Az ecsedi láp. Géresi Kálmántól

Az ecsedi láp és környéke egész külön kis vidék, a melynek külön története és külön természetrajza van. Anyja és táplálója a Kraszna vize, de az emberi beavatkozás is mesterségesen nagyobbította a régibb időben a Báthoryak hatalmas várának, az ecsedi várnak erősebbé tétele végett. 1730-ban tett mérések szerint 7 mérföld hosszú 4–5 mérföld széles volt, most mintegy 4  mérföldnyi területet tesz, a mely Kaplyon és Kis-Majténytól Ecsed felé Kocsordig, onnan Tyukodon át Bagosig terjed.

Az ecsedi várat a Báthoryak 1325-ben kezdték építeni. E család kihalta után a Bethlenek és Rákóczyak birtokában is volt. A XVII. század legvégén leromboltatott. II. Rákóczy Ferencz 1705 táján ország költségén kezdte újra építtetni, és ekkor hadi foglyokat őriztek benne. 1718 táján ismét kimondatott fölötte a pusztúlás itélete, és hatalmas köveinek nagy részét a szomszéd vidék templomaiba és házaiba építették bele. E vár köveiből épűlt p. o. a nyirbátori minorita-templom. Már 1730-ban teljesen puszta vár volt. Az ecsedi vár helyét legújabban a Károlyi grófok Ecsed mezővárosának ajándékozták községi temetőhelyűl. Alig fél mérföldnyire az ecsedi vártól van még a lápban egy másik várhely is, Sárvár, egy hosszú emelkedett földháton. A legújabb ásatások alkalmával a téglán kivűl faragott köveket, márvány oszlopfejeket találtak itt. Közel hozzá ismét romok, a melyeket a nép maig is Remetének nevez. Hogy milyen földtani változáson ment keresztűl az ecsedi láp csak az utolsó században is, meglátjuk, ha Szirmay Antal tudósítását a jelen állapottal összehasonlítjuk. Szirmay azt mondja, hogy a Sárvár emberek emlékezete óta először az 1794-iki nagyon száraz esztendőben mutatta meg magát. Most pedig Sárvár romjai fölött a legszebb tengeri terem.

Már a XVIII. század eleje óta nagy gondot és költséget fordított a mérnöki tudomány az ecsedi láp ingoványainak termékeny földdé változtatására. És csakugyan sokat fogyott a láp, de még mindig daczol az emberi erővel. Nagyobb veszély 4–5 év óta fenyegeti, mióta a Krasznának Kis-Majténytól Ócsváig egyenes medret ástak. De még most is őszszel és tavaszszal, midőn a lápnak spongyaszerű nádasait, ingoványait és mélyedéseit a Kraszna áradása és a földárja megtöltik, a földagadt víz megemeli a láp rétegeit. Ekkor mutatja magát a maga eredeti alakjában a láp sajátságos életével és mozgásával.

Mert sem erdő, sem tó, sem a leggazdagabb tenyészetű föld sem táplál annyi állati és növényi életet, mint a láp. A legkülönbözőbb fajtájú vízi szárnyasok ezrei lepik el és találnak benne életet. A gyöngyvér nevű vadliba, a közönséges vadlúd, a vadkacsáknak és gémeknek összes hazánkbeli fajai, a kócsag, a lápi sas, a nádi ölyv és nádi veréb terített asztalt találnak benne. A netalán közelgő vadásztól hangos visongatással óvja őket a sirály, és a bibicz, madártársainak őre és figyelmeztetője. A madarakhoz és fészkeikhez be-belopóznak a szárazi ragadozók is: a farkas, róka, görény, míg a vidra a halakra leselkedik. A néhol tiszta, néhol iszapos vizet a zsombékok, a levágott és leégetett nádtorzs között kígyó, béka, mocsári halak, vízibogarak, csodás szörnyalakú férgek, pióczák elevenítik meg; míg a légy- és szúnyogfajták pusztítását a különböző vízi pókfajok lesve, levegőben ereszkedve, vízen korcsolyázva a nádast körűlhálózva végzik, de a mint az esték mutatják, kevés látattal. A sűrű nádasok és gyékénysás mellett a lápot a legkülönbözőbb vízi növények, lápi csillagvirág, páfrány, sulyom, vízitök és mindenféle lápi hinárnövények indázata borítja, részint a víz fölött, részint a vízben zöldelő kövér levelekkel.

De az emberről sem feledkezik meg a láp. Az ember is, a hol élet és tenyészet van, akármi módon kiveszi abból a maga részét. A láp már kora tavaszszal, korábban mint a mező, megnyitja kebelét. Már kora tavaszszal hosszúra nő a víz alatt az úgy nevezett locsogó fű, vagy egyszerűen locsogó, a melyet a gazda a láp szélein, térdig vagy övig vízben állva kaszál le, és a mikor a víz fölveti, csónakán mint a friss sarjút összegyűjti s haza viszi. Ez a láp első szénája, a jószágnak első kedves tavaszi friss eledele. Az első gyenge nádhajtást nádfióknak, a háromélű sást sívónak nevezik; mindkettő meglehetős takarmány. A mint pedig a láp tavasztól kezdve nyárára apadni kezd, ráhajtják a szarvasmarhát. Reggeltől estig bennvan a jószág a lápon, csapást törtet magának a nádasban, meggázolja a sást, lelegeli a zsombék füvét és az apró hajtásokat, segít az embernek irtani és behatolni a láp belsejébe. Lassankint apad a víz; a csónak csak a csíkásznak és halásznak kell; hozzáférhetőbbé válik a láp gazdag televény földje; az emberi szorgalom ráteszi kezét, és a hátasabb helyeken a nyár vége felé olyan tengeri táblák fizetik vissza a fáradságot, a milyeneknél különbet az Alföld legtermékenyebb síkja sem tud fölmutatni. Az alantibb részek zsombék-buczkái, bár némi fáradsággal, egyikről a másikra lépve száraz lábbal járhatók. Az ilyen réteket kék nefelejts borítja. Míg másutt a patakok partjain, a rétek szélein keskeny szalagot, vagy szegélyzetet alkot e kedves kis virág: itt óriás szőnyegként nagy területeket borít be és csak a nádasok lábánál szűnik meg.

Általában az utóbbi években a nádasokat és némely vízenyős laposokat kivéve, nyár végén az ecsedi lápot majdnem száraz lábbal lehet bejárni, az ingó lápok elülnek, a tavasznak és ősznek nyüzsgő állatvilága megcsappan, és a vastag televény földnek buja termése előre láttatja azt a nem nagyon távoli időt, midőn az ecsedi láp környéke és belseje a leggazdagabb gabonatermő vidékek közé fog tartozni hazánkban.

Az ecsedi lápot a vízen kivűl egy másik őselem, a tűz is táplálja és szabályozza. Késő őszszel s télen, midőn a nádaratás folyik, és kora tavaszszal sötét éjszakákon messze világlik a láp különböző helyein az égő nádasok lángja. A gazos vagy levágott nádast fölgyújtják, hogy tavaszszal jobban teremjen, és az így évek hosszú során fölhalmozódott földréteg is termékenyebbé, televényebbé teszi a talajt. De néha nagy szárazságban magától is meggyúl a láp és tőzeg gyanánt ég. Az ilyen veszedelmes gyúladást, ha nagy kiterjedést vesz, el szokták árkolni. Különben a lápban nemcsak egyes fák, hanem egész gyertyános és égerfás erdők is vannak.

A láp folytonos apadásával a régi lápélet legsajátságosabb foglalkozásai is szűkebb térre szorúltak, egyik-másik már majdnem veszendőben van. A csík a lápnak, az iszapnak sajátságos szülötte, melyet a lápkútakban és mélyedésekben télen és tavaszszal kassal, varsával, tapogatóval roppant számban fogdosnak össze, és hordókban, kádakban, fűzfavesszőből vagy lopótökből készűlt mérczékben adnak el a károlyi piaczon, vagy szállítanak tovább olyan vidékre, a hol bőjtös nép lakik. A csík a régi magyar konyhának egyik különösen kedves étele volt. Még most is megfordúl a legjobb magyar asztalokon is néha a csíkos káposzta. A csíkászatot leginkább csak az alsó néposztály és a czigányság űzi; de a halászat télen és tavaszszal még most is általános foglalkozása a lápvidéki embernek.

A nád tömérdek szükségét pótolja a lápvidéknek. Evvel tüzel, ebből csinálja a házfedelet, kerítést, és még pénzel is belőle. A gyékénysás és káka pedig egy egész iparágat foglalkoztat. Ebből készítik a gyékényt, méhkast, a sütő-, kenyeres- és szakajtó-kosarakat és sokféle csinos apróságot. A nádasok egy része, a gyékény-ipar még sok ideig megmarad; ez utóbbi újabb fejlődésnek is indúlhat, mert szükség van reá és hasznot hajt. De az ecsedi lápnak sajátszerű külön élete, külön természetrajzi világa nem sokára megszűnik, vagy nagyon szűk körre szorúl, mert az emberi szorgalomnak, tudománynak és munkának lelke lebeg már is e vizek fölött.