Nagy Dezső: A magyar fejfák és díszítményeik

A FEJ FA

     A fejfa nem más, mint keményfából, tölgy vagy akácfából, a székelyeknél cserefából (cserfa = tölgyfa) faragott oszlop, melyet sírjelül a temetőben a halott fejéhez állítanak.

Magassága egy és másfél méter között váltakozott, de néha a két-három métert is elérte.

A fejfának különböző neve ismeretes. Nevezik síri fának, gombos fának, "futííl való fá" -nak is. Egyik fajtája a nálunk, de különösen a székelyeknél használatos kopjafa.

Ma már néprajzi szempontból mindenféle fejfa értékes és becses, de természetes, hogy a legnagyobb értéket az ősi és művészi módon megfaragott fejfa vagy kopjafa jelenti. A néprajz számára azért értékes, mert pusztulófélben van az is,

- mint nagyon sok egyéb népművészeti tárgyunk - és mivel a fejfa használatát és alkalmazását rövid idő múlva teljesen kiszorítja a sablon szerint készülő sírkő.

     A fejfa és a kopjafa a protestáns temetők ékessége, ellentétben a katolikusok sírkeresztjével.

Arra a kérdésre, hogy mely korban indult meg a fejfák alkalmazása hazánkban, ma még határozott feleletet adni nem tudunk. Egyes, kellően nem bizonyított vélemény szerint a fejfa alkalmazása a magyar pogány korból való hagyomány s elnevezése nem onnan van, hogy a sir fejéhez szokták állítani, hanem hogy régebben a legfelső része, a csúcsa fejalakúra volt kifaragva. A későbbiek folyamán ezekről az ember alakú fejfákról bővebben fogunk szólni.

Mások amellett kardoskodtak, hogy a fejfák egy igen ősi, föltehetőleg még honfoglalás előtti szokással: a kopjás temetkezéssel vannak kapcsolatban. A továbbiakban majd erre a kérdésre még visszatérünk.

     Legtöbben a fejfakultusz keletkezésének idejét általában a reformáció korára, s még pontosabban a Bethlen Gábor korára teszik, tehát a XVII. század elejére. Állításukat azzal támasztják alá, hogy a reformátusok a kereszt elvetése után a temetőben a kereszt helyett fejfákat alkalmaztak és hogy ebben a korban jelennek meg először a fejfákon a reneszánsz-elemek. Szinte Gábor szerint ezek az érvek csak bizonyos térre szorították azt a kultuszt, amely már megvolt. Szerinte a fejfa kopjafa-alakja a reformáció ideje előtt már sokkal korábban megjelent. Az idő pontos meghatározása a jövő feladata.

     Fejfák találhatók hazánkon és a Székelyföldön kívül a Balkán félszigeten, de Kisázsiában a török temetőkben is igen gyakoriak. A székely protestáns temetőkben a múlt század közepéig olyan általános használatban volt, hogy anélkül nem is temetkeztek. Hazánkban ma sincs temetés fejfa, illetve sírjel nélkül.

     A finneknél is fej fa áll a temetőben. A fejfára bibliát faragnak és a bibliában Írás is látható. A bibliától jobbra és balra faágakat faragnak a fejfa homlokára és az ágakon madarak ülnek. E madarak az árvákat vagy a gyermek nélkül maradt szülőket szimbolizálják a szerint, hogy a homlok melyik részén helyezik el őket.

A fejfára oda vésik - természetesen - a halott nevét is.

     E rövid történeti áttekintés után ismerkedjünk meg - szintén röviden - előbb magával a fejfával, majd a fejfák különböző típusaival.

Minden fejfának a következő részei lehetnek:

1/ a fejfa homloka, vagy feje, leginkább három- vagy négyszög alakú rész, ahová a díszítés, a un. fej favirág kerül,

2/ az eresz, párkányszerűen kiugró rész, mely eső ellen védi az alatta lévő Írást,

3/ a nyak,

4/ a váll,

5/ a törzs a felírással és 6/ a földbe ásott láb.

Az eresz csak nagyon ritkán hiányzik a fejfáról, a láb pedig természetszerűen nem hiányozhat soha.

     Magassága a rendelkezésre álló fatörzs nagyságától függ, de általában 1,5-2 m magas szokott lenni. Egyharmad része - mint Mb - a földbe kerül és csak a felső kétharmad része kerül megmunkálásra. A földbe kerülő résznek lehúzzák a kérgét és megszenesítik, vagy bekenik kátránnyal, hogy tartósabb legyen. A fejfa középső részét, a törzset, ahová a felírás kerül, és a legfelső részét, amelyen a díszítés, az úgynevezett fejfavirág nyer elhelyezést, fejszével, kis bárddal és vonókéssel alakítja ki a mester. A fejfa homloka alatti kiugró rész, az eresz, amelynek az a rendeltetése, hogy védje az alatta lévő Írást a lecsurgó esővíz ellen. Az ereszt némely vidéken félkör alakú vésővel kicsipkézik, mely szebbé teszi a fejfát, noha ez a tartósság rovására megy. Ezért szokták a fejfát a legtöbb vidéken előrendülve, előrehajlítva állítani a sir fölé. A fejfa legfelső része a fej vagy homlok, amelynek alakja nagyon sokféle és ennek formái sok esetben a kiskapuk kapufélfáin, kapubálványain is megtalálhatók.

     Az ácsmunka elvégzése, majd a fejfa korommal való befestése vagy bekormozása után kerül sor a fejfa művészi díszítésére és a felírás elkészítésére. A homlokra fejfavirágok kerülnek. Az írást és a virágokat kis V-alakú vésőkkel vési a fej- fába a nagy gyakorlattal rendelkező fejfakészítő mester, vagy a megboldogult egyik hozzáértő rokona.

     Vannak vidékek, ahol a fejfát az ácsmunka befejezése után nem feketére, hanem barnára, kékre vagy zöldre festik. Ez azonban nem időtálló, mert az eső hamarosan lemossa a festéket. A szín sok helyen az életkort jelzi. Régi temetőben mindenféle szinü fejfa volt. A fej favirágokat pirosra, kékre, sárgára, zöldre festették.

     Leggyakoribb fejfadísz a körben lévő csillag, amit napnak, napkorongnak is neveznek, továbbá a szomorúfűz, a szív, a tulipán és a fejfavirágok számtalan változata, amint azok a könyv végén a gyűjteményben megtekinthetők.

     A régi fejfákon komoly vagy tréfás sírfeliratok is voltak. Ezeket legtöbbször a halottak hozzátartozói készítették, éppúgy mint a fejfákat, tehát egyszerű paraszt- emberek. Nem lehet meghatódás nélkül olvasni ezeket a szívből jövő, naiv és bájos gyermeki szövegezéssel és helyesírási "eltévelyedésekkel alkotott" sírfeliratokat. Ezek között vannak - amint említettük - tréfás szövegűek is, amelyeket "nevető fejfák" -nak hívnak. ízelítőül egy néhányat közlök egyik gyűjtemény anyagából:

Amik vagytok,

voltunk mi

amik vagyunk,

lesztek ti,

ti rátok is egy sir vár,

ha végórátok lejár.

(Berkesz)

Ki e sírba nyugszik kék ingbe,

gatyába 40 esztendőt volt a falu gulyása.

Ismerte a község apraja és nagyja,

azért nincs is neve ide kifaragva.

(Keresztur)

Itt pihen a feleségem.

Jó már neki, hát még nékem.

(Tolcsva)

Itt fekszem porba sújtottan,

emelt fővel, kinyújtottan,

nem tehetek semmi mást:

várom a feltámadást.

(Érmellék)

A kalocsai temető kapuján pedig ez a közmondás volt olvasható: "Ma neköm, holnap neköd. "

A FEJFÁK TÍPUSAI

     Évszázadok folyamán többféle alakja, formája, típusa alakult ki, mivel alakját törvény nem szorította megszabott korlátok közé. Megalkotása és kivitelezésének minősége tisztán a nép alkotó készségére, ügyességére és művészi fantáziájára volt bízva. Általában nem tanult mesterember, hanem az elhunyt hozzátartozója közül valaki, vagy pedig a faluban élő fafaragáshoz értő, művészi hajlamú ember készítette a fejfákat és készíti ma is. A fejfa alakjának megformálásához hozzájárult természetesen az is, hogy azon a vidéken milyen típusú, milyen alakú fejfa volt az uralkodó. Innen van az, hogy a különböző tájegységeken más és más fejfa- formák fedezhetők fel.

    Novák József, akinek a fejfaformák felkutatása és megörökítése terén elévülhetetlen érdemei vannak, négy típust állapit meg egyik nagyobb tanulmányában:

1. Fatönkös fejfák, amelyek a fatömb, a fadorong vagy rönk karakterét, jellemző tulajdonságát legjobban magukon viselik,

2. oszlopos fejfák, amelyeknek mind a négy oldala egyforma kiképzést nyert (gerenda),

3. kopjafák, amelyek a tér minden oldalán egyformán érvényesülő jeleket viselnek magukon és végül

4. táblás fejfák, amelyek a sírkövek lapos és széles formáit utánozzák.

     Ebbe a négy csoportba azonban csak nagyjából osztható be a felkutatott fejfaanyag. Idők folyamán a kombinációk és variációk számos példája állott elő. ,

1, Fatönkös fej fák

     A népművészet szempontjából ezeknek a fejfáknak a kisebb része, körülbelül a negyede, a legkevésbé értékes fejfák csoportjába tartozik. Azt mondhatnánk, hogy az ország csaknem minden temetőjében előfordulnak ezek az igen gyenge minőségű fejfák. Látszik rajtuk, hogy nem valami nagy művészi tehetséggel megáldott ember faragta meg őket. Az is előfordulhat, hogy ácsmester nem lévén a faluban, .a legközelebbi hozzátartozó készíti el a fejfát, de belőle is hiányzik nemcsak a művészi tehetség, de még a faragómesterséghez szükséges tudás is. Ezért van az, hogy az ilyen fatönkös fejfa oldalát nem faragják sem négyzet alakúra, sem téglalap alakúra, hanem a henger alakú fatörzsről éppen csak a kérget húzzák le, a törzs hátulját és oldalát bárdolatlanul hagyják. Az írás számára készítenek egy sima felületet és valamilyen primitív alakot adnak a fejfa fejének. Néha a fejfa elejét és két oldalát simára ácsolják ugyan, de már a hátát meghagyják a maga természetességében.

     Az ilyen fejfákon a felírás és a virág is igen kezdetleges. Ezek leginkább vékony- törzsű fiatal fából készülnek s hamar el is pusztulnak. Sajnos, fa hiányában újabb időkben az Alföldön mind gyakrabban találkozunk velük. (Ilyenek a képmelléklet 273, 326, 343 számú fejfái.)

    A fatönkös fejfák nagyobbik része a népművészet szempontjából mégis értékesnek mondható. Az ország temetőinek nagytöbbsége fatönkös fejfákkal van tele, s ezek között nagyon sok példány művészi értéket képvisel. Gondoljunk csak a Szolnok megyei, kenderesi, tiszafüredi, debreceni, a sok vitára okot adó híres szatmárcsekei csónak alakú fej fákra. Továbbá a tiszadobi, vagy a tornakápolnái és végül a varbóci fejfákra (182, 186, 192, 195, 245, 262, 263, 274, 276, 209, 313, 347).

     A művészi fantázia és találékonyság, a vésővel és a fejszével való bánni tudás mennyi értékes jele fedezhető fel rajtuk. E fejfáknak már mind a négy, illetve öt oldalát simára formálják, majd a szemöldök fölötti részt, néha magát a törzset is művészi módon kifaragják. Van ötszögalapú fejfa is közöttük. Itt már a homlok díszítésén, a fej fa virágokon is érvényesül a művészi tehetség és Ízlés. A faragó művész itt már napvilágra hozhatja minden tudását és képességét.

     Ez a fejfatípus, mint említettem, az ország egész területén otthonos, de a legjellegzetesebb alakzatokban Szolnok megye temetőiben fordul elő. A határokon túl pedig Erdélyben, mégpedig Kalotaszegen találhatók igazán művészi példányok.

     A kalotaszegi fejfának nem négy, hanem öt része van. Az ötödik rész a homlok fölött a legfelső disz. Ennek a fejfa fején ülő faragott művészi résznek elemei: a tulipán, a két egymást átható tetraéderből kialakított csillag, a kocka, a sokszögű gömb, a csonka gúla és a hasáb. Ezeket az elemeket kombinálják a fejfákon. Van olyan fejfa is, amelynek lófejre emlékeztető S alakú végződése van. Gyakran használják a tulipán motívumát és a gömböt, de a legkedveltebb a csillagban vagy csillagokban való végződés. Sokszor négy-öt kisebb-nagyobb csillag is pompázik egy-egy fejfa tetején (74-79).

     Nagyon figyelemre méltók a török síremlékekhez hasonló turbános fejfák; néha a gömbökön többszörös vízszintes vonaltagozást alkalmaznak s a gömb tetején egy kisebb gömb ül (Magyarbikal, Sztána, Zsobok).

     A homlokon sokszor ott van a jellegzetes kehely gazdag változatokban (Bánfi - Hunyad). Néha a homlokra felvésik az elhunyt foglalkozását jelző szerszámokat, a fűrészt, a szekercét, a baltát, a dikicset, a cigány hegedűvonóját, az asszonyok orsóját és egyéb eszközöket. Az alul nyitott koszorú azt jelenti, hogy leány pihen a sírban. A fejfa véseteit színes festékkel is befestik.

     Az eresz alatt kezdődik a fejfa törzse s ezen van a megható naivsággal fogalmazott felírás, sokszor rímekbe szedve. Néha a fejfa oldalára is virágokat vésnek.

     Ez a fejfa típus - véleményem szerint - igen közeli rokonságban van az igazi székely kopjafával s annak az oszlopos fejfával való kombinációjából keletkezett (Kalotaszeg).

A fatönkös fejfák különös csoportjáról, a csónak alakú fejfákról később lesz sző.

2. Oszlopos fejfák

     Jellemző tulajdonságuk az, hogy mind a négy oldalukon egyforma kiképzést nyertek.

Nagy hasonlóságot mutatnak a kopjafával. Ki ne látná például a jászkiséri és a kalotaszegi fejfák (309, 313, 480, 482), vagy a székelyföldi kopjafák (533, 534, 535) közötti formai hasonlóságot.

     Az oszlopos fejfák alaprajza négyzet vagy téglalap, amely a homlok felett gyakran átmegy hengeralakba. Ezek a fejfák erősen tagoltak. Különösen a négyzet- alakú oszlopos fejfákat tagolják. Meglepő a formák gazdagsága. Rokonságot mutatnak a faragott kapubálványokkal, azaz kapufélfákkal.

     Különösen kedvelt motívumaik a négy-, hat-, nyolc-, sőt többágú csillag, a tulipán, a szív, a kúp és a gúla, a mécses különböző alakjai, a kocka és a gömb sok-sok változata.

     Ez a fejfatípus különösen népszerű Pest és Tolna megyében, a Duna mellékén, Somogy megyében, Bereg megye egyes falvaiban, Kosdon és a Palóc-vidéken.

3. Kopjafák

     Három része van, mivel nagyon sokszor hiányzik a homlok, s ha van is, olyan keskeny, hogy fejfavirág alkalmazására nincs hely és így külön résznek nem számítható. Ezért a homlokra - ha van - csak az elhalálozás évszámát Írják rá mélyen bevésett számokkal.

     Díszítve csak a legfelső tagozat van. A láb többnyire megmarad nyers állapotban, faragatlanul, meglehetős hosszúságban, mert így tovább ellenáll a romlásnak s ha elkorhad a vége, elvágják s mélyebben ássák a földbe. A törzset simára faragják, hogy írni lehessen rá. Az eresz egyszerűen csak kiugró rész, igen gyakran azzal a homorú bevájással, amely az ereszt a tulajdonképpeni céljának megfelelővé teszi.

Alapformája rendesen négyoldalú hasáb, ebből faragják ki az egészet, különösen pedig a cifra végződéseket.

     Sokszor lapos a kopjafa teste s ekkor egyszerűbb a csúcs kiképzése. Rendesen tulipán, gömb, csillag, kúp, vagy a jellemző mécsláng a csúcs legfelsőbb tagja. Ez alatt helyezkednek el a különböző gömbalakok, rövidebb-hosszabb csonka gúlából képzett nyakkal, hasábok és ismét a kocka befaragásából formált csillag. Mindez rengeteg változatban.

     Általános és jellemző forma a karcsú, hosszú, a kopjafának legjobban megfelelő alakítás, továbbá a négyszögletes formák, melyek csak itt-ott vannak gömbölyű formákkal felváltva, de ez sem esztergályos munka, csak ilyennek látszik.

     Megjegyezni kívánom, hogy mai tudásunk szerint a sajátságos alakú fejfák, a "gombfák", "kopjafák" sírokon való alkalmazása az eurázsiai művelődéskörben a törökfajú népekre jellemző.

     Hazánkban leginkább a Duna-Tisza közének északi részén fordulnak elő nagyobb számmal, különösen a Pest megyei Albertirsa, Fülöpszállás, Monor,. Nagykőrös, Pánd és Péteri, valamint a Szolnok megyei Jászberény és Jászkisér temetőiben. Szép példányok találhatók az Alföld déli és délkeleti felén, többek közt a Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen és Szentesen.

     A sokféle kopjafa valami különös jelleget ad a temetőnek Erdélyben a Székelyföldön. A fejfát, valamint a rajtalévő díszítéseket különböző színű festékkel befestették.

     A kopjafák egyesek elmélete szerint a kopjás temetés emlékét őrzik, emlékét annak az ősi szokásnak, hogy a halottal fegyvereit is vele adták. E szokás legtovább az udvarhelyszéki székelység körében élt egészen a múlt század közepéig. - Eszerint az elgondolás szerint kopjatartó fából és beleszúrt zászlórúdból alakult volna ki az ismert székely kopjafa, amely az idők folyamán módosulásokon ment át.

     E székely kopjafák úgyszólván kivétel nélkül mértani jellegű elemekből összerakott díszítményű oszlopok. Legközelebbi rokonságban a guzsalyformákkal vannak. Jellegzetes elemük egy nyolc-csúcsú, egyenlő oldalú, háromszögekkel határolt

buzogányszerű faragvány, amelyet csillagnak neveznek, továbbá egy négyszirmú kehelyre emlékeztető elem s ezek változata.

     A kopjafákon a következő szimbólumok szerepelnek:

     A gömb és a kör, a gúla vagy a kúp a tetején.

     A félhold szakállas és szakálltalan alakja igen kedvelt forma, mely talán a török-világból maradhatott reánk.

     A csillag mindkét alakjában, úgy is mint lapos disz, úgy is mint háromdimenziós test, elmaradhatatlan dísze a fejfának.

     Mécs vagy lobogó láng - mint az örökélet szimbóluma. - Áttört, átlyukasztott díszítés ez alakon kívül még a szív- és liliom - alakban van. E díszítés igen hatásos forma, bár a fa tömörségét és így tartósságát kockáztatja. 4

A süveg a meglett férfikor jelzője.

A tulipán a liliommal együtt a virágkorban elhalt nőnek és gyermeknek a fej- fáját díszíti.

Igen szép az a díszítő elem, melyet ők haranglábasnak neveznek. Négy oszlop a négy sarkon, ötödik a középen, mely elrendezés áttört díszítést ad.

Egyéb díszítési elemek: lándzsa, dárda, nyílhegy, szigony, falevél, virág, bimbóalakok.

A kopjafák egyesek által feltételezett szimbolikus jeleit ma már nem ismerik és nem tudják megmagyarázni.

Vizsgáljunk meg közelebbről egy néhány kopjafát.

     A zaláni (Háromszék m.) kettős kopjafát ábrázol (525). Az alatta nyugvók katonarendből származtak, testvérek voltak s még virágkorban elhunytak. A másik zaláni kopjafa tulipán-formával végződik (526), ami azt jelenti, hogy fiatalkorban elhunyt nő pihen a kopjafa alatt. Igen kedvelt forma a középen látható csillag, amely a négyzet harántmetszéseiből tetszetős díszítő elemet nyújt.

 A nagyborosnyói kopjafa

(527) félhold alakkal végződik, melynek hajlított vonalait szellemes variációkkal kapcsolja össze. A kisborosnyői pajzsos fejfa (532) nemes származású székely ember örök nyugvóhelyét jelzi.

     E jelképes ábrázolásoknál fontosabb a formai kiképzés, amit a fa megmunkálásánál maguk a faragó eszközök adnak, továbbá a faragó mester Ízlése, szeszélye. Ily módon kerülnek néha egymástól igen messze eső vidékekre azonos elemek (csillag, kocka, kúp, tulipán) a kopjafákra, de nem ugyanazok a formák, és e szerint kell őket megítélnünk.

     Az azonos elemek szinte falvanként különböznek egymástól. A brassói református temető valóságos gyűjteménye a vidék típusainak, mert az ott elhalt és eltemetett halottnak a hozzátartozói elmentek a temetésére és magukkal vitték a saját falujukban elkészített kopjafát, olyan mintára faragva, mint amilyen otthon volt szokásban. így a sírt nem kellett sokáig keresgélni, mert könnyen felismerték a rokonok a falujukban jól ismert kopjafát.

     Szinte Gábor igen szemléletes módon írta le a kopjafa elkészítését a Néprajzi Értesítő 1905-ös évfolyamában. Az 6 munkájából idézünk: - Érdekes jelenség, hogy a halál előtt senki sem csináltatott magának kopjafát, készen, heverőben levő fej- fát sohasem láttam. A tölgyfát készen tartották e célra, ma is alig van Székelyföldön gazda, kinek udvarán vagy kapuja előtt, a kerítés mellett ott nem heverne 3-4 szál cserefa (igy nevezik a tölgyfát), mely sok más célra jó, de ha a halál beköszönt a házhoz, az ácsokat hívatták s ezek még ott helyben, aznap megteremtették a kopjafát, aszerint, amilyen a halott volt: dárdás, tulipános, mécses, szigonyos, kúpos, haranglábas, stb. alakra. A mesternek mindegy volt, ő úgy variálta a faluban divatozó elemeket, amint kívánták. Neki kisujjában volt minden forma, s még sablont vagy mértéket sem használt hozzá, legfeljebb az araszával méregetett. De ezt nem is tehette volna, mert mindegyiknek más volt a nagysága, hossza, vastagsága.

     Volt olyan kopjafa-óriás is, amely három méter volt a föld felett, másfél méter a föld alatt, átmérője pedig harminc centiméter, de azért szép arányban állt a temető többi fáival.

     A kijelölt fatömböt bakra fektették, s mindjárt megtörtént a hármas beosztás: egyharmada a föld alá került, ezt nem kellett faragni, legfeljebb a kérgét távolították el és megszenesítették, hogy tovább tartson. A másik harmadát az írásnak tartották fenn, s így ezt a felső cifra résszel együtt csak négyszögletűre húzták kis, fejszével, bárdolatlanul. Ekkor jött a végleges beosztás, melynek motívumát fűrésszel úgy vágták be, ahogy azt a díszítés kívánta. Ezeket a bevágásokat a mester igen pontosan állapította meg, mert az után ment a faragás, szabad szemre, fejszével.

     Itt lehetett megbámulni a székely ember kézügyességét, ízlését és fejszeforgatását. Kettő szemben állott egymással s egyszerre faragtak, két oldalt. A fejsze csattogott, a forgács csak úgy repült szanaszét, s rövid idő alatt az idomtalan fatörzs átalakult díszes emlékoszloppá. Még némi finomítás a kis bárddal és szaluval, néhány élnek leszedése a vonókéssel, egy-két fűrészvágás a párkányokon, végeken és kész volt az ácsmunka.

     Akkor már ott állt a kopjafaíró, kis görbe eszközével, az íróvésővel, s szaporán írta, véste betűit a fába kurrent (folyó) írással - (a lapidáris betűk alakja nem felelt meg a fa anyagának) - mintegy 4-6 mm-nyire mélyítvén az alapba. Végezetül valamilyen ciráda, növénydísz, tulipán, nefelejcs zárta be a sorokat.

     A kopjafa régen valószínűleg írás nélkül szerepelt, mint ahogy szerepel sok helyen ma is, mert a kopjafaragók az írás mesterségét nem ismerték, csak a helyét csinálták meg a fán, hogy a kopjafaíró lehetőleg sima lapot kapjon. A régi felirat egyszerű és szűkszavú volt, s rendesen csak ennyiből állott: "Itt nyugszik Halász Márton, meghalt 62 éves korában. 1864." vagy "Kós Károly élt 2 évet, meghalt 1860-ban". Ennyi elég is volt teljesen, mert a fejfa, mint szimbólum elmondta a többit, csak érteni kellett a nyelvén.

     Szokták a mélyedéseket piros festékkel (mínium) is kifesteni, mely rövid ideig feltűnőbbé, olvashatóbbá tette a felírást, de ez néhány év alatt teljesen eltűnt, s ezután igen nehéz a sírfeliratok olvasása. A legrégibb fejfa, - írta Szinte Gábor említett dolgozatában - amit a zaláni temetőben találtam, az 1817-ik évből való, de már a rendes tömbalakja nincs meg, derékig áll a földben.

     Egyébként a kopjafa s általában a fejfa kora 30 év. Ez alatt elkorhad a tő, s ha újra leássák, eltarthat 50 esztendeig is. így a fejfa élete mintegy 80 évre tehető.

     Újabban a díszes kopjafák eltűntek, s kezdetleges sírkövek foglalták el ezen ősi emlék helyét. Még néhány évtized, mialatt a régi fejfák elkorhadnak, s csak emléke marad meg a régi díszes fejfáknak, csak rajzokból, leírásokból fogjuk ismerni azokat. Ma még itt-ott találunk egyes öregembereket, kiknek előnevük a kopjafaragó, a kopjafaíró.

4. Táblás fejfák

     Ezeknek a fejfáknak az alapja a négyzet vagy ötszög, de soha sem kör, hanem hosszan elnyúlt téglalap. Úgy is mondhatnánk, hogy vastagabb deszkából készülnek.

E fejfák a sírkövek lapos és széles formáját próbálják utánozni.

     Ezeket a fejfákat vastag falemezekből, illetve deszkából fűrészelik vagy ácsolják. Vastagságuk 2,5 cm-tői 12-15 cm-ig, szélességük pedig 10 cm-től 45 cm-ig terjed. Magasságuk fél métertől másfél-két méterig terjed. Alakjuk laposan deszka- szerű. Leginkább csak három főrészük van: fej, törzs és láb. A legtöbb táblás fej- fáról hiányzik az eresz. A baranyai fejfák közűi csak alig egynéhányon található meg.

     Némelyik táblás fejfa valóban nagyon hasonlít a sírkőhöz. Ezek leginkább tagozatlanok, az innenső oldala, vagyis az eleje és a hátsó része sima, a felső része pedig - amelyen a fejfavirágokat helyezik el - lekerekített, vagy fűrésszel kicirkalmazott. Eresz csak ritkán védi a törzsön lévő feliratot, mely köré sokszor virág- motívumokat vésnek.

     Igazán szép és népművészeti szempontból értékes táblás fejfa fején és felső részén, sokszor a fejfa magasságának feléig, áttört, szinte csipkefinomságú díszítés van. E díszítéseket fűrésszel vágják ki a deszkából, mint a gyermekek a lombfűrész-deszkából készített doboz vagy más tárgy motívumait. A fejfa készítőjét tehát nem a faragás eszköze: a véső, hanem a fűrész teszi művésszé. Elsősorban azonban e munkára alkalmassá tevő művészi rátermettsége, adottsága.

     A sok cifraság természetesen a fejfa élettartamát rövidíti meg. Lehetséges, hogy e miatt nem nagy az ilyen táblás fejfák elterjedése.

     Van olyan táblás fejfa - és ez az összes fejfaformák között a legprimitívebb és legszegényesebb, - amelynek alacsony négyzet alakú oszlopjára csak egy simára gyalult, eresz nélküli diszkalapot szegeznek és erre Írják az elhunyt nevét és más adatait. Ennél sokkal mutatósabb és Ízlésesebb - többek között - a Göcsejhez tartozó kustánszegi kisméretű fejfa (167), amely egy darab deszkából, szabályos, ízléses, egyenes és hajlított vonalak kifűrészelésével készül. Olyasmi, mint egy forgatható énekmutató, vagy kirakó-tábla a református templomok karzatain. E fej- fának törzse, nyaka és ötszögletűnek mondható, eresszel ellátott feje van, amelyen a felírás foglal helyet. Legszebbek azonban az ormánsági Kémes község temetőjében levő táblás fejfák. Ezeknek Ízléses, művészi módon kifűrészelt törzsére szegezik fel a halott adatait tartalmazó táblát olvasható magasságban, vagy alacsonyabban, a sírhalomhoz közel. (91, 93, 95, 100)

     Kár az, hogy a deszkatábla aránylag rövid idő elmúltával leesik róluk, velük együtt a rájuk irt évszám is elpusztul, s a még tovább is fennmaradó törzs kormeghatározást már nehezen tud nyújtani.

     Gyorsan pusztulásnak induló természetük ellenére az ország nagyon sok temetőjében találhatunk táblás fejfát, ha nem is nagy számmal. Csodálatosan szépek voltak a Baranya megyei Peterd, Csarnóta, Turony, Nagyharsány és Szava temetőiben. A legnagyobb népszerűségnek örvend e fejfatípus a Dunántúlon az említett baranyai községekben, továbbá Somogy megye, Göcsej, Sárköz és az Ormánság falvaiban. Találkozunk velük Pest megyében Uszodon, Maglódon, Gödöllőn, végül a Nógrád megyei Diósjenőn és Kosdon. De előfordul az ország déli részén: a hódmezővásárhelyi temetőben is.

EMBER ALAKÚ FEJFAK

     Az ember alakú fejfák nem képeznek külön fejfatípust, de meggondolásra késztető alakjuk és a néprajztudósok számára vitát megindító különös megjelenési formájuk miatt meg kell emlékeznünk róluk.

     Aki ugyanis a fejfák mellékelt rajzait végignézi, láthat közöttük olyan fejfákat is, amelyek körvonalaikban, megjelenítési formájukban primitív emberi alakra, vagy legalábbis valami fából durván kifaragott bábura, babára emlékeztetnek.

     Nézzük meg például a kosdi református temető egyik ember alakú fejfáját (368). Ez a fejfa a göcseji gyermekjátékhoz, a bábuhoz, vagy babához hasonló.

Ember alakú fejfák vannak a székelyföldi Börvely község temetőjében is. A férfiak fejfáján süveg van, az asszonyokén konty. A fejfáknak, a nép szerint, van nyaka, válla, feje és dereka. A lába benne van a földben. (563, 564, 567, 569, 571, 572, 574)

     A Palóc-vidék fejfája rokon a kapubálványokkal (kapufélfa) és a formák gazdagsága meglepő. A fejfák ember formájúak - Írja Malonyai Dezső - de nem mondjuk, hogy faragójuknak egyenesen szándéka lett volna emberalakot utánozni, mert hiszen stilizált formák ezek, de például a tótfalusi fejfáknak kerek fejük van, mely vékony nyakon áll, úgyhogy szinte lehetetlen ki nem nézni belőle az alakot, noha faragója tovább ritkán megy és az arcrészeket ornamentika pótolja.

     Dél-Biharban is több ember formájú típusra bukkant Györffy István. Emberalakot, babaformát mutató fejfák voltak, két kinyúló karral a dunántúli Visontán és Csokonyán is. Ma már azonban eltűntek.

     Némely kutatók emberi archoz hasonló formát vélnek látni a szatmárcsekei fejfák felső részének faragásaiban is. Mintha a halott egy csónak alakú járműben feküdve indulna a nagy s örök útra. Ezek a fejfák vita tárgyát képezik ma is.

     A fent ismertetett ember alakú fejfákhoz igen gyakran hasonlítanak kapufélfáink, miket eddig többször kapubálványoknak neveztünk. Ezek a kapufélfák többé-kevésbé határjelzőknek tekinthetők, mint a Jász – Kun - képek. Akad ezek között olyan természetszerű ábrázolás is, amilyenek a Jász –Kun - képek lehettek, ugyancsak "fél középig" mutatván az alakot, mint a kiskunsági kun-kép, amelyről a feljegyzés azt mondja, hogy a "huszárruhába öltözött kun fél középig volt vésve, arccal Orgovány felé, mint a jogbirtok felé fordulva."

     Ennyi adatból természetesen csak feltevések következhetnek s efféle kapcsolatok bizonyítására a hagyaték és a hagyomány bővebb átkutatására volna szükség.

CSÓNAKALAKU FEJFÁK

     Ez a fejfa külön típust alkot és a fatönkös fejfák legősibb csoportjába tartozik. Szükség van a csónak alakú fejfák rövid ismertetésére, mert élénk vitát indított a néprajztudósok között e fejfának puszta léte és csupán elnevezése is.

     "Ősi fejformák népünknél” című tanulmányában először Solymossy Sándor foglalkozott ezzel a fejfa típussal, s ő adta neki a csónak alakú fejfa nevet.

     A Szabolcs-Szatmár megyei Szatmárcseke temetőjének fejfáiban különös alakú, a finnugor közösségből eredő ősmagyar fejfatípus legősibb alakját vélte felfedezni.

     Többen bírálták Solymossy Sándor dolgozatának ellentmondásait, de a vita nem zárult le véglegesen.

     Itt említjük meg, hogy lehetne beszélni még sokféle fejfáról, amely valamihez hasonlítható volna. A valóságban vannak is "lándzsa", "buzogány", "szánka", és "kapufélfa” alakú fejfáink is. Ezek azonban csak ritkán, szórványosan fordulnak elő hazánk temetőiben, s ezért külön fejezet nem illeti meg őket.

     Nyárády Mihály azt írta, hogy a szatmárcsekei temető fejfáit személyesen átvizsgálta, utánuk kérdezett és rájuk analógiát keresett. Kijelenti, hogy a temetőt tudomása szerint sem Solymossy Sándor, sem Bátky Zsigmond nem látta.

     Ott ők sohasem voltak. Leírta a rajta látható emberi arcot, továbbá arról, hogy a törzs hátán élvonal fut le a lábáig, vagyis a háta nem lapos, hanem olyan mint egy csónak alsó éle. Keresztmetszete e miatt nem négy, hanem ötszögű.

     Felmerül az a kérdés is, hogy honnan maradt meg ebben a 330 házas nagyközségben ilyen érintetlen régiség, míg úgy az emberarc, mint a hátsó élvonal máshol már, tudomásunk szerint, mindenütt eltűnt! Oka talán abban keresendő, hogy a falu elszigetelt helyen fekszik. Délre az Ecsedi láp terül el, észak felől pedig a Tiszán túl,a Szemye mocsár zárta el a világtól. A lakosság a múlt század közepéig vízi életet élő csíkászpákász-lápi foglalkozásokat űzött... Nagyobb fejtörő ennél az emberarcnak és a hátsó élvonalnak egykori jelentése: mire valók lehettek? - mert valami szerepüknek kellett egykor lenniök.

     Az egész fejfa, ha álló helyzetből vízszintesre fektetjük - írta Solymossy - tökéletes félcsónakká lesz! Az előre hajló hegyes vége a csónak orra, amely mint hullámhasító, mindig élben végződik és magasabb a ladik oldalánál. A törzsök típus fejének az előrehajló tulajdonsága csakis ebben lelheti magyarázatát. Ugyancsak ide utal a törzsök hátsó éle, ez a csónaknak un. alattsága, ami siklását teszi könnyebbé a vízen. Az emberarc sem lehet más, mint egy csónakban fekvő, felfelé néző ember jelzése.

     A továbbiakban a finn-ugor eredetű csónakba temetkezés teóriáját fejtette ki részletesen. - "A vízparton élő, vagy kisebb szigeteken lakó népegységek a más világot túl a nagyvizeken képzelik el, ahová csak vízi alkalmatossággal lehet eljutni. Legtöbbször egy fa törzséből kivájt csónakba helyezik a tetemet a hozzáadandó holmikkal, majd kilökik a tengerbe, ahonnan az áramlás magától továbbviszi.

     Az ugor népeknek, ahová a magyarság is tartozik, őshazája az Ural hegység nyugati, európai oldalán terült el. Mocsaras, vadban és halban bő vidék volt ez.

     E vidék a finn-ugorokat vadász-halász életmódra utalta. Különösen a halászat volt főfoglalkozás. Hallal táplálkoztak. A csónakba temetkezés szokását náluk is megtaláljuk.

     A koporsó a voguloknál rendesen ladik formára kivájt fatörzsből áll. Kész ladik is szolgálhat koporsó gyanánt. Az osztjákok halottaikat csónakba helyezve temetik el. A vogulok és osztjákok temetéskor manapság is megfaragják otthon a halott bábuját. Ez a testből kiszabadult lélek otthoni, testi hüvelye. E bábut ölükbe veszik, etetgetik, simogatják, kedveskednek neki, mintha élő volna. Később egy vagy három év múlva eltemetik a kinti sírba. Mások szerint nem temetik el, hanem a sir tetejére helyezik, ahol később elkorhad. Azt is megteszik talán, hogy leszúrják a bábut a fej felől sírfának a sírládára (sírdombra), vagy csak rádobják?

- Erről nem nyerünk tiszta fogalmat. -

     Ezek a szellembábok hegyes fejűek és emberarc van rajtuk kifaragva. Alul kihegyezett élben végződik, ami azt jelenti, hogy a földbe szúrták ezt is.

     E bálványok (idolbábok) közül minket az érdekel, melyet utazók az ősi fejfa - bálvány mintájára csúcsos felvégűnek s alatta emberi ábrázattal ellátottnak imák le. E bálványképek kb. másfél rőf magasak s néha seregestül vannak az északi osztjákoknál és szamojédoknál felállítva."

     Solymossy szerint a vízi életmóddal velejárt sok szokás, a temetkezés régi módja egyedül a szatmárcsekei népnél maradt meg ősi formájában.

F EJ F AVI RÁGOK, DÍSZÍTŐ ELEMEK

     Meg kell emlékeznünk a népművészet szempontjából sokszor jelentős értéket képviselő díszítésekről, különösen az úgynevezett fejfa virágokról. Ezeket a virágokat rendesen a fejfa homlokára, néha az eresz alatt lévő felirat köré és ritkán a fejfa oldalára vésik. A díszítés mindig mélyített, un. sikk díszítés és sohasem domborított, mint például a sírköveken. A virágokat és egyéb díszítést itt is - mint a betűknél - V-alaku vésőkkel vésik a fejfára.

     A legáltalánosabb díszítő motívum, amelyet csaknem mindig a fejfa homlokán alkalmaznak, a körben elhelyezett csillag (577-591). Ezt a csillagot napnak vagy napkorongnak is nevezik. Lehet öt- vagy hatágú, de ritkán előfordul a négy- sőt a háromágú csillag is. A hatágú csillag egyetlen különös alakját a Monostorpályi temető egyik fejfáján fedezték fel. A csillagot nem csupán a körben, hanem egy szabályos hatszögbe is elhelyezte a faragómester. A díszítő motívumban tehát nemcsak körvonalak, hanem egyenes vonalak is szerepelnek. - A Monostorpályi temető egész anyagát feldolgoztam, a három Monostorpályi fejfa rajzát (286-288) és a fejfavirágokat (628, 629, 638, 639) Nagy József gyűjteményéből kölcsönöztem. -

     E csillagokat úgy készítik körző segítségével, mint a szabályos hatszöget.

     A felrajzolt kör sugarát hatszor rámérik a körívre és a metszéspontokból ugyanazzal a sugárral köríveket rajzolnak a körbe, melyek a középponton mennek kérész ittil. A hatágú csillag elkészítése a legkönnyebb, talán ezért ez a legelterjedtebb díszítő motívum.

     Különösen szép fűrészfogakkal, félkörívvel, körrel ékesített csillagok találhatók a decsi, vásárosnaményi és usződi temetőkben (581, 587, 593). Igen szép és ritka virágalakja van a kémesi és dámosi fejfa napkoronájának (586, 592). Stilizált görögkeresztre emlékeztet a dunapataji fejfák díszítő motívuma. Szép csillag alakú a sajókazinci fejfa dísze (591).

     Sajnos, utóbbi időkben ezt a díszítést is kezdik elhanyagolni. Már nem annyira általános, mint 40-50 évvel ezelőtt.

     Másik igen gyakori ősi díszítő elem az egyszerűen vagy művészi módon stilizált szomorúfűz. Jellemző sajátságánál fogva, hogy ágai, gallyai Ívesen visszahajolva csüngenek alá, mint gyászfátyol az özvegyi fejről, önként kínálkozott a szomorúság, a busuló gyász jelképezésére, sokkal inkább, mint bármelyik más növénye a magyar Alföldnek. Nagyon alkalmas élénk és változatos stilizálásra, miről különösen a debreceni fejfák tanúskodnak. Legegyszerűbb ábrázolása, mikor az egyenesen növő törzsből jobbról-balról lehajló, néhány leveleden gallyal vésik. Ügyesebb fej- fafaragók keze alatt a szomorúfűz füves dombon nő ki; törzs lendületesen többször meggörbül; arányosan elosztott vastag ágaiból vékonyabb gallyak hajladoznak alá; az ágak és gallyak közeit levélzet árnyékolja. Elvétve még a sírok felett panaszosan zúgó szél erejét is érzékelteti a szomorú fűzet stilizáló mester vonalvezetése.

        Különösen gyakori díszítő eleme a református temetők fejfáinak a szomorúfűz. Hogy miért éppen a szomorúfűz erre talán Zoltai Lajos válasza a legmeggyőzőbb: "Hogy a kálvinista magyarság a szomorú fűzet választotta síremlékeinek díszítő eleméül, abban az eszmetársuláson kívül valami más ok, mégpedig bibliai hatás is közreműködhetett. A 137. zsoltárra, a Tigris és Eufrates partjain kesergő lévita zsidóknak erre a sirámos énekére gondolok, akik a Szent Siónra emlékezvén, a nagy búnak és bánatnak miatta hegedűiket fűzfákra aggatták. Érdekes, hogy az ennek megfelelő héber szót (carabhim), bár tulajdonképpen nyárfát jelent, Károli Gáspár is, Káldi György is szomorú fűznek fordította."

     Megjegyezni kívánom, hogy Zoltai Lajos muzeológusnak több mint háromszáz fejfarajzát őrzi gyűjteményében a debreceni Déri Múzeum. A szomorúfűz szebbnél szebb alakjai találhatók meg a művészi rajzok között. A mai debreceni fejfa szomorúfűz motívumát jellegzetes csigavonalas díszítésével és hatágú csillagával egyik rajzban én is megörökítettem (597). Nagyon dekoratív az usződi csillagdíszes (596) és a kunhegyesi rokokóvonalas fűzfa rajza (595). A legszebbek közé tartozik a tulipán motívummal ékesített túrkevei és a különböző virágokkal kombinált nagyszalontai fejfa (598, 599). Csodálatosan szép fejfák szomorú fűzfával díszített rajzait közli Viski Károly egy 1913-ban megjelent tanulmányában.

     Igen kedvelt fejfavirág a tulipán, amelynek különböző formái ismeretesek népünk körében. Vannak közöttük művészi szempontból igen értékesek, de primitív formájúak is előfordulnak közöttük. Gyakran megtörténik az is, hogy a tulipán szívből, vagy cserépből, illetve kétfülű virágtartó edényből nő ki, esetleg egy másik nagyobb és stilizáltabb tulipánból indul ki. Igen sok tulipános motívumot alkalmaztak a régi debreceni fejfákon, amint azt Zoltai Lajos századelején felvett rajzai bizonyítják. Amint rajzaiból láthatjuk, szerették a debreceniek régi fejfafaragó mesterei a rózsát, a szegfűt, a makkot, a futó füvet, a folyondárok ezer változatát és a vonulatából növő törökszablya alakú széles leveleket, mint díszítőelemeket alkalmazni.

Találhatunk a fejfavirágok között négyszirmú nefelejcset, gyöngyvirágot, ha- rangvirágot, öt, hat, sőt több sziromlevélből álló virágot is.

     Gyakori motívum a rózsabimbó, a letört rózsabimbó, melyet a fiatalon elhunytak fejfáin alkalmaztak.

     Három sziromlevélből álló virágot is találhatunk a fej fa virágok között, amelyben én a liliomot vélem felfedezni s benne az ártatlanság, a fiatalság szimbólumát látom.

     Némely vidéken fenyőgallyakat is alkalmaznak díszítésül, mely véleményem szerint az örökélet szimbólumát akarja kifejezésre juttatni.

     Nem fejfavirág ugyan, de díszítőelemként gyakran alkalmazzák a fejfán a szívet, néha egymással összefordított páros szívet, olykor a nyíllal átlőtt szívet is.

     A nagykőrösi fejfákon a házastársak jelképe két egymást szorosan összefogó kéz. Némely fejfán búzakalászt, sőt kehelyből kiemelkedő búzakalászt is találunk.

     Mint már említettük, néha a fejfa homlokára díszítésül felvésték és még ma is felvésik az elhunyt foglalkozását jelző szerszámokat, eszközöket, tárgyakat: a cigánynak a hegedűt vagy a hegedűvonót, az ácsnak a szekercét, a favágónak a baltát, a csizmadiának a dikicset, a kovácsnak a kalapácsot, az asztalosnak a fűrészt vagy a gyalut, a lakatosnak a csípőfogót vagy a harapófogót, a halásznak a halat, az asszonynak az orsót és a lelkipásztornak a kelyhet vagy a bibliát.

     Egyes vidékeken a fej favirágokat, a díszeket és a foglalkozásra utaló eszközöket, szerszámokat, illetve ezeknek véseteit különböző színű festékkel be is festik.

Mindezek a fejfavirágok, díszek és eszközök is a nép művészi tehetségéről és ízléséről tesznek bizonyságot.

TÁJEGYSÉGEINK FEJFÁI

     Most pedig, miután nagyjából megismertük a fejfa mibenlétét, nevét, részeit, típusait, a különböző fejfavirágokat és a díszítő motívumokat, nézzük meg, hogy ezek a fejfák az ország tájegységeiben hol és hogyan helyezkednek el. Vizsgáljuk meg, hogy hazánk egyes tájegységeiben, megyéiben,, városaiban, falvaiban milyen típusú fejfák, illetve kopjafák keletkeztek és terjedtek el. Nézzük meg, hogy az egyes típusok hogyan vándoroltak egyik helyről a másikra s egyes formák hogyan szóródtak szét szinte az egész országban.

     Látni fogjuk, hogy egyes néprajzi tájegységeknek, városoknak és falvaknak megvannak a maguk sajátos s a vidékre jellemző alakjai, vannak viszont vidékek, melyeknek fejfáiban semmiféle jellegzetes vonás nem fedezhető fel. Ezek az egyszerű fejfák aztán az ország csaknem minden temetőjében megtalálhatók.

     De menjünk át a Tiszántúlra és keressük fel Szabolcs-Szatmár megye temetőit. Erdély és Pest megye temetői után ennek a megyének a fejfáit dolgozták fel legkimerítőbben néprajzzal foglalkozó kutatóink. Tény az, hogy nagyon érdekes és változatos alakú fejfák fordulnak elő ezen a vidéken. A régi Bereg megye kis csücskében, a Tisza vonalától a szovjet határig, a fatönkös fejfák ősi típusai csaknem teljesen maguk népesítik be a temetőket. Ezen a vidéken a kopjafa ismeretlen. E vidék fej- fáival Domanovszky György foglalkozott. A fejfák változatos alakjait saját felvételeimmel kiegészítve 18 rajzban mutatom be (202-219).

     Szabolcs és Szatmár többi részén is csak fejfa, éspedig csak fatönkös fejfa található. A közölt 56 rajz között nincsen kettő, ami teljesen egyforma lenne (220- 273). A legérdekesebb fejfa a szatmárcsekei temetőben használatos un. csónak alakú fejfa (244-250). E fejfa némi változtatással megtalálható a penyigei (249) és a fehérgyarmati temetőben is (256). A kölesei fejfa alakjára is hatással volt (260). Érdekes és régi un. volutás fejfák készültek Tiszadobon, amelyek azonban ma már leegyszerűsödtek (262-264).

     Szabolcs-Szatmár megye fejfáiról, mindent egybevetve, megállapíthatjuk, hogy kevés olyan fejfaforma található köztük, amelyik az egész országban elterjedt lenne.

■k Sárospatakon a Tiszán inneni Református Egyházkerület Gyűjteményeiben több ezer fejfa fénykép található. - A szerk. megj.

                        604. Kérsemjén                                  605. Kérsemjén                                               606. Szamoskér                            607. Szamoskér