NÉPI SZOKÁSOK, ILLENDŐ MAGATARTÁS, BABONÁK SZATMÁR VÁRMEGYÉBEN

 (SZAMOSHÁT, TISZAHÁT, NYÍRSÉG)

LUBY MARGIT

A faluk elzárkózására misem jellemzőbb, mint a tunyogi Vas Antival való esetem. Valami nótát kerestem. Azt mondtak Kér község az jó hely! Felhívatom Vas Antit: eridj el Kérbe. De — azt mondja Vas Anti — nem járkálok én idegenbe, meg nem is ismerek én ott senkit.

Tunyog Kértől öt kilométer. Ez az ügyes tunyogi legénynek olyan idegen, hogy oda át se akar menni. De ezen nincs mit csodálkozni. Könnyebben elindul a magyar ember Amerikába szerencsét próbálni, mint a szomszédfaluba. Azonkívül azt is mutatják a falucsúf ólok, hogy minden falu magának a legelső. Lenéz mindenkit, aki nem “falubeli, tekintet nélkül arra, hogy az nadrágos ember-e vagy se. Az „extra Hungáriám non estvita“ esete minden falura külön is áll.

Egy tunyogi kis fonóban, ahol csak öten voltunk, felvetem a kérdést:

— Miért nevetitek mindig a matolcsit?

— Mert mindenben más.

— Mi az a minden?

— Minden! Mást eszik, másképp öltözik, másképp beszél mint más. Tessék megnézni a matolcsi embert. Minden akkorasure van, hogy körüléri, körülkötős. Tény való — mondja a másik —, hogy két tunyogi suncot is ki lehet szabni egy matolcsiból.

— Meg a házba sose veszik le a sapkát. Mert a fejükbe van szegezve, — neveti az egyik. Nem vetik le, mert kirepül alóla a lébuc!

— A matolcsi asszony meg mind cifra. „Divatos, mint a Kerti kutyája.“ A Kerti kutyája t. i. tarka. Bizonyos, hogy a vagyonos matolcsiak szívesen veszik a tarka selyem ruhát,a tunyogiak meg inkább tartják a régi setét színű viseletet.

Nagy hahoták, közt mint teljesen jellegzetes matolcsi diskurzust leadják a következőket: Matolcson azt mondja az egyik:

— Nem jön a vásárba, szomszéd?

— Nincs pénzem!

— Okulni gyüjjék, okulni!

Vagy a szövetkezetbe beállít az egyik. Ott a botos hívja a vásárra.

— Nem megyek, nincs pénzem.

— Csinálok én!

— Akkor aprót is csináljon, mert éppen váltani jöttem valamennyit.

Nem találtam őket különösen jellegzetesnek, Tunyogonis megtörténhetett volna ez a két párbeszéd. Hacsak azt nem veszem alapul, hogy a matolcsi több üzleti érzékkel bír, s nem-csak vásárolni jár a vásárba, hanem hogy tájékozódjék az ár-alakulások, a piac felvevőképessége felől. Ebből a szempontból tényleg jellemző.

A vásárban is meg lehet ismerni, ki tunyogi, ki matolcsi. Valaminek az árát a matolcsi így tudakolja: ugyan hallja,hogy mondaná?

A tunyogi: ugyan, hogy találná?

A matolcsi azt mondja: hallja, adjon egy keszkenőt.

A tunyogi: kérek egy fejre-való kendőt.

Az áros kimondja az árát. A matolcsi: ugyan hagyjael mán, drágás!

A vetélkedés a gyerekek közt is áll, s tréfás rigmusokat kiabálnak egymásnak a Hótt-szamos két partjáról. Az ilyen ártatlan falusi enyelgés mindig drasztikus. A vetélkedés a két faluközt régi keletű. A tunyogi kurátor azt mondja: Mink is zavartuk a matolcsi legényeket, ha átaljöttek a lányokhoz. Az vóta szokás, hogy megvártuk, míg elindultak hazafelé a csónakkal s akkor még hajigáltuk őket görrel, kővel. Ne járjon ide udvarolni az ebadta. Maradjon a maga falujába.

Ez még 1896 előtt volt. Mert akkor csinálták meg az átvágást, illetve azóta holtág közöttük a Szamos. Az azóta eltelt negyedszázad nem hozta egymáshoz közelebb a két falut. Bámulatos az, mennyire meg tudja őrizni egy-egy falu a sajátegyéniségét a szomszédos idegennel szemben. S amint megmaradt ősi egyénisége, megmaradt állásfoglalása, elzárkózása a többi társadalmi renddel szemben is.

Csekében is, másutt is rendesen az egyház, újabban a leventék javára rendeznek bált. Nagy bálra nyomtatott meghívók mennek szét. A faluba az ügyesebb iskolás gyerekek, a szomszédos falvakba a posta viszi. Csekei felfogás szerint más faluból „billé“-t kapni is dicsőség.

A bálterem díszítése a rendezőség gondja. A bálrendező legény „ráparancsolhat a lányra“, hogy csináljon koszorút a bálterem díszítésére. Ehhez a krepp-papírt, meg a — nem fel-tétlenül legitim úton szerzett — fenyőgallyakat a legény szállítja. Ilyen esetben a bál délutánján köteles elmenni a lányért.A lány a koszorút, a legény a lányt veszi karjára s így mennek fel együtt a bálterembe. Az összegyűlt koszorúkból a rendezőség választja ki a legszebbet s azt díszhelyre akasztják.

Tunyogon olyan szép volt a Cellar Gizella koszorúja, hogya legény el akarta tenni emlékbe, de aztán belenyugodott, hogy a kériek kapják.

T. i. az a szokás, hogy amelyik faluból legtöbb vendégjött át a bálra, meg a legtöbbet fizetett be, annak a falu legénységének adják oszláskor a legszebb koszorút. Tekintve, uogyerre a bálra 15 pengőt fizettek be a kériek, a legény lemondott kedvükért a koszorúról. A koszorút vagy a ló nyakába akasztják a bálból hazamenő legények, vagy a vállukon vetik át.

A bálba menő lány avval ékes, hogy koszorút hoz a bálra,az idegen falu legénysége meg avval, ha koszorút visz a bálból. Ez bizonysága annak, hogy nem verték meg őket, jóba foglalták magukat.

Igen előkelő dolognak számít idegen faluból hozni bandát. S a legelőkelőbb dolog a fúvós-banda. Csekében nincs fúvós-banda, így Hermánszegről vagy Milotáról hozzák azt.

Csinosabb vagy gazdagabb lányt három-négy legény is kísér a bálba. A bál vacsora után, vagyis hét nyolc óra tájt kezdődik. A lányért is vacsora után állít be a legény. Hivatalos bálmegnyitás nincs. Ha már elegen vannak, az egyik legény„felvesz valakit elsőnek“ — rendesen azt, akiért befizetett —,s azzal megindul a tánc.

Tunyogon ezt úgy magyarázzák, hogy az udvarláshoz a legény is járul és viszonzásul a zsebkendőért ő fizet be a lányért a bálba. Csak a lányért fizet be, a lányt kísérő nőért már nem. Valamit magára tartó lány nem megy fel egyedül a legénnyel, anyja, nénje vagy valami asszonynép megy vele. Ennek a gondjaiban marad a kosár, amelyikben „komakendőbe“kötve van a sütemény, mellyel megkínálja majd a lány pajtásait. Nagyon megszólják, vagy nagyon utolsó lány az, aki kísérő nélkül megy fel a bálba.

Viszont legény nélkül nem is ajánlatos bálba menni, mert nem veszi fel senki. Ülhet ott magának. Boné Irma meséli, hogy mikor Tunyogra jött szobalánynak, gazdája elküldte a bálba. Csak ténfergett ott egy darabig, de mert senki sem kérdezte meg még azt sem, miért jött oda, hát hamarosan otthagyta a mulatságot. Itt persze az is közrejátszott, hogy cseléd volt, idegenből is jött, így lenézett sorsú.

Ha egy lány „felmond“ a régi udvarlójának, akkor el lehet rá készülve, hogy az megbosszulja magát. Boné Irmával is megesett, hogy kiadta Fűsüs Daninak az útját, aztán gyanútlanul elment a református bálra. Szégyenszemre egyet se tán-colt. A fiú mind barát. Együtt isznak az ivóban és közbe felheccelik a pajtásokat ilyen bosszúkra. Nagy szégyen! Hiába adnak a lánynak igazat, a szégyen csak az övé.

A lányok közt ilyen összetartás nincs, mert ha kettőnek is tetszik a legény, örül ha a másikat cserbenhagyták, így talánhozzájut. Igen kívánatos valami az: egy „fogtekerítő gavallér“.Ebben nincs barátság.

Ha ilyen szégyeneset esik meg egy lánnyal, nagy tapintatlanság azt neki szóbahozni. Úgy tesz mindenki, mintha nemtudná. Pedig a háta megett napokig egyébről sem folyik a szó.

Annál alkalmasabb aztán veszekedésnél a fejihez vágni. A másszégyenit.

Azért tanulság, hogy senki lány ne menjen gavallér nélkül bálba. Ha a régit elcsapta, fogadjon újat, aki a bálba „beváltja“.Mert azt nem teszi meg a legény, hogy cserbenhagyja azt a lányt, akit beváltott a bálba.

Fiatal asszonyt igen megszólják, ha az ura nélkül megy el bálba. Csak akkor mehet, ha valami nőrokona elkíséri, de azért is megszólják. Az ura mellett a helye. De a házasembert is megítélik, ha felesége nélkül megyen. Házastársak bálba, lakodalomba együtt kötelesek menni, vagy tessék otthon ülni. Az asszony táncba is csak akkor mehet, ha minden egyes esetben megkéri a táncos az urától az engedélyt, így:

— Ha meg nem sérteném, felvenném magát táncolni, ha az ura megengedné.

— Elmegyek szívesen, ha megenged az uram.

— Mert — mondja Kovács Jóska — azoknak már sajáttulajdonukba áll az asszony, hát rendelkezhetnek felette.

Ezt szigorúan is veszi a házasember, aki magára és családjára tart. Csekében egy lakodalomban megtörtént, hogy az első vőfély táncba vitte az első nyoszolyóasszonyt a nélkül, hogy erre a férjtől engedelmet kért volna. A jóindulat mindenütt egyforma, két percbe sem tellett, már figyelmeztették rá a férjet: „nálatok is hajó mellett jó a ladik?“ T. i. (ha valaki az ura vagy felesége mellett mással szórakozik vagy éppen szeretőt tart. Az talán kissé kapatosan felállt, felkapta a széket amelyiken ült, s azzal ütötte le a legényt. Ezzel ellentétben házas-embernek „módjával“, de szabad lányokkal táncolni.

Régen volt, mikor a legény kiállott a placcra és mutató-ujjával hívogatta a lányt táncra. A legény ma — hála a falukon megforduló táncmestereknek, főként „ördög lepkének“,még hajlással kéri fel a lányt táncra, még azt is hozzáteszi:„szabad kérem?“ Még szerencse, hogy kézen fogja és nem karba öltve mennek táncra. Ha táncközben nem veszik el tőle a lányt, visszaviszi oda, ahonnan felvette. Helyére is kézen fogva vezeti.

Ha nem is fizet be a legény a lányért, akinek udvarol,„huzat neki hölgyválaszt“. Ilyenkor a cigány előtt megáll s még a tánc előtt odaveti a cigánynak a tánc díját. Ez a legény módja szerint lehet 50 fillér vagy akár egy pengő is, ha nagyon akar kérkedni a legény.

A tunyogi Kovács Jóska a következőket mondja a bálról:A bálban a cigányt külön kell fizetni annak, aki muzsikáltat vele. Télen az egyik legény tíz pengőt húzott a cigány vonójába. Tudnivaló, hogy Szabó Imrének nincs erre pénze. Meg vót értve. Hisz nagygazdalegény zsebibe se vót ugyanakkor tán egy pengőse, nemhogy tíz.

Rendes mulatságban nem szokás kalapban táncolni. Ott,ahol táncolnak nem szabad dalolni és cigarettázni sem. Aki ezt teszi, azt lepofozhatják. Még aki legény lányos házhoz jár, az se nagyon gyújt rá, hacsak már nem nagyon otthonos, vagy ha nem szabadítják fel rá.

A kötekedő legényt ki is utasíthatja a rendező a bálból. A csendőr többnyire ott van felügyelni, ettől mindjárt csendesebbek a legények, jobban ügyelnek. A „zavarnok“ legényt a csendőr beviszi a pihenőbe, kap esetleg egy-két pofont is, ott aztán gondolkozhat felette, nem-e jobb rendesen mulatni. De nem is következik be ez a büntetés előzetes figyelmeztetés nélkül és ha a legény erre jóba foglalja magát, mulathat zavartalanul tovább.

Éjfélig nem táncolnak mást, csak csárdást. „Három nóta“egy tánc. Minden tánc után egy pillanatra megáll a zene, hogy jelezze a tánc végét. A lány visszautasíthatja a legényt valami ürüggyel, ha az táncra kéri, de akkor abban az egy táncban mással sem mehet el táncolni, mert az igen erős sértés. Meg is torolja a legény. Vagy rábeszéli barátait, hogy azok se vegyék fel vagy kerít egy seprűt, markába nyomja a lánynak, táncoljon azzal. Boné Irma is olyan járatlan volt, nem tudta, hogy az sértés s nem őt csúfolták meg, hanem leütötték a legényt,akivel utána táncba ment.

A legnagyobb csúfság azonban ami a leányt bálban érheti:a kimuzsikáltatás. A kikosarazott legény a Rákóczi-indulót húzatja s annak hangjainál kézen fogja a lányt és kivezeti a táncból. Ritka lány, aki ezt bevárja, inkább elszalad ezelől a szégyen elől. A legény köteles is megtorolni a sértést, mert különben „felfognak rajta. Puha Gyuri az, aki eltűri, hogy ne menjen vele táncba a lány“.

Éjfélkor van a „rostok“. Csekében legalább így hívják a szünetet. Tunyogon nem ismerik a „rostok“ szót ily értelemben. A rostok alatt a banda megkapja a kenyeret, szalonnát, mert főtt ételt nem szokás a bandának adni. A lányok megkínálják a hozott süteménnyel a legényeket de leginkább lánypajtásai-kat. Ez a sütemény rendesen csöröge, fánk, ritkán kőttes tészta.

Csekében az is megesik, hogy aki lány közel lakik, az hazamegy rostokra. A legények átmennek az ivóba. Csekében így invitálják egymást: „gyere pajtás hindim bándli“, ami magyarul annyit tesz: „gyere igyunk egyet“. Megtörténik az is,hogy valamelyik legény áthoz a lánynak egy pohár bort, de ebben az esetben már vagy nagyon komolyan udvarol, vagy kikapós a lány. Megszólni mindenképpen megszólják érte a lányt. Ezért nem is nagyon szokásos. A kocsmába átmenni mega lány részéről éppen azt jelenti, hogy „főd rossza“ és nem is tart már magára semmit. Az ilyennel a legények is másképp bánnak.

Miből származnak a verekedések? A rostok után jönnek a túrtáncok. Ezek sorát a „hölgyválasz“ nyitja meg. Ilyenkor kezdődnek a veszekedések, verekedések. Az egyik csárdást akar, a másik túrtáncot, a harmadik más nótát s hamarosan előkerül a „cojták“. A cojták megint csekei specialitás. Jókora husáng,melyet minden legény eldug magának még bál előtt az emelvény alá vagy az udvarra, hogy szükség esetén kéznél legyen. Az előrelátás tehát igen veszedelmes dolog. Akit egy ilyen cojtákkal szólítón (vakszemen) vágnak, annak az elég egy életre.

Aki legény befizet a lányért, az azt mondja: „én hoztam el, az én rendelkezésem alatt áll“. Ha tehát táncban minduntalan elkérik tőle, azért megharagszik, különösen ha mindig ugyanaz a legény kéri el. Szegény lány azt sem tudja, mit csinál jön. Ilyenkor a kísérők kötelessége észre téríteni a másik legényt, „megértetni vele a helyzetet“ egyúttal megmagyarázni,hogy „van más lány is“. Ezért is nem ajánlatos a lánynak kísérő nélkül menni fel a bálba. Elkel a támogatás. Mert ha nem ügyeskedik a kísérő, könnyen „összedül“ a két legény.

Különben is könnyű összekapni bármi csekélységen. Pl. koccintásnál a poharak ajkát kell összecsendíteni. Aki a pohara fenekit üti oda a másik poharához, az kötekedni akar. Rögtön rajta kell ütni a kérdéssel:

— Mi bajod velem?

Ha véletlenség volt, vagy ha megretirál a legény, akkor:

— Engedj meg barátom, tévedésbe vótam.

— Ezzel rendben van a dolog.

Sértés, ha a legény a kocsmában a többi előtt ököllel az asztalra vág.

— Mi lelt? Verekedni akarsz?

Azután helyt kell állni a cimboráért is. Cellar Bálintra Szilveszterkor szembejött tíz legény. Mulatságból jöttek.

— Térj ki, mert pofonrúglak!

— Ki elől térjek ki?

Azzal már össze is dűltek. Bálint úgy fellökte az egyiket, hogy az „kankot vetett“, de sokan voltak.

— Én is rohantam, mondja Kovács Jóska. Ha tisztán tudtam volna, hogy megölnek, akkor se hagytam vóna Bálintot!De jött segítség hat is.

Majdnem emberhalál lett a vége a Cellar Gyuri verekedésének is. Berúgott. Kötekedett. B. Zsiga úgy pofonvágta, hogy beleesett a cimbalomba. Persze, neki az lett volna kedves, ha lepofozza a legényt, oszt az hallgat. De a Cellárok „vérnép“,összefogtak, még az asszonyok is nekiestek B. Zsigának. Az ujjasának mind a két ujját kirángatták. Csak akkor rémült meg Cellárné, mikor azt látta, hogy az ura baltát dugdos az ujjassá alatt és azt hajtogatja: „Halálért halál!“ Mert már annak úgy vitték meg a hírit, hogy Gyuri „meghótt“. De nem volt kit megölni, mert elszaladtak a többiek.

Azt mondja Kovács Jóska: „Én is láttam már ezt az aszszonyi politikát, mikor két ember összedűlt. Az egyik beleragadt a másik hajába, a másik meg ököllel úgy vágta szájon,hogy két foga menten kiesett. Az asszonyok nekiestek, ki-ki amaga urát védte. Alig bírták szétválasztani őket. Szerencse,hogy az egyik ember nem hazament, hanem valami atyafihoz nézett be, mert azalatt a másik ráment annak házára, az ablakot is beverte, hogy jöjjenek ki! Azért szerencse — magyarázza — mert mikor a házára megy rá valakinek, annak már nincs törvénye.“

Amíg a verekedés nem haladja meg a rendesnek tartott mértéket, a lányok beállanak nézőnek. Aki legény verekedésbenem állja meg a helyét, hitvány vagy alamuszta, annak nincs keletje a lányok közt. A primitív társadalomban a testi erő, a bátorság, a rátermettség biztosíték arra, hogy az asszonyát, a családját is meg tudja majd oltalmazni, el tudja tartani. Jó azt tudni a lányoknak, ki a legény a gáton. És nincs az a verseny-bíró, aki mindezt jobban meg tudja ítélni, mint a nézők. Abból,hogy a legényt nagyon elverték, leteperték, nem következik,hogy nem arravaló, mert — nem az a legény aki üti, hanem a kiállja.

A négy falu közt legbicskásabb Nyírmeggyes, nem hiába a „nyíri bicskás“ közismert jelzője a nyírséginek. Itt évek óta nem volt már bál se. Nem kapnak rá engedélyt, mert mindenesetben megkéseltek egy-két embert.

A legbékésebb Matolics. Ami nem jelenti azt, hogy aján-latos lenne idegenből jött legénynek ott virtuskodni. Tunyog kötekedő, mutatja a kedvelt nótájuk is:

Ha bemegyek a tunyogi csárdába,

Rézfokosom vágom a gerendába,

Aki legény vegye ki, betyár gyerek teheti,

Még az éjjel vérbe fürdik valaki.

Ha bemegyek a tunyogi csárdába,

Leülök a cseresznyefa lócára.

Jobb karomba a babám, bal karomba a pohár,

A fülembe szépen húzza a cigány.

El lehet gondolni, hogy ilyenkor övék az élet koronája. Olyan jellemző nótája azonban, mint a csengeriek alábbi nótája egy falunak sincs:

Bementem én Csengerbe

Bort ittam ott hitelbe,

Csak a cérna, meg a fót,

Kilenc pengő árú vót.

Fantázia kell hozzá elgondolni, hogy ott mi lehetett. Miután a vége rendesen civakodás, bajos megmondani, hogy mikor végződik a bál.

A bálból a legény haza is kísérheti a lányt, de a leggyakoribb eset az, hogy két-három lány összefog és együtt egy-szerre mennek haza.

Tunyogon Szűcs Ferencné elmondja, hogy vót Kérben egy fiatal asszony, meghalt. Maradt utána egy kislány. A nagy-anyja nevelte a gyermeket, de semmiképen sem tudott belenyugodni a lánya halálába. El is határozta hogy mindennap kimegy a sírjához. Rendesen estefelé ment, s kis unokáját is vitte magával. Hát mikor hetedik nap lámpagyújtás után indulni akart, a kislány húzódózott, hogy ő nem megy. De mert a nagy-anyja erősen ráparancsolt, hát elindultak. Amíg az asszony lánya sírján imádkozott, a kislány elcserkészett a sírok között. Talán virágot keresett. Ezalatt az asszony elé egy láthatatlankéz tükröt tartott és egy hang megszólalt: Nézz bele, meglátod a lányod. Jobb dolga van annak, mint neked. Mit siratod. Az asszony a tükörben hatalmas templomot látott. A templom egyik székében ült a lánya magába. A hang megtiltotta, hogy a lányához szóljon, de maga a látomány is úgy megnyugtatta az öregasszonyt, hogy attól kezdve nem búsulta lánya után.

Meghalt egy asszonynak az ura. Nyolc napig majd beleőrült az asszony, úgy siratta. Kilenc napra felvidult, kacagott,dalolt, mindenkinek elmondta: „De bolond voltam, hogy sirattam. Nem halt meg az én uram, velem van az mindig, ott üla lócán“. Végül úgy elélte az asszonyt az ördög, aki az ura képibe állandóan vele volt, hogy csak csont és bőr lett. Akkor kaptak észbe az atyjafiai. Elhívatták a papot. Az az evangéliumból imádkozott ott valamit és többet nem jött a gonosz. Mert a rossz volt az, az ura képibe!

Szászi Gusztávné meséli, hogy a tunyogi Szűcs Lajosné életibe fösvény volt, sohse adott a szegénynek semmit. Meg is halt fiatalon. De nem nyughatott a sírban, minden éccaka viszszajárt és megette a moslékot. Ha véletlenül nem volt kint moslék, olyan sírást tett, hogy nem lehetett állani. Mindig is ké-szítettek neki.

Természetesen általános a kísértetekben való hit. Megvan minden falunak a maga kísértetféléje is. A tunyogi határban a Tőgyesen a földosztó mérnök éjnek éjtszakáján kis lám-pással nagy lánccsörgetéssel ma is méri a földet, amelyet életében gonoszul osztott meg két testvér között.

Csekében a pucér ember kísért. A lányok nem is visznek fonóból hazamenet szöszt a guzsalyon, nehogy beleköltözzék. Nem jelent szerencsét, ha az valakinek megmutatkozik.

A túlvilágon minden bűn elveszi büntetését. Ezért sóhajtozzák a vénasszonyok: Bár itt büntess, csak ott kedvezz.

Aki gyermekágyban hal el, az a másvilágon szerencsés lesz, minden boldogságban részesül. Éppígy beengedik a meny-nyékbe azt, aki jót tett. Akit a villám megüt, annak mindenbűne megbocsáttatott.

Kiváltságos lelkeknek megadatik, hogy lelkük elragadtassék s a másvilágot még életükben meglássák. Matolcson az egyik asszony lelke egy hétre ragadtatott el. Olyat látott az örök kárhozaton, akiről nem hitte míg az élt, hogy odakerül.

Aki kicsináltatja magából a gyereket, az a gyehennára kerül. Tüzes láng égeti, két tüzes kígyó szíjjá a mejjit, sarkig folyik a vére.

A pokol is nagy tűz, de a gyehenna nagyobb. Ez kénköves tó. Aki a másiknak azt mondja: bolond, meg a sok fösvény gazdag, az mind idekerül. Itt beleszól az egyik gazda: nincs mán pokol! feltőtötték az asszonyok cseréppel. Amint egy cserép-edény eltört, mind rá mondotta, ezt is elvitte az ördög!

Szászi Gusztávné hallotta, hogy a pócsi temetőben van egy koporsó. Azt nem fogadja be a főd. Akárhogy betakarják, mind le fut róla a hant. A Nyíren úgy magyarázzák, hogy egy görög katolikus ember református asszonyt vett el. Az asszony nem tisztelte az ura ünnepeit, akkor végezte a legtöbb házimunkát,nagymosást stb. Ezért holtában nincs nyugta, mert zavarta hitestársát vallási kötelmeiben. Ilosvay Imre szolgabíró Pócson járva kereste is a temetőben ezt a sírt, de nem lelte. A temető-őr azt mondta, csudálja, hogy nem látta, nagy bronzurna van rajta.

Darócról Mohácsi Jani látta a sírt: hurka van a fejfán, meg üst. (Elriasztó kritika az empire síremlékek urna és füzér-díszeire.) Azért büntette úgy az Isten, mert az asszony hétszer változtatta a vallását, hétszer ment férjhez, ő maga hagyta meg, hogy őt még a fődbe se fogadja be az Isten. Hát nem is fogadja.

Ismétlődnek a történelemben a korok, melyben a néplélek új tartalom befogadására kész. Ma számtalan jel mutat arra, hogy a nép ezt a lelki tartalmat valahonnan várja. Csodákat emlegetnek. A csodavárás idejét élik. Az egyik meggyesi kislány tőlem kérdi, olvastam-e az újságban, hogy Parasznyán született egy gyerek. Elvitték a papihoz megkeresztelni, akkor rózsává változott, s a pap nem keresztelte meg.

Másodszor is elvitték, akkor hallá változott. A pap nem keresztelte meg. Mikor harmadszor elvitték, búza kalásszá változott és a pap megkeresztelte. Azt példázza, hogy bő termés lesz, de nem lesz, aki elfogyassza.

Hát az újságban nem olvastam. De azóta hallottam, hogy Csengerben is tudnak a csodáról. Ősi mese! Honnan elevenedett fel?

Az a benyomásom, hogy a falu népe jobban kívánja a lelki vezetést mint valaha. Azért is van annyiféle szekta. Kell a lelki táplálék. Ahhoz hajlik, aki foglalkoztam tudja. Nyírmeggyesen Szép Lajos példája mutatja ezt a legbeszédesebben. Átadom neki a szót:

— Elhatároztam, hogy elmegyek a hívőkhöz, megismerkedek az Istennel. Ki nem térek, csak megkeresztelkedek. Tiltott az apám, hogy ne menjek, de csak odajártam, mert tetszett az ének, meg a szó is. Egyszer aztán az apám szólt a csendőrnek, a meg kihívatott a gyülekezetből. Nem szólt az egy szót se, csak nyakon teremtett. Kicsi volt a csendőr, de ha öles lett volna, akkor is átugrottam volna, félretaszítottam, szaladtam egyenest a keresztapámhoz. Az aztán kezembe adta a bibliát Ezt olvasd, ha mán annyira rászomjaztál! Azóta aztán forgatom. Az van a mi vallásunkba is, amit a hívők prédikátora mondott, hát akkor minek menjek én azokhoz. Felemelkedek, ha olvasok belőle. Mert mi az ember szenvedése Krisztus Urunkéhoz képest?

Kell ehhez valamit hozzáfűzni? Pedig Szép Lajos egyszerű cselédsorban él. De ember.