Az Alföld pusztáinak élete 1241-től a Tisza szabályozásáig (1241-1870)

Az Alföld a honfoglalás idején, a folyók természetes állapota (szabályozás nélküli vízjárása) következtében jelentős ártéri, vízjárta, mocsaras területekkel, ártéri erdőkkel, változatos képet nyújtott. Őseink az egy évezredet is meghaladó vándorlása idején a nomád életmódot részben megőrizve letelepedtek törzseik szállásterületére.

A jelentős állatállomány ellátására jó legelőre, folyóvízi itatóhelyekre volt szükség. Az Alföld folyómelléki részei adtak életteret a letelepedő magyarság méneseinek, gulyáinak, nyájainak, csordáinak.

Az Alföld pusztái, legelői csakhamar benépesültek az állattenyésztő pásztorok karámjaival, sopáival, szárnyékaival. A napközben állathangoktól hangos pusztákra estére sötétség és csend telepedett. Az égen hunyorgó csillagok alatt kigyúltak a pattogó pásztortüzek, s felcsendült a pásztorok szomorú éneke.

 Kerek karám

A Tisza igazi árterülete a Nyírségtől nyugatra kezdődött és a mai Jászságra, Nagykunságra, Hortobágyra terjedt ki. Amikor a Tisza hajdan kiáradt, a roppant síkságon, mint végeláthatatlan tenger - hullámzott a vize. Ha apadás után vissza is tért medrébe, hónapokig tartott, amíg a mélyedésekből, gödrökből a Nap és a szél elpárologtatta a pocsolyák vizét. A szinte évről évre tavasszal (zöldár) és ősszel kiáradó víz, a  magasabb szinteken dúsfüvű réteket növesztett, máshol, ahol a víz hosszabb ideig megmaradt, mocsári erdőségeket, vizenyős legelőket nevelt. De voltak olyan területek is, ahol a víz a következő áradásig megmaradt, s így állandó belvizes tavakká vált. Ezeken a rosszlefolyású részeken nádrengeteget ringatott a szél, körülötte a káka, a szittyó burjánzott el.

Karám

A Tisza árterével összekapcsolódott a Berettyó, - a Hármas-Körös, - Maros-Temes vízrendszerében kialakult óriási kiterjedésű ártere is. Ebben a „vízi országban" talált búvóhelyet, menedéket a tatár, a török, a labanc elöl menekülő nép, ide rejtegette szegényes holmiját, állatát, ha az ellenség közeledésének híre szállt a pusztává, az újra nomád pásztorkodás nívójára süllyedt térségek maradék lakossága. A rakoncátlan folyók zeg-zugos partjai, öblei, holtágai mentén hatalmas tömegekben élt a hal és mindenféle víziállat. A nádrengeteg, a víz-menti berek, mocsári erdő számtalan vízimadár birodalma volt. Az erek, patakok, nyírek, bozótok világában csak a halászok, pákászok, szilaj pásztorok, a hontalanná vált vidék lakói ismerték ki magukat, ők igazodtak el a nádasok útveszőiben. Ők vezették, rejtették el az újabb menekülteket, míg az utánuk merészkedő üldözőket az ingoványok, lápok, mocsarak feneketlen iszaptengerébe csalták.

A Tisza és mellékfolyói árterülete oly nagy volt, hogy Európában nem volt hozzá hasonló. Itt terpeszkedett az Alföld közepén, s 1241-től a XIX. századig Tisza szabályozásáig csak pásztorok, halászok, pákászok, s egyéb „vízi-emberek", s vész idején a maradék, menekülő magyarok lakták.

Tisza ártere

 Magyarország árterei a szabályozás előtt

Ilyen sors jutott e térség felperzselt falvai maradék lakóinak, az Árpádkori Gádorosnak is. Gadoros, Gadoros-tornya falunév ekkor vált Gadoros telek, Gadoros puszta nevű térséggé, ahogyan ezt a középkori királyi adománylevelek tanúsították.

Nagy szilaj marha csordák, ménesek, birka nyájak és sertés falkák vándoroltak az Alföldön. Ezek az elvadult rétségek, árterek, futóhomokok puszták nem kellettek senkinek. Ennek a roppant kiterjedésű területnek a képe több mint hatszáz esztendő alatt mit sem változott, mert a természet hatalmában tartotta visszahódított birodalmát.

 Ménes terelés

„Szilaj" marha

Kondás

Fölmerülhet bennünk a kérdés: „Hogy lehetett ezen a vízjárta földön és gyér füvű homok pusztaságon egy népnek hatszáz évig élni, sőt megélni, amikor jó földön sem maradhatott meg az ember a tatár, török, német, sőt a testvér magyar dúlásai miatt. *20

Pákász tanya

 Vándorhalász pihenője

 Közlekedés ősszel

E tájon letelepedő, élő elődeink nem voltak földműves emberek. Szántottak, -vetettek ugyan, de csak annyit, amennyi kenyérnek éppen elég volt. Ha jó termés volt, a felesleget elvermelték. Ha mostoha volt az esztendő, éheztek,   vagy   jobban mondva, kenyér nélkül ették a húst.

Nem volt érdemes gabonát termelni, mert nem volt mód a felesleget értékesíteni. Az utak (ha voltak) rettenetesen rosszak voltak. Az emberek lóháton jártak. Esős időben a földutak feláztak, a kénytelenségből járó szekerek és lovasok felvágták, melyen száraz időben a szekerek összetörtek. Sarak idején istenkísértés volt teherrel útnak indulni. Más volt az időjárás: Gyakori volt az eső, a harmat délig sem száradt fel. S mivel a vizek szabályozatlanok voltak, évre pontosan, néha többször, olykor egyszerre zúdultak a vidékre. A lakott helyeket elvágták egymástól, s csak hajón lehetett, illetve kellett közlekedni.

Ahol most akácfák között, apró tanyák fehérlenek, gazdasági központok látszanak, ott régen gulyák, ménesek, nyájak, disznó falkák legelésztek.

A puszták, árterek, nádas mocsarak világát az 1700-as évek elején, a török kiűzése után, az elnéptelenedett Alföld újratelepítése után kezdte megváltoztatni a szorgos emberi kéz. Az újratelepített falvak, mezővárosok népe mind több területet hódított vissza. Évről-évre nőtt a feltört ősgyepek helyén a földművelés, a gondozott rétek, kaszálók aránya. S nem múlt el kétszáz év, s a folyók szabályzásával kultúr-tájjá alakult a Tisza és vízrendszerének a térsége.

Halászok

A puszták, vadvizek, lápok, mocsarak világában élő emberek élete, az állattenyésztés, halászat mellett ellátták egyéb, napi feladataikat, főztek szárították a húst télire, az ínségesebb időkre.

A Tisza és mellékfolyói szabályzásával, fokozatosan szorult vissza az árterek, mocsarak, lápok világa. A népi pusztai, vízi életről csak a természetvédelmi területek vadregényes tájai, a Tisza tó, a Hanság, a Fertő tó, a Kis-Balaton, a Hortobágy, Bugac     látványa     alapján képzelheti el a ma embere.

Küzdelmes, ezer veszélyt rejtő volt a puszták, vadvizek világa. Mindennapos karc a természettel, a viharos szelekkel, kiégett mezőkkel, nádastüzekkel, hóviharokkal, áradásokkal, vagy éppen a szárazsággal, aszállyal. Állandó harc a nádi farkasok, a „toportyánférgek" éhes falkák ellen, a nyájak, ménesek és a pásztorok életére törő tolvajok, rablók, betyárok ellen. Küzdelem a jobb legelőért, szálláshelyekért, gázlókért, itatóhelyekért.

Főző pásztorok

Hússzárítás

Veszélyes volt a szilaj marha terelése, a félvad kondák, megvadult ménesek befogása. A mai árvizek látványa ad fogalmat e táj ősi képéről, amikor Orosháza és környező települések népe rettegve nézte a mélyebben fekvő utcákon hömpölygő szennyes áradatot. A tanyák népe ladikon, tutajokon mentette életét, szegényes ingóságait.

Békés megyei árvízi menekülők

Kontyos kunyhó

Az egykori Gádoros-puszta, Gádoros-telek életét emlékeit, csak ilyen visszatekintéssel tudjuk felidézni és értékelni. A mai kor embere álmélkodva nézi a Hortobágyi Pásztormúzeum cserényét, kontyos kunyhóját, a díszes pásztor-viseletbe öltözött alakjait. A pásztorbotra támaszkodó, messze távolba kémlelő bojtár mintha a puszták fiainak elveszett világát keresné.

Az ősi természet érintetlen képét átformálja a fejlődő világ.

A szentandrási uradalom története

A XIII. században Békés vármegyében 5 nagy uradalom volt:

1.            Gerlai uradalom

2.            Gyulai uradalom

3.            Körösladányi uradalom

4.            Simai uradalom

5.            Szentandrási uradalom

A szentandrási uradalom, mely településünk története miatt érint bennünket, Zsigmond király adományaként Hunyadi János tulajdonába került. V. László király, amikor a Hunyadi család birtokait visszaadta, megerősítette a családot a szentandrási birtok tulajdonjogában is.

Az uradalom területén 1456-ban 3 települést találunk: Szent-András, Csaba-Csűd és Szentétornya községeket. A három községhez 11 puszta tartozott, közöttük Gádoros pusztatelek is. Szentetornyai uradalmi területhez, mint későbbi telepítést, Királyság falut, Donáttornyát, Komlóst, és Ötvenablakot, (ma Ötvenes nevű község Arad megyében), Körösszentmiklóst adták, mely területek már korábban is a Hunyadi család birtokában voltak, de más településhez tartoztak.

I. Mátyás király a szentandrási uradalmat édesanyjának Szilágyi Erzsébetnek adta. Hunyadi Jánosnénak, férje halála után, máshol is nagykiterjedésű birtokai voltak. A szentandrási uradalomból Szentetornyát 1471-ben a budavári prépostságnak adta. Később visszavette és az óbudai Szent-Erzsébet kápolnának ajándékozta, végül tőlük is visszavette. Szilágyi Erzsébet, fia, Mátyás király halála után, az egész szent-andrási uradalmat a király fiának, Corvin Jánosnak adta. Corvin János nem sokat törődött az uradalommal és rövid idő múlva elajándékozta a király egyik vezérének, Dobozi Dánfy Andrásnak.

Corvin János később szerette volna visszavenni az ajándékot, de már erre nem volt képes, mert Dánfy erősen tartotta magát benne. 1490-ben maga Dánfy is osztogatni kezdte az uradalom egyes részeit, mivel nem volt gyermeke.

1490-ben Királyságot és Donáttornyát a Nyulak-szigetén (ma Margitsziget) székelő apácáknak ajándékozta, s csak azt kötötte ki, hogy az apácák a Dánfytól megjelölt célra, minden nap, misét mondassanak. 5 évvel később bekövetkezett halálával mindkét falu az apácákra szállott. Az uradalom többi részein úgy osztoztak, hogy testvéréé, Dánfy Mártoné lett Szent-András, Csabacsűd, Szentetornya, Ötvenablakú és Komlós község egy része. Körös-Szentmiklós pedig Dánfy Józsának jutott.

1508. elején Dánfy Marton halála után a szentandrási uradalom négy részre szakadt. Egyik rész a Paksy család tulajdonába került. A második részt megvette Kecskeméti Patóczy Bertalan özvegye. A harmadik részt kapta Dánfy Márton egyetlen leánya, Anna. A negyedik részt II. Ulászló király Toldy Mihálynak adta, ki Dánfy Márton özvegyét, Makófalvi Makó Borbálát vette később feleségül. Ezeket a birtokosokat még 1508 végén Podmaniczky János és Horváth János per útján meg akarta birtokrészüktől fosztani, mivel a királyt is félrevezették ravasz tervükkel. Podmaniczky és Horváth terve mégsem sikerült, mert a Nyulak-szigeti apácák kolostorának jogi ügyekben igen jártas ügyészei voltak. Ők a per megkezdését esztendők során is újabb és újabb per felvételekkel megakadályozták a fondorlatos, birtokszerző per lezajlását, s az időközben bekövetkező mohácsi vész, és a török hódoltság véget vetett a birtokviszálynak.

A szentandrási uradalomnak az a része, mely Szentandrást, Szentetornyát és vele Gádoros pusztát illetik, a Paksy család tulajdona volt 1564-ig. Rövid idő múlva a Békés vármegyei térség a portyázó török, végvári magyarok, hajdúk és fosztogató császári zsoldosok pusztuló, néptelenné váló területe lett.

Az 1562. évi adórovás alapján visszakövetelte még megyénk tisztikara Királyságot, Fábián Sebestyént és Ecsert is. *23

1496-1660-ig Békés vármegye az erdélyi fejedelmek birtoka lett, s ennek kapcsán ajándékozta a Szent-Andrási uradalmat kedvelt hívének Szentandrásy György borosjenői lovaskapitánynak a fejedelem.

A török hódoltság idején a Paksy-család csak névleges tulajdonosa volt korábbi jussának, melynek jogáról soha le nem mondtak, sőt gyakran megkísérelték, mindig sikertelenül, hogy a földbirtokot visszaszerezzék, az adót, dézsmát befizetessék.

Békés vármegye történetének e korabeli felderítése nehéz feladat. Míg más vármegyék, még a török járom alatt is legalább annyira-amennyire léteztek, - saját keblükből választott tisztségviselőkkel bírtak; gyűléseket habár más megyék területén is tartottak - például Csongrád Füleken és Gácson, - ellenben Békés vármegye, mint ilyen 1566-1715. esztendők között nem létezett. (Lásd: Topográfiai regni Hungarórum 563. oldal)

Midőn más vármegyékben vannak székvárosok, püspöki székhelyek, káptalanok, conventek, melyeknek történelme az egész vármegye múltjára világot vet, s falaik közt legalább egy pár okmány dacolhatott az enyészettel, - itt ilyenek nem léteznek.

Midőn más vármegyékben az idő változó viszontagságai meghagyták - vagy a vármegyék, - vagy legalább az egyes tekintélyesebb családok levéltárait, - itt a hosszas török uralom mindent, mi a vármegye hajdanát csak némileg is felderíthetné, elpusztított, - vármegyei levéltárról vagy legalább annak a török hódoltság előtti maradványairól, töredékeiről szó sincs.

Az egyes családok, melyek a török uralom előtt birtokosul tűntek fel, a török világ alatt innen elköltözvén, nagyrészt kihaltak, netán fennmaradt családi okmányaik, ki tudja melyik rokon családnál penészedtek;- az olyanok pedig, amelyek léteznek, például a hajdan oly tekintélyes - körösladányi Nadányiak a hosszas háborúk alatt elvesztették levéltáraikat, sőt, maga a köznép is elunva a sok zaklatást, kivándorolt, úgy, hogy oly község, mely még a török uralom alatt is folyvást fenntartotta volna magát, vármegyénkben csak hét van: Békés, Doboz, Gyula, Csaba, Ványa, Gerla, Vári. A többiek lakosai csupa jövevények, akik 1710. után vándoroltak be.

Mindent újra kellett kezdeni. A legelső tisztviselőket is más vármegyékből szedték össze. Az egyes községek levéltáraiban semmi régebb okmány nincs. Békés vármegye levéltára is csak 1715. évvel kezdődik. Abban régebbi okmányt hiába fog valaki keresni.

Csak két helyen találtam csoportosabban vármegyénkre vonatkozó okleveleket, - a Kamarai Levéltárban Budán és a Károlyiak Levéltárában Pesten.

Ami az előbbieket illeti, hosszú, kalandos vándorlás után Németországból került vissza Anspachból - a Kamarai Levéltárba, ahol jelenleg is, - külön elhelyezve,- „anspachi oklevelek" - a cím alatt őriztetnek. *24

Ami a gróf Károlyiak levéltárát illeti, okmányokat csak hiteles másolatokban tud felmutatni. A hajdani Harruckern-féle levéltár - Gyula városának és a gyulai várkastélynak az 1801. évben történt leégése után Gyuláról Pestre vitték 1808-ban a családi irattár okiratait. (A Károlyiak, mint Harruckern rokonok, hiteles másolatokat kaptak.) (Haan Lajos levele 1868. decemberéből)

Időközben a Paksy család fiúágon kihalt, a női ágon leszármazott családtagok annak érdekében, hogy a birtok vissza ne szálljon a koronára, kiegyeztek a kincstárral: - 32.000 forint lefizetése ellenében az összes Paksy birtokrész a családé lett, mely egyezséget I. Lipót király is jóváhagyta 1702-ben.

Községünk, illetve annak puszta-területe újabb története akkor körvonalazódik, amikor a szentandrási uradalom Paksy Anna unokájának, Daróczy Katalinnak kezére jut.

Daróczy Katalint Száraz György, a hétszemélyű királyi tábla egyik bírája vette feleségül. Száraz György, azt a részt, amely a 32.000 Ft-ból a szentandrási uradalomra esett, kifizette a kincstárnak. Így 1719-től a szentandrási uradalom már Száraz Györgyé, ki magát ez évben beiktatta a királyi jog alapján birtokjogába. A beiktatás később ismételten szükséges lett, mivel III. Károly király 1731. március 2-án Száraz György személynöknek a Békés megyei Szent-András uradalomban királyi jogot adományozott. Száraz György közéletű tevékenységéért 1731. április 27-én báróságot is nyert.

A szentandrási uradalmat Száraz György haszonbérbe adta Tolnay Istvánnak, aki Békés vármegye pénztárnoka volt. Az ő haszonbérleti ideje alatt tört ki az uradalom területén, a mai Békésszentandrás községben a Szegedinac Peró-féle felkelés, Tolnay István 1719-től 1736-ig bérelte a szentandrási uradalmat.

Szegedinac Peró-féle felkelés 1735-ben Szent-Andráson

A XVIII. század, kezdete újabb szabadságharc, az 1703-171 l-ig tartó kuruc függetlenségi harc időszaka volt. Az elbukott mozgalom nyomán a magyar nép, különösen a jobbágyság körében az elnyomók iránti gyűlölet tovább élt, egyes helyeken a kegyeflenkedő földesurak, bérlők ellen lázadások törtek ki.

Az „oszd meg és uralkodj" politika csődöt mondott, mert a bécsi ígérgetésből nem lett valóság, minden nemzetiség érezte a kizsákmányoltatást, az elnyomást. A bécsi uralom gyűlöletes maradt a rácok (szerbek) oláhok, szláv etnikumok között, hiszen a császári zsoldba álló nemzetiségi katonaság gyakran a zsoldját sem kapta meg. A délvidéki rácok (szerbek) is sok sérelmet szenvedtek. A Maros-menti rác határőrségek parancsnoka, Szegedinac Peró szerb tiszt, magáévá tette a rácok sérelmeit. Több tiszttársával együtt katonai összeesküvést szőtt az osztrák uralom ellen.

Peró Szent-András térségében naivul Rákóczi visszatérését hangoztatva a mozgalom soraiba csalta a térség jobbágyait, összeesküvése így nyílt lázadássá változott.

Peró Rákóczi nevét felhasználva, talál embereket, akik a hős fejedelem nevének varázsával izgatva a zendülés részesei lettek; - Matulai Pál vásárhelyi, Sebestyén és Szilasi bekesszentmartom lakosok vezetése alatt. A forrongás Szentandráson 1735. árpilis 27-én tört ki. Ez időben a szentandrási uradalom bérlője Tolnay István, a vármegye egykori pénztárnoka volt. Kegyetlen, zsarnok lelkületű lévén, hatalmaskodása miatt már 1725-ben panasszal fordultak a szentandrásíak a vármegyéhez, felsorolva a botozás, a sorozatos megveretés sérelmeit. Ezért a sérelmekért 1734-ben a szentandrásiak kétszer is felgyújtották Tolnay magtárát.

A felkelők elindultak

A gyújtogatókat elfogták, és Gyulára kísérték, ám a kísérő rácok közben szélnek eresztették a foglyokat. Nagy feszültség, indulat volt a szentandrásiak és a bérlők között, s nem sok biztatás kellett, hogy a sértett jobbágyok Szegedinac Peró felkelői közé álljanak, s a körösmenti magyar falvakat csatába szólították. 1735. április 27-én gyűlést tartottak Szentandráson az összegyűlt felkelők. A gyűlést követően kaszásán, fejszésen, szedett-vedett fegyverzettel legelőször Tolnay bérlő házát rabolták ki. Onnan fegyvereket, lovakat szerezve, útközben rabolva Csaba-Csűdön át indultak irtó hadjáratukra. Kondoroson, Tárcsán keresztül Békésig jutottak, ahol az ott tartózkodó alispánt, Kiósz Mátyást majdnem elfogták. Az alispán csak gyors meneküléssel tudott Gyulára futni. A gyulai várban összegyűjtötte a megyei hajdúkat, pandúrokat és az uradalmi katonákat, s megindult a felkelők ellen.

A lázadók Békésen egy napot pihentek, ahol maguk közül vezetőket választottak. Szegedinac Peró és rác tiszttársai mellé a magyar jobbágyok vezetőjéül Vértesi Mihály bírót választották. Sebestyén János a lovasok, Papp Gáspár dobozi lakos a gyalogosok kapitánya lett. A lázadók között voltak olyan protestánsok, akik az ellenreformáció nyomán vallási sérelmeik miatt álltak a felkelők soraiba.

Május 3-án már Gyula várát ostromolják, de az alispán sikeresen védi a várat. A sikertelen próbálkozás után az ostromló felkelők Erdőhely felé vonulnak el.

Ez idő alatt Perót, mielőtt még a többi rác kapitányt csatlakozásra bírhatta volna, az aradi várkapitány ügyes csellel elfogta. A többi rác kapitány, hogy önmagát az összeesküvés gyanúja ellen megvédje - sietve mentek csapataikkal a lázadó magyarok ellen. A magyar felkelők ellen induló rác zsoldosok vonulásuk során még kegyetlenebbül pusztítottak mindent, ami útjukba esett, mint a magyarok.

Peró és társai kivégzése

1735. május 9-én Erdőhegynél összeütközött a két csapat. A rác zsoldosok, mint képzett katonák, szétzúzták a képzetlen, hiányos  fegyverzetű magyarokat. Az  elfogottakat kegyetlen halállal büntették,  de legkegyetlenebbül a vezetőkkel végeztek.

   Budára vitték a vezetőket. Perót, Pásztor Andrást, Sebestyén Jánost, Szilasi Jánost kerékbe törték, holttestüket    felnégyelték,    s    a hullarészeket elrettentő például Szentandráson, Gyulán, Váradon és Sarkadon a köztéren kiakasztották. Voltak, akiket fej vesztésre ítéltek, karóba húztak, vagy más módon álltak véres bosszút, a legenyhébb ítélet is súlyos várbörtön-büntetés volt.

A Peró-féle felkelés nem messze, Gádoros-telek közelében indult. Hogy Gádoros-telek lakói csatlakoztak-e, részt vette-e a hadjáratban, arra vonatkozó írásos feljegyzés nincs. Mivel azonban mindez a Szent-Andrási uradalomból indult ki, melynek nyugati részén Szentetornya pusztájaként Gádoros-telek is az uradalom része volt, szólnunk kellett történeim eme viharáról is.

A lázadás miatt megriadt özvegy, báró Száraz Györgyné a szentandrási bérletet felmondta Tolnay Istvánnak, s az uradalmat Klósz Mátyásnak, Békés vármegye alispánjának adta zálogba tíz évre, aki a Peró-féle felkelők ellen eredményesen védte Gyula várát, s Erdőhát mellett szétverte csapataival a lázadó szentandrásiak csapatát.

A szentandrási uradalmat bíró Száraz családról is kell szólnunk, mint a még önálló uradalom történelmének utolsó fejezetéhez kapcsolódó, család és birtok-történet lezárulásáról.

A szentandrási uradalom özv. Báró Száraz Györgyné halála után, 1743-ban, csak egyik lányára - Száraz Julianna bárónőre szállott, aki báró Dezséri Rudnyánszky II. József szeptemvírnek (hétszemélynök, a Hétszemélyes tábla bírája) volt a felesége.

Dezséri Rudnyánszky II. József 1773-ban nyert báróságot a királytól.

Báró dezséri Rudnyánszky II. József 1785-ig volt az uradalom tulajdonosa, felesége révén. Az ő kezdeményezése során alakult ki a mai Tótkomlós, (régen Komlóstelek) mint a Rudnyászky család által alapított, újra telepített község. (A Rudnyánszky család nevéhez, tevékenységéhez fűződik Tótkomlós és Gádoros telepítése, újratelepítése.)

Báró dezséri Rudnyánszky II. József gazdasági irányítása, szervezése már nem a haszonbér rendszerre épült. Birtokát gazdatisztekkel igazgatta: - csupán Csabacsűdöt és Szentetornyát adta ki haszonbérbe továbbra is egyes marhakereskedőknek.

Amikor a földbirtok ára Békés vármegyében is növekedni kezdett, a többi Paksy örökösök felszólaltak az ellen, hogy a szentandrási uradalom Száraz Györgyné, született Daróczy Katalinra szállt, s pert indítottak Báró Dezséri Rudnyánszky II. Józsefné ellen, mint a birtokban levő Száraz örökös ellen. A báróné meg tudta akadályozni, hogy a pereskedő atyafiak a váltságból rájuk eső rész lefizetése után részt kapjanak a szentandrási uradalomból. A báró dezséri Rudnyánszky II. József halála után azonnal megindul négy család pere. A Daróczy, a Jármy, a Paksy család úgy intézték a per menetét, hogy 1795. november 6-12. napjai közötti tárgyalások és bírói döntés után a Rudnyánszky családtól elvették hivatalosan a szentandrási uradalom felét.

Báró dezséri Rudnyászky II. József szeptemvírnek és feleségének, báró Száraz Juliannának házasságából 13 gyermeke született. Az örökösödési törvények alapján a korábbi Szentandrási uradalom egyre olvadt, egyre kisebbre apadt, lassan kicsúszott a család kezéből. A család tizenharmadikként született fiúgyermeke III. József volt, kinek báró Perényi Katalinnal kötött házasságából született báró dezséri Rudnyászky III. Sándor, aki a Gádorostelek táján. 1826-ban telepítette, újratelepítette a mai nagyközséget, Gádorost.

A Rudnyánszky örökséget felosztó per útján az uradalom 4 család sok tagja között talált új gazdára, miközben Békés vármegye szentandrási uradalma csupán földrajzi fogalommá vált az utódok számára.

A magyar történelem írásos emlékei

A magyar történelem, a régészet és az írásos, korabeli források alapján eleveníti meg a régmúlt időket. Az idézett krónikák, kódexek, leírások, korabeli régészeti tárgyak együtt hiteles képet adnak vándorló, állandó hazát kereső őseinkről, eredetükről, társadalmi életükről, kultúrájukról.

Az írásos forrásokban először a X. században tűnnek fel a magyarok. Ekkor figyeltek fel rájuk, önálló népként a görög és az arab történetírók, híres utazók.

Az első görök feljegyzések az 830-as évek eseményeinél ungroi (ungrok), unnoi (hunok)és turkoi (türkök) néven említik a magyarokat, majd általánossá vált a türk név használata. Még a XI. században is Magyarország neve így látható a Szent Koronán görög írással:„Geiza Turkia hívő királya."

A 870-es évekre vonatkozó, első arab feljegyzés is ilyen elnevezést használ: .. ."a magyar pedig a turkok egyik fajtája."

Bíborban született Konstantin római (bizánci) császár a nála járt magyar főemberektől értesült arról, hogy a magyarok egyik csoportja, mely a Kaukázus vidékére költözött„rendíthetetlen szabíroknak" nevezték.

A szlávok, az egykori onogurok helyére, a Don-vidéki Levédiába vándoroltak a magyarok, ongri, ungri néven emlegették őseinket. Az ő elnevezésüket vették át a nyugati krónikaírók.- Francia földön állott Szt. Bertin kolostor évkönyvében:

Hinkmar reimsi érsek jegyezte fel az 862-es évhez: ..."korábban ismeretlen ellenségek...., akiket ungrinak (magyaroknak)neveznek"..., pusztítanak. A német földön levő fuldai kolostor évkönyvében 894-ben azt olvashatjuk: ...."megjelentek a magyaroknak nevezett avarok." Renginó prűmi apát a szkítáktól származóknak írja a magyarokat, s a 889-es éveseményeinek leírásában a magyarok „féktelenségét" emeli ki. Widukind, a vesztfáliaiCorvey-kolostor szerzetese a X. században olyan avaroknak tartja őseinket, „akiket most magyaroknak neveznek". A magyar nevet a latin nyelvű szövegekben - ungri, hungri, hungari- alakban találjuk.

A XI. századi Nesztor-féle orosz évkönyvben fekete és fehér ungorokról ír, akik közül,csak a fekete ungorok azonosíthatók a magyarokkal. - Így lettünk a krónikások szerint eleinte az avarokkal, majd a honokkal azonosak. *14

Tiszabezdédi tarsolylemez

A tiszabezdédi tarsolylemez egyetlentárgyba sűrítve mutatja be népünk múltjának, műveltségének eredetét,sokszínűségét, - a pálmafacsokor a jellegzetes sztyeppi „életfát" mintázza, fölötte a kiszélesedő szárú görög kereszt Bizáncra utal, - oldalt, a két fantasztikusállat az iráni művészet felé mutat.*15

A magyar történelem, első írásos forrásai,a krónikák, mind a honfoglalást követő 3-400 évvel később íródtak. A magyar krónikairodalom a XI. század második felében indult meg. A Gesta Hungarórumnak nevezett őskrónika,amelyet a XII. században folytattak,elveszett, de tartalmából átvett Anonymus II. Béla király jegyzője, s ez az írás alapul szolgált az V. István-kori krónikásnak, aki „Ákosmester" budai préposttal azonos. A prépost művét bővítette 1283 körül a hun mondakörrel Kézai Simon vázlatos magyar gestája bevezetésként, majd a hun-magyar krónikát budai ferencesek a XIII-XIV. század fordulója táján. Ezt a folytatást hitelesebben a Sambucus kódex és a Budai Krónika szövege őrizte meg. *16

A késői századok után, több módosítással íródott mű egyes részei vitathatók, ezért célszerűbb a népvándorlás és a honfoglalás korának külföldi írásos emlékeit idézni a magyarságvándorútjáról, társadalmi életéről, a szomszédos népekkel kialakult kapcsolatairól, harcairól,gazdasági életéről.

Öt nagyobb külföldi forráscsoportot említhetünk és idézhetünk a magyarság eredete,vándorlása, társadalma bemutatására:

1.            Muszlim: arab, perzsa, török nyelvű írások

2.            Görög nyelvű írásos művek

3.            Szláv nyelvű források

4.            Latin nyelvű krónikák, évkönyvek

5.            Német nyelvű emlékek

A honfoglalás jelentősebb külföldi forrásai:

- Görög - bizánci források: - Bölcs Leó császár 886-912 „Taktika" c. műve, harcmodort írja le

- (fia) Bíborbanszületett Konstantin, a magyar és a kabar törzs nevét jegyzi fel.

- Nagyon jelentősek az arab, perzsa, török források - hitelesek, pontosak:

- legfontosabb - Ibn Ruszta: 930 körül, és

- Gardízi: 1050 körül

„...A magyarok pedig a türkök egyik fajtája. Főnökük 20.000 lovassal vonul ki. Főnökük neve Künde, vagy Kende.

Sátraik (boltos kurtjaik) vannak és együtt vonulnak a sarjadó fűvel és a zöld vegetációjukkal.

- A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben. Talaja nedves. Sok szántóföldjük van."

-„A magyarok tűzimádók."

„A lánykérés alkalmával náluk az a szokás, hogy amikor a leányt megkérik, vételárat visznek, a lány gazdagságával arányban, több, vagy kevesebb állatot. Amikor a vételár meghatározására összeülnek, a leány atyja a vőlegény atyját házába viszi és mindent összegyűjt, amije csak van: coboly, hermelin, mókus, nyest és mindenféle bőrrel egyetemben,- tíz bőrruhára valót. Mindezt egy szőnyegbe göngyölik, és a vőlegény atyjának lovára kötözi, majd hazaküldi őt. Akkor a vőlegény atyja mindent elküld, (a leány atyjának) amire csak szüksége van az előre megállapított vételárhoz: állatot, pénzt, ingóságot, - és akkor hazaviszi a lányt."

Az orosz őskrónika („Nesztor") megemlékezik a magyarok kétszeri honfoglalásáról:- Először jöttek fehér ugrok, - az avarok idejében, - azután a fekete ugrok - Oleg idejében. Metód legendában, a 880-as évek elején írták: „Metód püspököt utazásai során... megérkezve a Duna tájékára, egy magyar király látni akarta őt. Egyesek azt mondtak,hogy ezt nem élik túl kínszenvedés nélkül, ő elment hozzá." A magyar „király" pedig, mint fő főpapot illik, tisztelettel, ünnepélyesen és örömmel fogadta. Beszélgetve vele, ahogy ilyen méltóságú emberekkel illik beszélgetni, megölelvén, megcsókolván őt, és megajándékozván értékes ajándékokkal, elbocsátotta ezekkel a szavakkal: ..."tisztelendőatyám, okvetlenül emlékezzél meg rólam szent imáidban." Ez a „magyar király" nemcsak a nemzetközi illendőséggel volt tisztában, hanem jól kellett ismernie is a kereszténységet is.

A nyugati források nagyrészt ellenséget láttak a magyarokban és a mendemondákat is igazságként jegyezték fel. A nyugati források elsősorban a honfoglalást követő kalandozó hadjáratokról szóltak.