A honfoglalás előtti időkből származó víznevek

Vízneveink legősibb, 3–4 ezer évvel ezelőttről vagy még korábbi időkből származó rétegére területünk víznévi állományában is van két példánk. Feltehe­tőleg indoeurópai eredetű a tájegység legnagyobb folyójának, a Tiszának a neve (*Tisjo, jelentése: ’iszapos, sáros’), és valószínűleg avar-szláv közvetítéssel ju­tott a magyarba. Talán kelta (más vélemény szerint trák-illir) eredetű a Szamosneve, a római korban a latin Samum[tárgyeset] alakban bukkan fel. Töve talán a francia Sommefolyónévvel van kapcsolatban. Jelentése: ’nyugalom’. A név a víz folyására utal. Kevésbé meggyőző az a feltevés, hogy a név forrása egy in­doeurópai *s(w)om-Êsyo’harcsában gazdag’ kifejezés. A magyarba ez is szláv közvetítéssel kerülhetett át (FNESz.: Tisza, Szamos, Kálmán 1989. 126).

 Első említése anyagomban 1181-ből és 1239-ből való: Zamos, Zomus(5: 104). — A két fo­lyónak a vidék névadásában rendkívül nagy szerepe van. Nemcsak azért, mert egyszerre több település névrendszerében vannak jelen, hanem nevüket megkü­lönböztetővel (Holt-Tisza, Kis-Tisza, Új-Szamos, Holt-Szamos) és meg­külön­böz­­tetőként (Tiszakóród, Tisza-töltés, Szamos-hát, Szamosszeg, Szamoskér) egyaránt gyak­ran felhasználják.

3. Több adat a középkori víz- és halgazdálkodás helynévi emlé­kének tekinthető. Igen korai példa az 1181-ben említett porcsalmai *Ana(piscina)(5: 325) ’anya’ (halastó) és a ma is élő győrteleki Anya tava(1345: Anyatowa, 4: 60, *445). Ideszámíthatjuk a fok közszóval alkotott vízne­vek jelentős részét is. A fokok táplálták az ártéri halastavakat, ellátták vízzel a réteket, legelőket, de mint halszaporító és halászóhelyek is fontosak voltak. Karbantartásukra ezért nagy gondot fordítottak. Nevüket gyakran tulajdonosuk­ról, bérlőjükről kapták (1342: *Gerewfoka, 2: 454). A török uralom alatt hazánk fokrendszere szinte teljesen tönkrement (Andrásfalvy: NytudÉrt. 70. sz. 224–8). A halastavakkal kapcsolatos víznevek közül  figyelmet érdemel az 1772-ben feljegyzett csengeri *Halas tó(5: 86), valamint a szamossályi és tyukodi Ha­lász-tó(5: 406, 470). Ez utóbbit már 1550-ben említik. (A fok és halastó további példáit l. A víznevek tipológiájánál!)

 Az 1181-ből származó *Veztew(2: 447) alighanem egy ma már kihalóban lévő  halászati módra utal. A névben talán a vejsze ’nádból, vesszőből készített halfogó rekeszték’ szavunk van (vész ’vejsze’ + tő ’torkolat’ vö. FNESz.: Vésztő). A milotai Vész(2: 256) a több helyről adatolt Csíkvészhez (2: 247, 5: 192, 220) hasonlóan szintén a vejszés halászat hely­névi emléke. (Vész szavunk a későbbi időkben a halászóhelyek megjelöléseként is élt. TESz.: vejsze). Régi halászati módra utal az 1417. évi *Gyalmastho(4: 34) is. Nevét onnan kaphatta, hogy vízében nagyméretű kerítőhálóval, gyalommal halásztak (vö. NéprLex.: gyalom). Pesty 1864. évi gyűjtése is említi a hermánszegi Tapocskát (5: 215), amely a holt Szamos maradványa volt, „hol hajdan csekély mélységű álló víz lévén a lakosok ott tapogatóval jártak és ha­lásztak.”

A vízszabályozás kezdeteitől (a XIX. század közepétől) napjainkig

1. A mintegy  másfél évszázadot átfogó korszak két egymástól jól elkülönülő sza­kaszra tagolódik. Összekapcsolja azonban őket az a tény, hogy a vízszabályozás­sal az ember korábban soha nem tapasztalt mértékben avatkozott be a táj életé­be, és ez a névadásban is kifejeződött (vö. Ihrig 1973. 288–300). A korszak alsó határának a Tisza szabályozásának idejét tekintem. A mesterséges beavatkozás a kanyarulatok átvágásának, új, rövidebb meder kialakításának céljából 1853-ban indult meg ezen a folyószakaszon, és 1864-ben nagyjából be is fejeződött (i. m. 295). A múlt század közepének ezzel a nagy vállalkozásával indult el az a ha­talmas méretű átalakulás, amelynek hatása a vidék külső képében, az itt élő em­berek életében egyaránt kifejezésre jutott. Nem véletlenül nevezik a Tisza-völgy szabályozásának munkálatait második honfoglalásnak (i. m. 287). (A Felső-Ti­szának és mellékfolyóinak meg az Ecsedi-lápnak a szabályozására már 1751-től voltak elképzelések, de ezek megbuktak az országos szervek, illetve a megyei hatóságok ellenállásán. Vö. i. m. 54–9.)

A tájban leginkább a holtággá lett folyókanyarulatok sokasága mutatja ezt a változást. A névanyagban ekkortájt jelenik meg a (meg)hal igéből képzett halvány földrajzi köznév. A levágott mederszakasz jelölésére önállóan (Halvány), egyes darabjainak elneve­zésére megkülönböztetővel használják (Meggykereki-halvány, Nagy-halványstb.), a nagyobb levágásokat pedig Holt-Tisza~ Kis-Tisza~ Vén-Tisza(2: 402–9) stb. névvel illetik. Az utóbbiak azonban a természetes morotvák elneve­zései is lehetnek (vö. i. m. 288). Ehhez az időszakhoz számíthatjuk a vidék több nagy folyójának, a Szamosnak, Krasznának és a Túrnak a szabályozását is. Az előbbi kettőé a múlt század végén, az utóbbié 1927–30 között történt (i. m. 297–9). A víznévi anyagban is tükröződik ez a változás. A folyók új medrét — főként a régivel történő összevetésben — általában Új-Szamos(2: 102, 4: 51, 5: 344 stb.), Új-Kraszna(4: 336 stb.), Új-Túr(2: 24, 5: 202 stb.) alakban említik, a régit pedig Holt-Szamos(2: 100, 4: 48, 5: 42 stb.), Ócska-Szamos(2: 101, 4: 483, 5: 380 stb.), Holt-Kraszna(4: 165 stb.), Régi-Kraszna(4: 331), Holt-Túr(2: 20, 5: 195 stb.), Öreg-Túr(2: 22) stb. Ezek ma is élő elnevezések, természe­tes eredetű népi nevek.

2. A következő réteget a belvízrendezés korának nevezhetjük (i. m. 298–9). A múlt század végétől napjainkig tartó időszak jellemzője, hogy elkezdődik, majd az 1960-as, 70-es évekre teljesen befejeződik a belvizek elvezetésére szol­gáló csatornarendszer kiépítése. Ennek első lépéseként elkészülnek — a Sza­mos, Kraszna, illetve a Túr szabályozásával szinte egyidőben — a legfontosabb csatornák, a főcsatornák (Tapolnok-főcsatorna, 5: 25; Északi-főcsatorna, 4: 163; Kocsordi-főcsatorna, 4: 170; Gőgő–Szenke-főcsatorna, 2: 319; Garand-főcsatorna, 5: 39, Sár–Éger-főcsatorna, 5: 201), övcsatornák (Keleti-övcsa­torna, 4: 49), összekötő csatornák (Gőgő-összekötő, 2: 319; Kirva-összekötő, 4: 169) stb. A Nyírvíz Társulat működésének emlékei a nyírségi területeken elő­forduló Nyírvíz(3: 83, 4: 354), Nyírvíz-csatorna(3: 213, 4: 94 stb.) nevek. (A korábbi és kisebb jelentőségű megyei szintű vízszabályozásra a Megye-árok, 3: 39, 4: 409 stb. és Vármegye-árok, 3: 331, 4: 474 stb. elnevezések utalnak.) Ugyancsak ehhez az időszakhoz kapcsolódik a különböző vízrajzi tereptárgyak­nak, töltéseknek, hidaknak, zsilipeknek, gátőrházaknak stb. a megépítése is. Ne­vükkel a létesítménynevek fejezetében foglalkozom, itt csak megjegyzem, hogy a névanyagban ezt az időszakot jellemzik ezek adatai is. Névtani szempontból e periódus lényeges vonása, hogy az említett hivatalos nevekkel párhuzamosan jelen vannak a népi változatok is. Ezek vagy a korábbi elnevezések, vagy a hiva­talos nevek népi formái: Palád–Csécsei-csatorna~ Cser(2: 22), Kocsordi-fő­csatorna~ Tói-csatorna~ Tói-Kraszna(4: 70), Lápi-főcsatorna~ Kis-Kraszna(5: 480) stb.

1.1.6. A folyó 67 víznévben szerepel (4,89%). A TESz. 1295-ből közli, anya­gomban 1325-ből találjuk az első példát: *Kocsord-folyó(4: 241). További adatok: *Kis-folyó(1864, 2: 441), *Fényes-folyó(1892, 4: 17), Fábiánházi-fo­lyó(4: 323), Meggyesi-folyó(4: 353). Névváltozatként megkülönböztető elem nélkül is betölti a víznév szerepét: Folyó~ Bodvaj (3: 413), Folyó~ Fényes-pa­tak (4: 18), Folyó~ Szamos (4: 47) stb. Erre főként ott került sor, ahol ez az egyetlen jelentős vízfolyás. A folyó mindenfelé megtalálható névelem. Az ada­tok egy részében azonban nem szerves része a névnek, csupán minősítés: *túr folyó(1864, 2: 83), *Kraszna folyó(1890, 4: 170), *Szamos folyó(1891, 4: 66), *Tisza folyó(1905, 2: 311) stb.

1.1.8. Az erge 46-szor fordul elő helynévi alapelemként (3,35%). A szót a TESz. ’patak’ jelentésben 1339-ből említi először éppen vidékünkről, Géc (Nagygéc) határából (5: 272). Ezen a vízfolyáson zúdult le 1970. május 14-én a Szamos menti árvíz jelentős része. Régi történeti adat még az 1501-ből való *Thwlsoerge(5: 314), az 1665. évi *Erge(5: 83) és az 1736. évi *Nádas Erge(5: 96) is. Pesty 1864. évi gyűjtésében szintén találunk rá példákat: *Czigány ergéje(5: 16), *Csináld erge(5: 166), *Galambos erge(5: 39), *Nyires erge(5: 23), *Temető ergéje(5: 25) stb. Élő nevekben: Erge(2: 139, 5: 38), Csinád-erge(5: 166), Horgas-erge(5: 19), Közös-erge(5: 174), Szederjes-erge(5: 130). Az erge erős szóföldrajzi megoszlást mutat, az adatok zöme a Csengeri járásból való.

1.1.12. A halvány ’holtág’ 25 adatban fordul elő (1,82%). A TESz. 1485-ből közli először, anyagomban Pesty 1864. évi gyűjtéséből valók az első példák: *Halvány(2: 421), *Milotaszeg halványai, *nagyszeg halványai(2: 392–3). Élő nevek: Csejhei-halvány(2: 138), Meggy-kereki-halvány(2: 406), Nagyvégesi-halvány(2: 252) stb. A halvány alapelem főként a Felső-Tisza vidékén fordul elő, de vannak adatok a Szamos mentéről is.

2. A szervezett vízszabályozás, belvízrendezés előtt maguk a faluközösségek, illetve az egyes gazdák kényszerültek a pusztító árvizek, belvizek ellen felvenni a küzdelmet. A névanyagban ennek a korszaknak az emlékei a Falu gátja(5: 509), Daru-gát(4: 267), Disznó-gát(2: 89), Nyúl-gát(4: 246); Gát, Első-gát, Második-gát, Harmadik-gát(4: 34–5); *Kecske-gát(1864, 2: 184), *Nagy-gát(1864, 4: 274), valamint a Kőrises-töltés(2: 405), Holt-Szamos-töltés(2: 113), Moslékosi-töltés(5: 438), Hornói-töltés(4: 48), Pünkösd töltése(2: 160). Az Ócska-töltés(2: 278, 5: 380), Régi-töltés(4: 38, 5: 47) nevek újabbak, de a velük jelölt objek­tumok szintén ebben az időszakban keletkeztek. — Néhány név ma már jelölésátvitellel mezőrészt jelöl.

5. Az iparral kapcsolatos létesítménynevek vallomása is értékes szá­munkra. Különösen a hajdani malomiparra (a vízimalmokra, szárazmal­mokra) közvetlenül vagy közvetve utaló adatok fontosak. Az európai feudaliz­mus és a késő középkor technikai tudásanyagát őrző vízimalmok ha­zánkban, így vidékünkön is, főleg a XVIII–XIX. században voltak elterjedve (vö. NéprLex.: vízimalom.). A velük kapcsolatos elnevezések zöme tehát szintén ekkortájt keletkezhetett. Különösen értékes az 1314-ből származó rozsályi *Benamolna(5: 355), melynek alapeleme a hozzánk szláv közvetítéssel került latin malinae ’(vízi)malom’ birtokos személyragos régies alakját vagy a vidékünkön már ismeretlen molna tájszót (TESz.: malom, ÚMTsz.: molna) őrizte meg számunkra. Nyelvi alakja miatt írásos említésénél (1864, Pesty) jóval korábbi lehet a szamosszegi *Kincses mona(< molna) ’Kincses malma, Kincses malom’ (4: 516). Az l kiesése szótagzáró helyzetben ugyanis az ómagyar kor egyik hangtani jelensége volt (Bárczi–Benkő–Berrár 1980. 130). A megkü-lönböztető elem a Szamos (ma Holt-Szamos) egyik szakaszának a neve. Az 1472-ből származó botpaládi *Gorcsmalma(2: 20) feltehetőleg szintén vízimalomra vonatkozik. A ma is meglévő túristvándi vízimalmot 1784-ben említették először a forrásaim *Istvándi Malom, *Kende Zsiga Malom(2: 434) néven. De ennél sokkal koráb­ban alapították, mert a NéprLex. szerint már jóval Mohács előtt a Kölcse­y–Kende családok tulajdonában volt (i. m.: malom). Ma Kende-féle malom~ Külső-malom, illetve egyszerűen Vízimalom néven ismerik. Ugyanebben a falu­ban, a Túr belterületi szakaszán állt hajdan egy másik vízimalom is, ez volt a Belső-malom~ Csoknyai-malom(2: 434). Az egykor Kölcsey Ferenc birtokához tartozó *szabadkaimalomról(2: 369) 1834-ből van adatunk. Valószínűleg ez a malom szerepel Petőfinek A Tisza című költeményében (vö. Kálnási: SzabSzle. 1985/2. 74). Vízimalomra utal a kispaládi Rossz-malom(2: 174), a teremi Len­gyel-malom~ Veres-malom(3: 415) is. Nagy számban vannak vízimalomra vo­natkozó adatok a Csengeri járásból, a Szamos (Holt-Szamos) és Holt-Túr mel­letti falvakból, így Szamosangyalos (5: 383), Szamostatárfalva (5: 424), Csegöld (5: 50); illetve Garbolc (5: 200), Kishódos (5: 231), Nagyhódos (5: 299) és Tisztaberek (5: 445) területéről. Ezeket általában Vízimalomnéven ismerték, de a Holt-Túr Garbolc és Nagyhódos melletti szakaszán lévőnek Pisli-malomvolt a neve. A Pestytől (1864) említett malomról a ma élők is tudnak. Nevét a pislá­koló lámpafényéről kapta. A kömörői Kotló-malom(2: 217) is vízimalom volt. Nevét alighanem kotyogó hangjáról nyerte.

A révek, átkelőhelyek is főként a korszak kereskedelmével, a szállítással, közlekedéssel vannak kapcsolatban. A kompok, révek különösen a vízszabályozás előtt voltak nélkülözhetetlenek a közlekedésben, hiszen az utak­nak minduntalan valami folyó, morotva, láp vagy tó állta útját (NéprLex.: rév). Így a nevek egy része is a folyószabályozás előtti időben keletkezett: *Vég Or­bánné réve(1864, 4: 527), Tóth-rév(2: 102), *Hajó rév(1864, 2: 421), Rév-kert(2: 131, 4: 495), Aranyos-révhely(2: 193), *Rév(1864, 2: 416), Kis-rév(4: 63), Komp(4: 482). Néhány adat azonban újabb eredetű, hiszen a nagyobb folyókon (Tisza, Szamos, Kraszna, Túr) a hidak megépítése előtt kompjárat bonyolította le a for­galmat: Komp(2: 405), Hidas(2: 403, 4: 448), Rév~ Rév-járás~ Kutya-szegesi-révjárás~ Hidas-járás(4: 514). Egyes helyeken egészen a legutóbbi időkig ez jelentette az összeköttetést a folyó két partja között. Így például a Tiszán Panyola és Gulács között: Tiszai-rév(2: 311), de az 1940-es évekig kompjárat kötötte össze Tiszakóródot és Mezővárit is: Komp~ Rév~ Hidas(2: 403). 1944-től a Szamos-híd felrobbantása után néhány évig Csengert és Komlódtótfalut szintén komp kötötte össze: Hidas~ Komp~ Rév(5: 87). A Szamoson Ököritófülpös és Cégénydányád, illetve Szamossályi és Szamosújlak között volt rendszeres kompközlekedés. Erre utalnak az *Állami-rév~ Rév(2: 35), Révjáró~ Komp~ Kompjáró~ Hidas(4: 455) és az Ócska-rév(5: 408) adatok. Hermánszeg és Szamossályi között is volt kompjárat. Ennek emléke a Sályi-rév(5: 214), ezt 1864-ben Pesty adatközlői *Sá-réalakban ismerték.

4. A vízszabályozás, belvízrendezés a létesítménynevek több rétegére hatással volt. Így elsősorban a hídnevek (és hidak) számának jelentős gyarapodása tapasztalható. A hidakat elnevezhették a folyóról (vízfolyásról), amelyen átível: Szamos-híd (2: 428, 5: 105 stb.), Kraszna-híd (4: 71 stb.), Túr-híd (2: 175, 5: 202), Új-Szamos-híd (2: 429),

A végleges jellegű és összefüggő árvédelmi töltések, gátak, va­lamint a zsilipek építése a Felső-Tisza mentén (a Tisza, Szamos, Túr fo­lyók partján) az 1920-as évek végén történt a Tisza-Szamosközi Társulat irányí­tásával. A Kraszna jobb partján húzódó töltés azonban a folyó szabályozásával egyidőben, tehát már a múlt század végén elkészült. (Bővebben lásd Ihrig 1973. 294–8.) Az alábbi adatok sorolhatók ide: Töltés (2: 35, 3: 118, 4: 39, 5: 49 stb.), Tisza-töltés (2: 145 stb.), Szamos-töltés (2: 310, 5: 48 stb.), Kraszna-töltés (4: 171 stb.), Túr-töltés (2: 24, 5: 48 stb.), Nagy-töltés (2: 426 stb.), Kis-töltés ~ Kör-gát (4: 428), Kör-töltés (2: 265), Kraszna-gát (4: 326), Új-töltés ~ Új-Sza­mos töltése (4: 51) stb.

2.3. A gát elem 58 példában szerepel (9,25%). A szót a TESz. 1224-ből em­líti először ’folyóvíz útjába állított akadály’ jelentéssel, anyagomban is találunk egy igen korai adatot: *Tegegata (1342, 2: 459). Pesty 1864. évi gyűjtésében sok példa van, közülük néhány ma is él mező­rész neveként: Daru gát (2: 267), Pápay gát (4: 24), *Kecskegát (2: 184), *Nagy gát (4: 274), *Kondor gátja (2: 185), *falu gátja (4: 268), *Felsőgát (5: 254). További adatok: Falu gátja (1875, 5: 509), *Szt. Györgygát (1905, 4: 543), Barta-gát (2: 212), Szamos gátja (2: 428), Kör-gát (4: 272), Lokalizációs-gát (5: 21) stb. Önállóan is előfordul: Gát (4: 34, 5: 18). A gát névelem a szatmári sík­ság anyagában található.

2.4. A zsilip 34 létesítménynévben fordul elő (5,42%). A TESz. ’a víz szint­jét szabályozó berendezés’ jelentéssel 1793-ból közli, anyagomban 1937-ből van rá az első adat: *Tunyogi zsilip (2: 429). Élő nyelvi példák: Ecsedi-zsilip (4: 322), Pusztalaki-zsilip (4: 66), Túri-zsilip (5: 202). Önállóan gyakori: Zsilip (2: 280, 4: 69, 5: 50 stb., 22 adat).

2.5. A rév 20 adatban szerepel (3,19%). A szót a TESz. 1192-ből közli elő­ször’vízi átkelőhely’ jelentésben, gyűjteményemben 1864-ből találjuk az első példákat: *rév (2: 416), *Hajó rév (2: 421), *Sá-ré ~ Sályi rév (5: 214), *Vég Orbánné réve (4: 527). További példák: *Államirév (1913, 2: 30), Kis-rév (4: 63), Ócska-rév (5: 408), Tiszai-rév (2: 311) stb. Önállóan is él: Rév (2: 35, 4: 455, 5: 102 stb., 7 adat). A rév néve­lem a Tisza és Szamos menti falvakban ismeretes.

3.2. A rekettye ~ rakattya növénynév szintén a szatmári síkság falvainak a néveleme. Zömmel a Túr- és Szamos-vidék néhány falujának adattárában fordul elő (2/12, 14, 25; 5/2, 19, 20 stb.), de a Nyírséghez tartozó Hodász (4/5) és Nyírderzs (3/9) területéről is vannak példák. Itt a homokdombok aljában meghú­zódó állóvizek partján nőttek rekettyebokrok.

4. Vizet jelölő névelemek

4.1. A patak igen nagy számban van jelen területünk helynévi anyagában. Vidékünkön nemcsak ’kisebb folyóvíz’, hanem ’lapályos, vizenyős határrész’ jelentése is van a szónak. Az adatok jelentős hányada az egykor vízjárta szat­mári síkság keleti szélének, a Fehérgyarmati és Csengeri járásnak a névanyagá­ban található. Szembetűnően kevesebb adat van rá a Mátészalkai járásból. A Nyírbátori járás területén pedig csupán három településen fordul elő, de ott is csak kis megterheléssel.

4.2. A fok is erős szóföldrajzi megoszlást mutat. A nagyobb folyóvizekből kivezető, illetve oda betorkolló fokok szintén a szatmári síkságon találhatók je­lentősebb számban. Az adatok jó része a Fehérgyarmati és Csengeri járásból való, legtöbb a Tisza és Holt-Túr vidékéről. A Mátészalkai járásból csak a Sza­mos menti Szamosszegről (4/22) van több adatom, illetve Mátészalkáról (4/9) egy. A Nyírség területéről csupán Bátorligeten (3/1) találunk rá egyetlen példát (Veres-fok, 3: 28), de ez is már megművelt határrészt jelöl.

4.3. Az erge a szatmári síkság délkeleti szélének jellegzetes vízrajzi névele­me. Az adatok zöme a Szamos térségében, a Csengeri járás középső részének falvaiban fordul elő (5/1, 2, 3, 10, 18, 20 stb.). Szóföldrajzi szempontból érde­kes, hogy a Fehérgyarmati járás két Tisza menti községéből, Kisarból és Nagyarból (2/10, 20) is van rá egy-egy adat.