NEMZETSÉGEK

A Balog-Semjén nemzetség.

A vármegye első, legrégibb birtokosainak egyike a Balog-Semjén nemzetség. E nemzetség ősi fészke a Nyirség, a Kraszna és a Szamos felső vidéke volt, mely területet kétségkivül az első foglalás jogán birta; a XIII. században azonban jelentékeny birtokokat szerzett a Szamos alsó folyásánál is. A nemzetség tagjairól azonban csak a XIII. század elejétől kezdve vannak adataink.

A nemzetség első nagyobb szerepet vivő tagjai I. Egyed és Ubul voltak, a kik 1214-16-ban az ifju Kálmán királyt a gácsországi hadjáratba elkísérték, hol Egyed életét veszítette. I. Ubulnak három fia volt, I. Mihály (1250-1292) ugocsai ispán a Semjéni, később Kállay, II. Egyed a Kállay és Gergely (1250. előtt) a Biry család őse.

A nemzetség ősi birtokai közé tartozott Kér,, továbbá a vele szemben fekvő Kérsemjén, melyet Karácsonyi (Magyar Nemzetségek I.) szintén hajlandó a nemzetség alapítójától származtatni, bár e birtok 1252-ben nem volt egészen a Balog-Semjén nemzetségé; de lehet az is, hogy I. Mihály a helység harmadrészét, mely az idők folyamán elidegeníttetett, visszavásárolta.

1264-ben Mihály Panyolán osztozik Tompa fia Benedekkel. I. Mihályé volt még Nógrád, másként Marczelfalva helység, a Szamos mellett, mely valószínűleg Kér vagy Kérsemjén határába olvadt. IV. László királytól a nemzetség számos új adományt nyert. 1289-ben kapta a Gúth-Keled nembeliektől elvett Dobost, 1290-ben pedig Szokolyt, Ajakot, Jékét és Rozsályt, de ezt a királynak váratlan halála következtében aligha foglalták el, a halálát követő belzavarok alatt pedig elveszítették. 1290-ben azonban, vétel útján, a Bék nevű föld birtokába jutottak.

I. Mihály utódai: a Semjéniek, 1313-ban zálogba vették Tunyog egy részét, 1321-ben szerzik Szamosujlakot. I. István 1321-ben Bacha nevű birtok 569elfoglalása miatt tiltakozik. II. István 1351-ben Ócsvaapátit veszi zálogba, 1355-ben pedig csere útján a radolfi (Nyirmeggyes és Hodász között) részbirtokot szerzi meg.

A nemzetség három ága 1325-ben osztozott az ősi javakon, mely alkalommal a Kállay-ág Fülöpöt (ma Nyirlugostól délre eső puszta), Pázmányt, a semjéni-ág Kért és Panyolát, a Biri-ág Kérsemjént és Nyirbélteknek Szatmár felé eső részét nyerte. De az 1325. évi osztály csakhamar felbomlott. A nemzetség tagjai 1329-42 között újból megosztoztak.

A Balog-Semjén nemzetségből veszi eredetét a Domahidy család is, melynek e nemzetséghez való tartozását Karácsonyi (Magyar Nemzetségek I. k.) egy 1280 táján kelt oklevélre alapítja, mely szerint Péter fiának, Miklósnak neveltetését Semjéni I. Mihály ugocsai ispán vállalta magára, a ki valószinüleg unokatestvére volt Péternek. Ez oklevél szerint az ifju Miklós birtokai voltak: a domahidi vám, továbbá Domahida és Penyige helységek. Miklóst "Szőke" melléknévvel jelölik a későbbi oklevelek. Fiai: István és II. Miklós 1332. és 1343. években szerepelnek.

Kaplyon nemzetség.

A honfoglaló nemzetségek egyike a Kaplyon, nemzetség is, mely - Karácsonyi szerint - eredetileg a Dunántúl telepedett le, hol azonban elszaporodván, a Kraszna és a Szamos vidékére húzódott.

E nemzetség egyik hírneves tagja: Kaplyon, alapította az ecsedi láp balpartja közelében Szent Márton tiszteletére a róla elnevezett monostort, mely 1080 táján épült, tehát e nemzetség már a XI. század második felében telepedett le erre a vidékre. Utóda, a kitől a leszármazás szakadatlan: Józsa, a ki a mai Nagykárolytól éjszak-nyugatra eső Vada egyrészét szerezte, mely ügyben fiának, Andrásnak özvegyét, valamint ennek két fiát, Ördög Simont és Mihályt, a szatmári várnépek 1219-ben Nagyváradra tüzesvaspróbára idézték, de még mielőtt a próbára került volna a sor, panaszukat visszavonták.

A fenti Ördög Simon fiai voltak Péter (1277-98), a ki 1298-ban testvéreivel együtt Csomaköz, Ömböly (Ember) és Rezetelek falvakat és Bere felé eső részét szerezte, továbbá Endes (1288-98) és II. Ördög András (1291-1325.) Péter fiai közül I. János (1306) a Bagosi, Zonga II. Péter (1306-1341) a Vetési és Márton (1306-1354) a Csomaközi család őse. Ördög II. András fiától Simontól (1322-49) pedig a gróf Károlyi család veszi eredetét.

I. Péter fiai 1306-ban Endes fiaival Nagy-Csomaköz, Vár-Csomaköz és Szaniszló falvak ügyében egyezkednek. 1312-ben pedig Ördög II. Andrással együtt, az Ilye-Kolcsa, Egyházas-Kolcs és Vetés falvakban fekvő jószágokat öröklik.

Ördög I. Simon utódai 1325-ben osztoztak meg az ősi nemzetségi javakon. Ez osztály alkalmával II. András és négy fia Olcsvát és a Mike-Csalános nevű földet nyerik. II. András fia Simon 1338-ban Károly (Nagykároly) ura volt, mely helységnek 1346-ban vásárjogot szerzett. Fiai László és Mihály (1349-50), László fiai Jakab (1387), János és Miklós (1396), Mihály fiai Bertalan és László (1394), terjesztik tovább a Károlyi családot.

A Kaplyon nemzetségnek még voltak mellékhajtásai is, a melyeket a főággal egybekapcsolni fölötte nehéz; ezek a sályi, a paposi, a vitkai és a kendilónai ágak. A szamosparti Sályin lakó Kaplyon-nembeliekről csupán egy 1277-ben kelt oklevél emlékezik meg. A Paposon lakó I. Miklós fiai Iván, Miklós és László egy 1327-ben kelt oklevélben, mint kétségtelenül Kaplyon-nembeliek szerepelnek. A nemzetség vitkai és kendilónai ágából I. Mihály fiai, a kik Kisvarsányban laktak, 1300-ban tiltakoznak némely gelényesi, vitkai, olcsvai és láposi ősi nemzetségi birtokok elidegenítése miatt (Karácsonyi i. m.)

Szente-Mágócs nemzetség.

A Szente-Mágócs nemzetség, melynek ősi fészke eredetileg szintén a Dunántúl, jelesül Baranyában volt, korán átszármazott Békés vármegye nyugati szélére, honnan, mindenesetre a Szent István uralkodása utáni időben, telepedett a Szamos és a Tisza közére. Egyik őse Kölcse ispán még 1181 előtt nagy kiterjedésű jószágokat nyert adományúl a Szamos és a Tisza szögén; e birtokokból alapította a czégényi monostort, a Boldogságos Szűz tiszteletére, melynek a nemzetség évszázadokon át kegyúra volt.

Kölcse ispán utóda lehetett az az Ete, a ki Tyukodot bírta, honnan a falut Ete-Tyukodjának nevezték. Fiai II. Ete (1274-91) és Mikó (1274-91) voltak; az utóbbi jelen volt a czégényi monostor mellett tartott gyűlésen, mely alkalommal a Lázári és a Várdai családok közötti viszályok kiegyenlítése czéljából kiküldött békebíróság tagja lett. Mikónak legközelebbi atyafia: Máté fia Dénes volt (1291-1308), kire - fiörökösei nem lévén - szekeresi és zsarolyáni birtokait hagyta, de e birtokokat utóbb elveszítette. Fiai János, Jakab, András, Mihály és II. Miklós, I. Károly király uralkodása alatt elveszítették összes ősi javaikat, melyek a koronára szállottak. Csak 1344-ben, hosszas per után nyerték vissza Nagy Lajos királytól ősi birtokaikat, jelesül a czégényi monostor kegyuraságát, továbbá Kölcse, Istvándi, Kóród, Cseke, Csécse, Milota, Kömörő, Szekeres, Ököritó, Mácsa, Ete-Tyukodja helységeket, melyeknek birtokában, mintegy hadi érdemeik jutalmául, még ebben az évben megerősítették őket. Ez az öt testvér, a kiktől a Kölcsey és a Kölcsei Kende családok veszik eredetüket, 1345-ben osztozott meg a visszanyert nemzetségi javakon.

A Gúth-Keled nemzetség

E három ősi magyar nemzetség mellett még a külföldről származott Gúth-Keledeket tekinthetjük a vármegye egyik legrégibb birtokosainak. E nemzetség ősei, a Kézay-féle és a "Képes-Krónika" előadása szerint, még a Péter király uralkodása alatt jöttek hazánkba, s először a Dunántúl, a mai Fejér vármegyében telepedtek le, de mivel itt már nem terjeszkedhettek, mert e vidék sűrűn lakott volt, a nemzetség egyik ága a Nyirségben, Nyir-Adony környékén talált új otthonra.

A nemzetség két főága (majádi és a sárvármonostori) közül, a sárvármonostori már a XII. században nagy kiterjedésű birtokok ura volt Szatmár vármegye területén. Ennek az ágnak törzshelye az ecsedi lápi Sárvármonostora volt, a melyről 1217-ben találunk említést. A monostor számos birtokot nyert a nemzetségi javakból. Így hozzátartozott Szent-Márton (ma puszta, Ecsedtől délre), továbbá Vállaj és Kálmánd falvak. A sárvármonostori főág - Karácsonyi jeles műve szerint - a következő ágakra szakadt.

I. Az Apaj-István ág, mely az I. István bán országbíró fiai között 1281-ben történt osztály adatai alapján Börvejt és Tót-Börvejt bírta. István bán országbíró fiai közül, Miklós országbíró fiaitól a Majádyak, Pál utódaitól pedig a Csatáryak, a Ráskayak, a Buttykayak, a Málczayak és a Márkyak származnak.

II. Farkas ága Petén, Gelényesen, Sárváron és Érkörtvélyesen volt birtokos. Farkasnak két fia volt: Nándor és Elek. Ezekről nincsenek közelebbi adataink. Nándor fiai Pál és János. Pál fia Lőrincz (1289-1301) a Balkányi család őse; Jánostól a Daróczy család származik. Elek másodunokája Gúthi János (1335-49), a kitől a Gúthy és a Guthi Országh család ered.

III. A Várdai ág, mely a sárvármonostori főág egyik leggazdagabb s legelőkelőbb hajtása volt. Ehhez az ághoz tartozott I. Pelbált fia Pelbárt, a ki 1250-ben Sárvármonostor kegyurai között foglal helyet; 1264-ben Gacsályon lakott. I. Pelbárt unokatestvére volt Mihály, a Várday-család őse. Fiai Aladár és László 1250-ben Sárvármonostor helyreállításán fáradoztak. Aladár unokája János, 1330-ban Szamosbecset nyerte Druget Vilmos szepesi és abaújvári főispántól, de ezt 1334-ben vissza kellett neki adni. 1333-ban megvette Pete helység negyedét a Balkányiaktól, ettől kezdve a Várdai család mindegyre több birtokot szerez a vármegyében.

IV. A Tiba-ág, melynek ősi birtokai a Tisza és a Szamos jobbpartján feküdtek. Őse Tiba fia, II. Tiba comes (1250-80), a ki szintén Sárvármonostor kegyúrai között említtetik. Fiai Miklós (1270-95), III. Tiba mester (1280-88) és Gergely, Miklós, a Várdai-ág egyik tagjától Gacsályt nyeri; fia Ellös (Achilles 1310-41), Szatmár vármegye alispánja, a Gacsályi család őse. III. Tiba mester fia Péter (1341-57), a ki Pusztadarócz éjszaki részét vette meg, Atya helységben lakott; tőle származik az Atyay család. A fenti Gergely fia György, 1341-ben Vámos-Atya megszerzésénél szerepel első ízben; 1348-ban megveszi Pusztadarócz déli részét; 1357-ben Szatmár vármegye alispánja, a Rozsályi Kún család őse.

A majádi főág sarjai csak a XIII. század második felében tünnek fel a Tiszántúl. Ennek a főágnak a törzshelye a Sopron-vármegyei Majád volt; e főágból veszi eredetét a Báthory család, mely évszázadokon át elsőrendű szerepet játszott a vármegye történetében. Őse I. Kopasz András. Fiai Bereczk (1276-1321), György (1276-1307) és Vörös Benedek (1276-1321). Bereczk 1280-ban már vásárjogot szerez Nyir-Bátor számára; 1299-ben a szatmári választott bírák között foglal helyet. Fiai András, János, Lőkös és Miklós, 1317-ben megszerzik Vak Dorog hűtlen fiainak ecsedi birtokát. Ettől kezdve mindegyre jobban terjeszkednek Szatmár vármegyében. 1325-ben várépítési engedélyt nyernek I. 571Károly királytól Ecseden, mely köré rövid idő alatt hatalmas uradalom csoportosúl. 1338-ban csere útján megszerzik Szaniszlót, 1341-ben megveszik Fábiánházát, 1318-ban nyerik a királytól Mérket, 1335-ben megszerzik ugyane nemzetség Farkas ágától a sárvármonostori kegyúraságot, melylyel Szentmárton, Vállaj és Kálmánd helységek haszonélvezete járt.

Bereczk fiai magas állásokat töltöttek be. II. András váradi püspök (1322-45) János (1312-50) szatmári főispán, ennek fia László (1350-53) a Somlyai Báthory család őse. Miklós (1325-57) csongrádi főispán. A negyedik testvértől, Lőkös fiától Pétertől (1334-57), az Ecsedi Báthory család veszi eredetét. A Báthoryak ősének, I. Kopasz Andrásnak ismeretlen nevű testvéreitől származnak a Szakolyi és a Zeleméry családok. A Szakolyi család első ismert őse Hódos, kinek fia Lőrincz, 1314-ben az akkor Szatmár vármegyéhez tartozó Szakolyt nyerte a királytól. Kisdersen is voltak részbirtokai. Utódai Szabolcs vármegyében terjeszkedtek. A nemzetségnek a mai Szilágy vármegyében letelepedett egyik ágából, mely az aranyosvári uradalmat bírta, Miklós fia Pál (1246-72) unokája II. Lothárd szerepel Szatmár vármegyében. 1299-ben a vármegye szolgabírája volt, később bán lett; de 1316-ban a Barsa-nembeli Kopasz lázadásában történt részvétele következtében, összes jószágait elveszítvén, földönfutóvá lett.

E hatalmas, kiterjedt nemzetségnek még az egyedi ága, - mely Bihar és a régi Szabolcs vármegyében terjedt el - volt birtokos a vármegyében. Ez ág sarja I. Dorog, a kinek unokái 1338-ban osztoztak meg az ősi nemzetségi javakon. Ez osztály alkalmával Székelyhídi Péter fiai Románd felét, Miklós fiai pedig annak másik felét nyerték. Ettől a Miklóstól ered a Diószeghy család.

A Káta nemzetség.

Az ősi Káta nemzetség, mely az első foglalás jogán a Zagyvától a Tápióig terjeszkedett, még a tatárjárás előtti években telepedett le Szatmár vármegyében. Egyik ága Gelyényesen, közel a Kaplyon-nemzetségi javakhoz szerzett birtokokat, de e hatalmas szomszédság miatt nem sokáig volt maradása; I. István neje, a Kaplyon-nembeli Péter üldözései miatt, Gelyénes birtokát 1234-ben kénytelen volt átadni a királynak.

A nemzetség másik ága, a csaholyi ág, a Kraszna balpartján telepedett le. Ennek az ágnak ősi fészke Nyircsaholy volt, hol monostort alapított, mely köré csoportosultak ez ág birtokai: Mátészalka, Jármi, Remeteszeg, Kocsord és Tunyog. Ez ág sarja II. Panyit, 1235 előtt, két szatmári várjobbágytól Csengeren földet vásárolt, de ezt 1236-ban vissza kellett neki adni. Fia Ábrahám (1270-71.) a Receh és Costatum nevü földeket kapta. Unokája I. János (1322-1352.) visszaszerezte Tunyog falút; ezenkivül Csiszért és Paládot bírta.

A nemzetség lázári ága, melynek törzsbirtoka a Németi melletti Lázári volt, Ugocsa és Szatmár-Bereg vármegyében terjeszkedett. Őse Rafael comes (1216.) Lázári, Sár, Bábony és Homok falvak birtokosa. Fiai Tamás és Gábor. Tamás fia II. Rafael (1261.) a Vasváry család őse.

Gábor fiai közül Tamástól (1265-99.), a Lázáry család származik, másik fia János (1284-98), kinek fiai közül Gábor (1310-23. ) a Surányi, István és Tamás (1311-47.) a Csarnavoday család őse.

A Barsa nemzetség.

A Barsa nemzetség, melynek ősi fészke a Sebes-Kőrös és a Berettyó vidék volt, csak a XIII. század vége felé szerez birtokokat Szatmár vármegyében.

Tamás fiai Beke, bihari főispán, később királynéi tárnokmester, 1300-tól kezdve birta neje után Mérket, 1312-ben pedig Szamosszeget. Beke I. Károly király híveként, nagy szolgálatokat tett az Anjouk uralmának megszilárdítása érdekében; de 1316-bar a Kopasz-féle lázadásban való részvétele miatt elvesztette az uralkodó kegyét és javaitól megfosztatván, nyomtalanul eltünt.

A Csák nemzetség.

A dunántúli eredetű Csák nemzetség egyik ága ugyancsak a XIII. század második felében szerez Szatmár vármegyében birtokokat. Ezt az ágat, - Karácsonyi, idézett művében - a belőle származott család után Darahy (Bárcz) ágnak nevezi. Őse I. Bárcz comes, kinek fiai 1281-ben az Érselind és a Barátpüspöki között fekvő terület miatt perlekednek az erdélyi püspökkel. I. Bárcz egyik fia Mihály comes, kinek fiai Péter és Csák (1323-1352.) Darahon birtokosok; tőlük veszi eredetét a Darahy család.

A Pók nemzetség.

A Pók nemzetség - Győr vármegyének egyik legrégibb birtokosa - a XIII. század második felében telepszik le Szatmár vármegyében. E nemzetség móriczhidai ágából származott I. Miklós (1270-1319), a ki a IV. Béla és István ifjabb király között támadt versengés közepett, házassága révén az utóbbinak táborában volt, éveken át száműzve lévén szülőföldjétől, megkedvelte a Szamos mellékét, a hol otthonra talált.

1280-ban apósától Aranyosmeggyest nyerte, melyhez csakhamar újabb birtokokat szerzett, mint Sárközt, Avasfalut, Vámfalut, Pallagot, Ujvárost; 1297-ben zálogba vette Romándfalut, mely 1347-ben végleg utódainak birtokába került.

Miklósnak fiai Móricz (1319.) (a ki visszatért a Dunántúlra s a bakonyi ispánságot viselte) és István voltak. Ezeknek fiai Simon és II. István, kik közül az 1331-39 között történt osztály alkalmával az utóbbi nyerte a szatmár-vármegyei birtokokat, a melyekhez csere útján 1339-ben Görbedet, Miklóstelkét és Hagymást is megszerezték. Simontól származik a vármegyének a XV. században egyik leggazdagabb birtokos családja: a Meggyesaljai Móricz vagy Morócz család.

Sartiván-Vecse nemzetség.

Végül még a Sartiván-Vecse nemzetségnek is nyomát találjuk a vármegye területén. E nemzetség poroszlai ága a Jánkkal határos Gercsekény nevü birtokot nyerte a királytól, de ezt a birtokot 1253-ban II. Gyula, a nemzetség többi tagjainak beleegyezésével, a Gúth-Keled nembeli Tibának adta át. (Fejér IV. 2. 210.)

Nagy Lajos és Zsigmond királyok uralkodása alatt már teljes képet nyerünk a vármegye birtokviszonyai felől.

Az ősi nemzetségekből származott családok megtartották, sőt ujabb királyi adományokkal jelentékenyen gyarapították birtokaikat. Itt-ott ujabb birtokosok tünnek ugyan fel, de a vármegye legnagyobbrészt mégis az itt letelepedett ősi nemzetségek ivadékainak birtoka volt. Ezek a birtokok, egy-egy erödített hely, vagy vár köré csoportosulva, ez időtájt alakultak uradalmakká. A Hunyadiak korában a hatalmas uradalmak szinte egymást határolják; közöttük azonban számos más, nemes családok birtokai terültek el.