. 1429-ben a Csaholyiakat újra beiktatták az itteni részekbe. Az övék is maradt és 1547 ben Csaholyi Imre leányai fiúsíttatván, ezeket iktatták be. Csaholyi Annával Brebiri Melith György kapta meg egész Szalkát s utána, 1568-ban, fiai: István, Pál és Péter. 1545-ben a Rozsályi Kúnok is kaptak benne részt s ugyanekkor Kusalyi Jakch Mihály is. 1548-ban Radóczi Petrichevich Miklós, Csaholyi Katalin férje is birtokosai közé tartozik. 1572-ben szép jószága volt itt a híres Melius Juhász Péternek is, a ki ekkor debreczeni prédikátor volt: 800 forintért zálogosította el birtok részét Báthory Miklósnak. 1580-ban Erőss Gáspárnak is van benne része. Ebben a században híres szülötte volt Zalkay László esztergomi érsek, a ki Mohácsnál esett el. A XVII. század közepéig a Rozsályi Kúnoknak van benne legnagyobb részük. de azontúl, a század végéig, a szatmári vár tartozéka volt. Közben 1602-ben Balogi Szabó Péter kapott benne részt. 1617-ben Rozsályi Kún László neje, Abramffy Katalin és a Dengeleghy Miklós özvegye, Parlaghy Anna per-egyezséget kötöttek Mátészalka részei fölött. A XVIII. században már sok a birtokos családja. Igy 1727-ben Bencze Sámuel, 1747-ben gróf Teleki Ádám, 1748-ban gróf Károlyi Ferencz kapnak benne donatiót. Rajtuk kívül nemesi birtokosok voltak a Vay, Patay, Eördögh, Ilosvay, Jeszenszky, Irinyi, Vitkay, Mándy, Géressy, Fogarassy, Kovács, Sulyok, Pogány, Mészáros, Bakay, Rókász, Gyarmathy, Szőlőssy, Kércsy, Tolnay, Kerekes, Isoó, Székely, Tárkányi, Gombás, Szabó, Balaton, Szűcs, Bakos Kisvárday, Balási családok. A XIX. század derekáig még a Kölcsey, Kőmives, Kiss, Csizmadia, Eölyüs, Néma. Csigay, Csaholczi, Czenczi, Túri, Teleki, Keletséni, Ruszka, Mikolay, Horváth, Komoróczy, Beszterczey, Pápay, Dorghay, Tomori Szabó, Lőrincz, Kováts, Gál, Oláh, Ónodi, Budaházi, Asztay, Pusztay, Füzeséri, Kádár, Rácz, Borosjenői Szabó, Földvári, Árvay, Kóródy, Molnár, Veres, Jákói Szabó, Nemes, Nagy, Szilágyi, Matolcsi Szabó, Visszás, Mátray, Éles, Jakab Szabó, Ari, Tóth, Kubinyi, Mislay, Kulin, stb. családok. Most nagyobb birtoka van itt a Szalkai gyártelepnek és özv. Tisza Kálmánnénak. A Szalkay családnak itt két csinos úrilaka van. A község városháza új, modern, emeletes épület. A község a Nyirvidék szatmári részének mindig középpontja volt. Már a XIV. század elején jókora helység volt és 1332-ben már a pápai tizedszedők lajstromában is előfordúl. Míg a Krasznát le nem csapolták, gyakran érte árvíz; fekete halál, pestis szintén pusztította néhányszor. A virágzó nagyközségben villanyvilágítás van. Van szolgabírói hivatal, járásbíróság, polgári kaszinó; tisztviselői kör; kereskedők és iparosok köre; iparos-kör; nőegylet; temetkezési egylet; református dalárda. A református templom a XVI. századbeli templom helyén épült. A róm. kath. templomot 1893-ban építették. Tanyái: Berger vinczellérház, Bodonzsombokos, Bordács, Csikóhegyi, Dessewffy, Fáy, Feketeszeg, Ilosvay, Szőlőssy, Ujfalussy, Vágóház, Varga, Veresház, Weisz tanyák, az Ilosvay tag, Keresztcsárda; Klein kerűlőház, Sándorpuszta, Sándori korcsma, Gyártelep, Szalkay kerülőház, Szalkay szőlőskert, Tisza kerülőház, Vay tag, Weisz vinczellérház. A Sándorpuszta már 1429-ben szerepel mai nevén, mikor a Chaholyiakat egyes részeibe iktatták. 1477-ben „Poss. Sandor”` alakban van említve. Egész 1592-ig a Csaholyiak birtoka, de ekkor Szentmiklósi Pongrácz Gáspáré lett. 1696-ban a szatmári vár tartozéka. 1727-ben még Szatmári Bencze Sámuel is részt kap benne. A község vasúti csomópont; postája, távírója is helyben van.

Matolcs.

Matolcs, magyar kisközség a Szamos jobbpartján, 239 házzal és 1219, főként ref. lakossal. Határa 1457 k. hold. Nevét 1387-ben Motoos-nak írják. A várnak a nevét, melyhez 1387-ben Possesio Matochina tartozott, Castrum Matuchyna alakban említik. A Matucsinay család ősi birtoka volt. 1387-ben a 113család több tagja hűtlenségbe esvén, Zsigmond király megfosztotta őket birtokuktól s Matucsina várától és a Rozsályi Kúnoknak s a Szántai Petőfieknek adta. Az utóbbiakról 1391-ben a Kállayakra szállott. 1395-ben a király a Matucsinayaknak visszadta egész birtokukat, de 1436-ban újra elvette tőlük és a Báthoryaknak adományozta. Ezektől a XVII. század közepén a Bethlenekre, majd a Rákócziakra szállott. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg. E főbirtokosokon kívül 1524-ben Bélteki Drágfi János is ura volt. 1587-ben Magyar Benedek kap benne részt. A XVIII. században a Morvay, báró Perényi és Illésy családok tünnek fel. 1810-ben, 19 telken kívül, az egész a gróf Károlyiaké volt, a többi pedig báró Perényi Antal, Morvai József, Illésy István, Váry Ferencz, Kállay Erzsébet, Schuller Leopold, Ferenczi, Ormos és Isaák családok között oszlott meg. Matolcs vár tekintélyes erősség volt. Az 1647. évi XXX. t.-cz. elrendeli, hogy Matolcs város taxa alá vétessék. Lakosai már ekkor híres szűrcsapók voltak s czéhlevelük 1714-ből való, a mikor újabb vásárjogot nyertek. Nagy malmot adományozott Bethlen István itt a Szamoson a ref. egyháznak, melyet Báthory Zsófia elfoglalt. 1665-ben superintendentiális gyülés volt benne. A vármegye is többször tartotta itt gyülését, így 1669 és 1707-ben is. A község iskolája a XVII., XVIII. században híres volt. Négy, de néha hat osztályú is volt, a hol gimnáziális tantárgyakat tanítottak. A községben van körjegyzőség. Utolsó postája Tunyog.

Tunyog.

Tunyog, kisközség a Szamosközön, 180 házzal és 1092 lakossal, a kik főként reformátusok. Határa 3152 k. hold. 1335-ben Thunugh, Thonug, 1380-ban Thunyog, Twnywg alakban találkozunk vele. Ősi birtokosa a Tunyogi család volt. Tunyogi Mihály 1335-ben átadta fele birtokát Csaholyi Jánosnak. 1367-ben a Csaholyiak megvették az óbudai klarissza-apáczák itteni részét is. Csaholyi-birtok maradt a 161család kihaltáig, a mikor 1547-ben Csaholyi Imre leányaival, a Brebiri Melith és Petrichevich családoké lett. Közben, 1378-ben, a község felére a Daróczi Szűk család kapott királyi adományt. 1592-ben Nagykállai Leőkös Lőrincz kapja meg egy részét. A XVII. században a szatmári várhoz tartozott s 1630-ban Kozák Rácz János is kap benne részt. 1717-ben Korda Mihály, 1725-ben Géressy János, 1758-ban a Szűcs család kapnak egyes részeire királyi adományt. A század végén a gróf Károlyiak, a Korda, Ilosvay és Szűcs családok voltak a földesurai s ugyanők a XIX. század közepéig. Most Luby Lajosnak, Kölcsey Zoltánnak, a gróf Károlyi családnak és Klein Móricznak van itt nagyobb birtokuk és Luby Lajosnak és Kölcsey Zoltánnak csinos úrilakjuk. Gőzmalom és olajgyár is van a községben. Mind a kettő Luby Lajosé. A községben református templom van, a mely a XV. századból való és egészen a Szamos partján fekszik. Határrészei a Komlósszeg, Kürthy tanya, Tagosok stb. A községben posta van, távírója Győrtelek, vasúti állomása Mátészalka.

Nábrád.

Nábrád, kisközség a Szamos mellett, a gyarmati járásban, 151 házzal s 895 magyar és ref. vallású lakossal. Határa 2971 k. hold. Nevét 1428-ban Naprad-nak írják s földesura a Náprádi család. 1439-ben a Kristalóczi Szaraczén család kap királyi adományt a birtok felére; 1457-ben Kezy László kap benne részt. 1515-ben Fylpessi Ferencz, Bernát, Albert, Gergely, Mátyás és Ambrus kapták meg a helység felét. 1580-ban Császári Komoróczy János, 1583-ban Rátóti Gyulaffy András kapta egy-egy részét. 1630-ban Nyáry István és 1656-ban Way Péter és felesége, Zoltán Anna, kapott benne részjószágot királyi adománynyal. A XVIII. században többek között a Rhédey, Bottka, Móricz, Nábrádi, Szunyogh, Füséri és Olchváry családok a nevezetesebb birtokosai. A XIX. század derekán pedig a Bottka, Szunyogh, Móricz, Morvay és Olchvári családoké. Most Bottka Béla örököseinek van itt nagyobb birtokuk és csinos úrilakuk. Hozzá tartozik a Klein tanya. Határában volt hajdan Nagy-Ören helység, melyet 1452-ben Nagy Ewren, alakban találunk említve, de azután nyoma vész, ép úgy mint Gáthi pusztának. Ez 1423-ban Nábrádi János és Banki Lőrincz birtoka, melyet Pyrychei István erőszakkal elfoglalt. 1426-ban a nábrádi nemesek még megjáratták a határát. Körjegyzőség helyben van; vasútállomása és távírója Fehérgyarmat.

Nagyar.

Nagyar, kisközség a Szamosközön, 182 házzal s 996 magyar, főleg református lakossal. Határa 2873 k. hold. Nevét 1393-ban Nagor, 1436-ban Naghar alakban írják. 1387-ben a Matucsinayaké volt, a kik hűtlenségbe estek s birtokukat a Rozsályi Kúnok és Szántai Petőfiek kapták, kiktől leányágon 1391-ben a Báthoryakra szállott. 1395-ben Zsigmond király visszaadta a Matucsinayaknak s az övék volt 1436-ig, mikor ismét hűtlenségbe estek; ekkor végleg a Báthoryaké lett s az maradt, míg a család Báthory Istvánnal kihalt. Utána a Bethleneké, majd a Rákóczyaké lett s a szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg. Közben a XV–XVI. században a Rozsályi Kúnoknak és a Drágfiaknak is volt benne részük. A XVIII. század végén a Rhédey, Pongrácz, Domahidy, Fogarassy, Csicseri Ormos, Kisdobronyi Isaák, Kállay, Schuller és Uray családok voltak földesurai. A XIX. század első felében a Luby és Kende család szerezte meg s előbb a Luby Károlyé, majd a Luby Zsigmondé és Gézáé volt, a ki csinos kastélyt építtetett itt, a melyet igen szép parkkal vett körül, ez a kastély most Szalachy Sándorné, Kállay Adrienneé. A Kende Elemérnek jutott részen is szép parkkal körülvett úri lak áll, melyben ez időszerint özv. Kende Elemérné lakik. A református egyház temploma valószínűleg a XV. század végén épült, de a tornyát csak 1832-ben építették hozzá. A templom előtt levő téren áll a csinos Kossuth-emlékoszlop, melyet a helybeli lakosság adakozásából állítottak 1896-ban. Határában ömlik a Túr a Tiszába. A község körjegyzőségi székhely. A község vasúti s távíró állomása Penyige, de a postája helyben van.

Nagydobos.

Nagydobos, kisközség a Kraszna mellett, a Nyirség északi részén. 269 ház és 1708 magyar lakos van benne, a kik között 1076 ref., 372 g. kath., 139 r. kath., 125 izr. vallásu. Határa 4682 k. hold. Nevét a XIV. században már gyakran említik és hol egyszerűen Dobos-nak, hol pedig Nagdobos-nak irják. 1317-ben már a Perényiek az urai. 1321-ben Tamás ugocsai főispán megrabolta s feldúlta, a miből nagy pör kerekedett közötte és Ubulfia, István mester között. 1404-ben Perényi Gergely új királyi adományt kapott rá. 1421-ben már vásárjogot 122nyert. A XV. században s azóta folyvást a Perényi családé, a mely mellett a XVIII. században a gróf Károlyiak és Dessewffyek szereztek benne birtokot. Ebben az időben, egész 1832-ig, Bereg vármegyéhez tartozott s az országgyűlés Tarpával cserélte el, a mely, bár a Tiszán túl feküdt, addig Szatmár része volt. A XVIII. század végén, a XIX. század derekáig a Dessewffy, Péchy, báró Perényi, Bagcha és Lónyay családok voltak a földesurai. Most nagy birtoka van itt ősi jogon báró Perényi Péternek, a kinek csinos kastélya 1808-ban épűlt az ősrégi családi kúria helyén. Körülötte szép park van kb. tiz magyar holdnyi területen, sok díszcserjével és értékes délszaki növényekben gazdag üvegházzal; a kastély felszerelésében nevezetes a gazdag családi képtár, nagy könyvtár. A családi levéltár a Nemzeti Muzeumban van. A kastélyhoz tartozó gót stilű kápolna és sírbolt 1868-ban épült. Az oltárképet Jakobey festette egy Veronese után; az alapítónak, báró Perényi Péternek karrarai márványból faragott mellképe Kallós Edétől való. A sírboltban 24 fülke van. Nagyobb birtokos még Jármy Andor, a ki a Dessewffy-birtokot örökölte. Szép kastélyát Dessewffy János építtette 1881-ben s ő telepítette a terjedelmes, gondozott parkot is. A kastély fölszerelésében nevezetes II. Rákóczi Ferencz czímeres, selyem ágyterítője; a gazdag könyvtár, vieux wien és vieux sachs edények, két értékes németalföldi festmény, s a családi képek. Dienes Lajos szintén a Dessewffy-birtok egy részének tulajdonosa örökösödés útján. Az úrilakot a Dessewffy-család építtette. A Springer család is birtokos volt itt. Ez a birtok Nagy Zsigmond tulajdonába került; továbbá a Schwaiczer család, melynek kb. 400 holdját a községbeli gazdák vették meg. Mintaszerü szőlőtelepei vannak itt Jármy Andrásnak, Luby Zsigmondnak, Dienes Lajosnak, Péchy Kálmánnak és Szabó Gusztávnak. A határ szőlője és bora kiváló. A községben van ref. templom. A régi templom a községen kivül feküdt és az 1894-ben történt lebontásakor, a vakolat alatt talált freskók bizonyítják, hogy ez volt a község ősi temploma. Az uj ref. templom tornyát 1902-ben emelték; a gör. kath. 1893-ban. Báró Perényi Péternek itt mezőgazdasági szeszgyára is van a határban. A körjegyzőség helyben van, a vasúti, távíró-állomás és posta szintén. A határban vannak a Bogcha, Dessewffy, Dienes, Perényi, Gólya és Schönwald tanyák. A község határában három elpusztult község feküdt. Akol, mely már 1368-ban Poss. Akol alakban van említve. Ténye, vagy Tenye, 1368-ban Tehnye, 1421-ben a Károlyiaké. Terestelke, 1349-ben Terestelku poss. alakban egy határjáró levélben van említve Dobos szomszédjaként.

Nagyecsed.

Nagyecsed, nagyközség az ecsedi láp mellett. Van benne 601 ház; 3851 lakosa között 77 német, a többi magyar. Vallásra nézve 3312 ref., 190 g. kath., 100 r. kath., 236 izr. Határa 7596 k. hold. Ősidők óta megtelepült hely, melynek határában kő- és bronzkori leletek kerülnek felszínre. A váradi Regestrumban már 1217-ben említés van róla Euched néven, 1349-ben s később már rendesen Eched-nek írják. 1433-ban „castrum seu locus castri”, 1446-ban s később sokszor „castellum” jelzővel van említve. 1353-ban I. Károly a Guth-Keled nembeli András fiainak: Jánosnak, Andrásnak, Lőrincznek, Miklósnak, Lewkesnek és Bátor Berecznek adományozta ezt a területet és megengedte nekik, hogy az ecsedi réteken várat építhessenek, a mely Hűség (Hywseegh) várának neveztessék. A vár a lápnak egyik szigetén, mint vízi vár meg is épült, de azután ecsedi vár lett a neve. A Guth-Keled nembeli Báthoryak voltak tovább is urai. 1423-ban Sárvár-Monostorával és Szent Mártonnal együtt fordul elő s Ecseden már ekkor a vár említve van. 1492-ben Báthory András nagy költséggel megerősíttette. Az ecsedi vár ettől kezdve a vármegye egyik legfontosabb erőssége volt s az erdélyi fejedelmek és magyar királyok közötti harczokban nagy szerepet játszott, különösen a XVI. században. 1530-ban Szapolyai hatalmában volt a vár, míg 1561-ben Báthory Miklóst bátyja Bonaventura át nem térítette a Ferdinánd pártjára. Ezért János Zsigmond 16.000 főnyi sereggel ostrom alá vette a várat, de nem bírt vele. Az 1566-iki békekötéskor Ferdinánd Felső-Magyarországban mindent átengedett János Zsigmondnak, csak Ecsedet nem. Később is megőrizte tekintélyét; Báthory Gábor 1613-ban újra megerősíttette. 1621-ben Bethlen Gábor a szent koronát Ecsedre vitette és itt őriztette. A Báthory család 1614-ben gróf Báthory Istvánnal kihalt s ekkor uradalmát a várral együtt, lefoglalta a királyi fiskus. E birtok ekkor már rendkivül nagy kiterjedésű volt. Határa keleten a Szatmár melletti mai Pettyén, Ombod, Amacz és Zsadány helységektől Dobon, 123Terebesen, Gilvácson át Majténynak és Szentmiklósnak tart, innen pedig északra Kálmánd, Vállaj, Terem, Encsencs, Vasvári, Fábiánháza, Ecsed felé vonul s Börvely vidékén ismét Dobhoz tér vissza. A Szamos túlsó oldalán szintén, északra Kisarig, keletre Csaholczig s délen Porcsalmáig ért. Összesen egy vár, (Ecsed), három város (Majtény, Gyarmat, sőt részben Meggyes is) és vagy 46 falu tartozott hozzá. A Báthoryaktól a Bethlenek örökölték az ecsedi uradalmat és 1624-ben királyi adományt is kapott rá Bethlen Gábor erdélyi fejedelem; 1627-ben pedig Iktári Bethlen István és Péter, a kiket a következő községek és jószágok birtokába iktattak be: az Ecsedi vár, Kisecsed, Fábiánháza, Ecsed Szent Márton, Mérk, Vállaj, Szoldobágy, Bervej, Kálmánd, Terem, Vasvári, Majtén, Gilvács, Tagy, Tőke-Terebes, Szent-Miklós, Dob, Nagy-Sadány, Ombod, Amacz, Krassó, Tarpa, Penige, Matócz, Nábrád, Géberjén, Oroszi, Kis-Namény, Kölcse, Cseke, Ricse, Udvari, Gyügye, Csahócz, Nagy-Szekeres, Sikárló, Iloba, Sebespatak, Bucsák, Bartfalva, Apa, Monostor, Alsó-Misztótfalu, Zaniszló, Kenéz, Madaráz, Gyarmath mezőváros, Sárköz, Láposbánya, Görbed, Berencze, Józsefháza, Lipó, Borhida egész helyiségek. Encsencs, Domahida, Ököritó, Porcsalma, Kisar, Abrámfalva részjószágok, Aranyosmeggyes mezővárosnak fele; Szabolcs vármegyében, Báthor mezőváros, Pócs, Bakta, Lorántháza, Gyulaj, Lugas, Téth, Királytelke Vencsellő, Timák, Böd, Kisfalud, Nagy-Létha, Pród, Tedej, Levelek egész helységek és Nyiregyháza, Nyir-Fejértó, Rakomaz, Szentmihály, Nyir-Adony részjószág, Beregben Csetfalván részjószág, Hevesben Gyöngyös mezőváros, Abaujban Szikszón négy szőlő, Borsodban Aszalón szőlő. Ez mind az ecsedi uradalomhoz tartozott. Az 1645. évi linczi békeokiratnak, melyet I. Rákóczi György és III. Ferdinánd király kötöttek, egyik pontja kimondja, hogy az ecsedi vár és az uradalom a Bethlenek magszakadtával a Rákócziakra szálljon, a kik különben házasság révén is jogot tartottak rá. 1648-ban I. Rákóczy György a várat ismét megerősíttette. Fia, II. Rákóczi György, mikor a szerencsétlen lengyel hadjárat után a lengyelek Szatmárt és Bereget végig pusztították, az ecsedi várba vonult s családját is itt tartotta biztonságban. 1664-ben, a törökkel kötött béke értelmében, Lipót király kapta meg a várat s német őrséget helyezett bele. 1671-ben I. Rákóczi Ferencz a Wesselényi-féle összeesküvésbe keveredett. Anyja, Báthory Zsófia rendkívül nagy összeget fizetett érte váltságúl s ezért az ecsedi uradalmat zálogban kapta a fiától. 1681-ben az országgyűlésen a vármegye tett panaszt Báthory Zsófia erőszakosságai miatt, különösen felpanaszolván az ecsedi ref. egyház megturbálását. 1701-ben, mikor II. Rákóczi Ferencz a szabadságharczot megindította, a németek a várat lerombolták. 1705-ben a kuruczok ismét megerősítették, de a szabadságharcz letörése után a levegőbe röpítették. 1712-ben, a szatmári béke után, gróf Károlyi Sándor kapta meg az egész ecsedi uradalmat. 1777-ben gróf Károlyi Antal új adományt kapott reá. 1810-ben a Károlyi családon kívül a Dombrády, Katona, Irinyi, Vitkay, Csomay, Kellesi, Eötvös családoknak volt Ecseden birtokuk. Most nagybirtokosok itt a gróf Károlyi István örökösei és báró Piret Lajosné sz. gróf Károlyi Georgina. Az utóbbinak birtokát Spitz Dezső bérli és itt igen szép mintagazdaságot tart fenn. 1896-ban építettek csinos úrilakot a bérlethez. A község hányt és hordott földre van építve az ecsedi láp sarkában; mindíg nagyon népes hely volt, mert a Báthoryak nagy kedvezményeket adtak az ide költöző jobbágyságnak s több adománylevelük maig megvan. Régen kőfallal kerített zárt hely volt és az egészet víz vette körül. A város szélén áll a szép ref. templom, mely 1863-ban épűlt a réginek a helyén. Az egyháznak 1634-ből származó érdekes ezüstkelyhe és 1639-ből való úrasztali terítője van. A templom mögött még látni lehet a vár dombjait. A nép olvasókört és ref. énekkart tart fenn. Határához tartoznak a Károlyi és Előtelek tanyák s a Kisecsed puszta, mely hajdan önálló község volt s Nagyecseddel kapcsolatban már a XIV. században előfordul a neve. Ecsed határában, de mélyen bent, a lápban nyúlik el a Sárvár nevű alacsony dombláncz. Itt állott hajdan Sárvármonostora. Már 1347-ben szerepel Monasterium Sarvarmonustura, melyet a Névtelen jegyző is olyként említ, hogy az ő korában ott vár is volt. E tájon feküdt továbbá Szent-Márton népes község, mely a Szt. Márton tiszteletére szentelt sárvári monostorhoz tartozott. 1400-ban Sárvármonostora már pusztaként van említve. 1415-ben Losonczi Zsigmond erőszakkal elfoglalja Szt.-Mártont, de Erzsébet királyné még ugyanabban az évben visszaadatja a Báthoryaknak. 1427-ben a Gacsályiak is kapnak benne részt. Hogy a monostor és a község mikor pusztultak el, arra biztos 124adatok nincsenek. A vidéken az a szájhagyomány járja, hogy a láp nyelte el mind a kettőt. A községnek van vasuti és távíró-állomása és postája.

Panyola.

Panyola, kisközség a Szamos és a Tisza zugában, 241 házzal, 1592 magyar s legnagyobbrészt ref. lakossal. Határa 2338 k. hold. Nevét 1325-ben Ponola, 1430-ban Panyala alakban találjuk. 1247-ig a Panyolai család ősi birtoka volt. Ekkor a Tompafia Benedek, Ubulfia Mihály comes és Panyala Péter megosztoztak rajta. Ez időtájt oly elkeseredett határpör keletkezett a Panyalaiak és Kállayak között, hogy Panyala Péter királyi itélet alapján perdöntő párbajt vívott a Kállayakkal. A két család ezentúl is sokat pörlekedett egymással. 1292-ben a Semjén nemből való Ubulfia Mihály, panaszkodott a váradi káptalan előtt, hogy Jakab elfoglalta az ő birtokát. 1379-ben I. Lajos parancsára a Kállayak s Panyolaiak között folyó pert az olasz hadjárat miatt elhalasztották. 1415-ben Panyolai Zsigmond török fogságba került s ekkor felesége és gyermekei eladták panyolai birtokukat Panyolai Luczának s leányainak. 1424-ben Kállay Miklós kap benne részt s 1427-ben Zsigmond király Kállay Jánosnak adományozza az egészet. Ettől kezdve a XIX. század végeig állandóan Kállay-birtok. Most nagyobb birtokosai Kende Péterné Desewffy Jolán és a Kállay István örökösei. A ref. egyház temploma a XVIII. század végéről való. Az egyház szép úrasztali ezüstpoharat őriz 1637-ből A község határában vannak Homoródtőtanya és Gőzmalom. A falu szamosparti kertjeiben nagyon sok a gyümölcsfa s régebben annyi almája termett, hogy tutajon szállították Szegedig. Most is előszeretettel foglalkozik gyümölcs, főként alma, és szilva-kereskedéssel. Évtizedekkel ezelőtt még szép erdeje volt, a Túr-erdő. A községben van posta, de vasúti és távíró-állomása Fehérgyarmat.

Penyige.

Penyige, kisközség a Szamosközön, 121 házzal és 750 magyar, főként ref. lakossal. Határa 3293 kat. hold. Nevét 1332-ben Penge, 1435-ben már Penige alakban találjuk. A XIV. század elején egyházas hely volt, s papja: Jakab pápai tizedbe 40 dénárt fizetett, a mi azt mutatja, hogy már ekkor tekintélyes község volt. A Domahidi család ősi birtoka. 1423-ban Domahidi Lászlót és Istvánt fej- és jószágvesztésre ítélték s ekkor a község két harmadát a Kölcseyek kapták meg, egyharmada pedig a Domahidi Györgyé maradt, a ki azt 1427-ben Csáky Istvánnak zálogosította el, majd 1446-ban az Ujhelyi családnak. 1515-ben az Ujlakyak és Ungai Hajas Tamás, 1517-ben Gúthy Ferencz és Imre, 1543-ban Nyikey András és Iffiu Márton, 1581-ben Kóródi István, 1583-ban Danyay István és Kende Vid kapnak benne részjószágot. 1630-ban Mosdóssy Imre, 1638-ban Szuhay Gáspár, Mátyás és Anna az egész helységet megkapják királyi adománynyal. A XVIII. században földesuraivá lesznek a Lővey, Kállay, Jármy, Bessenyey, Orosz és Törös családok, a XIX. század elején még az Isaák és Patay családok és a század második felében a Vállyiak. Most Vállyi János örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A ref. templom 1893-ban épült a régi, XV. századbelinek a helyén. A határban vannak a Bakó, Csiky, Isaák, Jeney, Kormány I., II. és Szőke tanyák. A dűlőnevek között érdekesek a Silyedés, a melynek mondája után írta Tompa Mihály a Sülyedés czímű népregéjét. A Sírdombok; két ismeretlen korú emelkedést nevez így a nép. A község végén van egy tó, a Szenke, a melyet nótába szedett a nép, mikor néhány évvel ezelőtt 9 arató lány belefúlt. A községnek vasúti és távíró-állomása és postája helyben van.

Szamosbecs.

Szamosbecs, kisközség a Szamosközön, 86 házzal és 455 lakossal, kik főleg ref. vallásúak. Határa 1018. k. hold. Nevét 1427-ben Beecz, 1470-ben Bech alakban találjuk. A XIV. század elején már rendes község volt s papja pápai adót fizetett. A század végén Drágh és Balk szerezték meg. 1409-ben Csáky Györgyöt iktatták be felerészébe. 1424-ben „cum loco castelli” megosztoznak rajta a Drágfiak, s az övék marad a bélteki uradalommal a XVI. század közepéig. Mellettük a Gacsályi, Csató és Berzeviczy családok is nyernek benne részjószágot. A XVII. század közepéig a szatmári várhoz tartozott s 1633-ban Prépostházy Zsigmond kapta meg. A XVIII. század elején a gróf Telekiek s a gróf Károlyiak szerezték meg s az övék volt a mult század derekáig. Most nagyobb földesura nincsen. A községbeli református templom a reformáczió előtti időkből való. 1638-ban és 1889-ben renoválták s 1837-ben tornyot építettek hozzá. A Szamostól sokat szenvedett a község; a mult század elején már majdnem egészen elhordta, de a vármegye 1828-ban új medret ásatott a Szamosnak és így mentette meg. A község utolsó postája és távírója Csenger, vasúti állomása Szatmár.

Szamosszeg.

Szamosszeg, kisközség a Kraszna és a Szamos zugában, 390 házzal és 2625 magyar lakossal, a kik csaknem mindnyájan reformátusok. Határa 5959 kat. hold. 1358-ban Zomuszeg, 1362-ben Sumuszeg, 1415-ben Zamoszeg alakban írják. A XIII. század elején már pörben szerepel a révje, a mely igen fontos vámszedő hely volt. 1351-ben Laczk fia, András főispán azokat a kereskedőket, a kik itt át akartak menni a Szamoson, megvámoltatta s nem eresztette át, hanem lehajtotta Csengerig, ott újra megvámoltatta s tovább küldette őket Szatmárig, a hol csak a harmadik vám után eresztette át őket a vizen. Az ónodi Czudar családé volt 1470-ig, a mikor a Rozgonyiak kapták meg, de a királynak is volt benne birtoka. A XV. századtól kezdve; 1830-ig Szabolcs vármegyéhez tartozott és állandóan népes helység volt. A XVIII. században földesurai lettek a gróf Károlyi, herczeg Eszterházy, Lónyay, Klobusiczky és Czóbel családok s ugyanők a XIX. század közepéig. Most gróf Károlyi Sándor utódainak és Mandel Ignácznak van itt nagyobb birtokuk. A református templom 1848–1863-ban épült. Határában vannak a Dienes, Filep, Károlyi, Kósa, Kulin, Mándi, Perényi, Szuhányi és Ujfalusi tanyák s a Társulati telep; ezek mind újabban települt helyek; de már 155a XIV. században is voltak pusztái, így 1349-ben Deeg, 1368-ban Chakal puszták. A községben körjegyzőség van. Utolsó postája, vasúti és távíró állomása Nagydobos.

Tiszabecs.

Tiszabecs, kisközség a Tiszaháton, 228 házzal, 1266 magyar s főleg ref. lakossal. Határa 2950 k. hold. A XV. században Tizabekch néven volt ismeretes és révjével, a mely fontos közlekedési hely volt, Ugocsa és Szatmár vármegyék között, a Szántai Bekcs, későbbi nevén Becski család birtoka, 1478-ban zálogba adták a Károlyiaknak s 1483-ban cserében megkapták a Csákyak itteni részeit. Utánuk a Rozsályi Kúnok szerezték meg és a rozsályi uradalomhoz csatolták. Oda tartozott a XVII. század közepéig. 1680-ban a Pongráczok kaptak rá királyi adományt. A XVIII. században többen szereztek benne birtokot; a század végén a Borbély, Morvay, Leövey, Bay, Butkay családoké s mellettük részbirtoka volt a gróf Károlyi, gróf Teleki, Ujhelyi, gróf Schönborn, May, Fogarassy és Ormós, Domahidy, Ary, Tarpay, Czerjék családoknak. Ugyanezeké volt a múlt század közepéig, de az Eötvös családnak és a királyi kamarának is volt benne birtoka. Most nagyobb birtokosa nincsen. A község a Tisza partján fekszik és igen sokat szenvedett az áradásoktól. Régi templomát, a mely a XV. századból való szép góthikus épület volt, lassanként teljesen elhordta a Tisza. Évtizedekig használták félig leomlott állapotban is, úgy hogy a part fölött leszakadt hátulsó részt bedeszkázták. 1861-ben szedték le a fennállott részt s az ideiglenesen épített kis templom helyett 1907-ben építettek újat. A község is sokszor költözött új meg új helyre a Tisza miatt, a mely erős kanyarodással veszi körül. A község határában vannak a Bajnok és a Szekeres tanyák. Hajdan itt feküdt Kápolnás Szekeres helység is, mely 1345-ben a Kölcseyeké volt. A községben van körjegyzőség és posta-hivatal, vasúti állomása Tiszaújlak. Ocskaynak 1703-ban vívott diadalmas tiszabecsi csatája emlékére, a mely a Bajnok dülőn folyt le, 1905-ben emlékoszlopot állítottak a falu közepére, a ref. templom elé.